- 1 liter tej
- búzadara
- barna cukor
- friss eper
- szeletelt mandula
- pedándió
- kakaópor
- eperlekvár
A tejet cukorral megédesítjük, és feltesszük főni. Annyi búzadarát tegyünk bele amennyivel sűrű tejbegrízt tudunk főzni. Egy hosszúkás magas falú formasütő aljába félbevágott epreket sorakoztattam, megszórtam a tört pekándióval a szeletelt mandulával ízlés szerint és a készre főzött tejbegríz felét egyenletesen eloszlattam rajta. Ezután vékonyan megkentem eperlekvárral majd cikkekre vágott epret halmoztam rá. A maradék tejbegrízhez kakaóport és egy kevés cukrot adtam, alaposan elkevertem, és a formába igazítottam. Kanállal kicsit lenyomkodtam, és a formában hagytam kihűlésig. Amikor megtörtént, a formából óvatosan kiborítottam. Éles késsel szeleteltem körülbelül ujjnyi vastag szeletekre. Ehhez kíván jó étvágyat Pammer Lívia!
Már nagyon vágyott Pammer Lívia egy puha, foszlós, kakaós kalácsra reggelire egy kis vajjal, mézzel és tejeskávéval. A gondolatot tett követte, az eredmény pedig pontosan olyan lett amit elképzelt. Egy apró hiba azonban belecsúszott, másnap reggelire a kalácsból már csak morzsa maradt…