Életforma.hu

GASZTRO

Téli finomság: gesztenyés rizottó

A gesztenyét itthon sajnos csak édességekben, legfeljebb sülve, magában fogyasztjuk. Pedig számos finomságba remekül illik! Ez például egy egyszerű, de nagyszerű rizottó.

Kép: Electrolux

Hozzávalók

1 kisebb fej hagyma

8 szem gesztenye

15 deka rizottó rizs (arborio)

2 deci száraz fehérbor

6 deci zöldségalaplé (körülbelül)

15 deka sütőtök, kis kockára vágva

5 deka vaj

5 deka parmezán

1 csokor friss petrezselyem

1 darab nagyobb vargánya

olívaolaj

só, bors

Elkészítése

A gesztenyék héjába vágjunk egy keresztet, majd 160 fokon, lehetőleg gőzölős programon süssük 20 percig. A hagymát vágjunk apró kockákra. Egy forró serpenyőben hevítsünk olajat, majd pirítsuk rajta a hagymát üvegesre. Szórjuk rá a rizottórizst, és ezt is hevítsük addig, míg áttetszővé nem válnak a szemek. Öntsük rá a fehérbort, majd miután azt a rizs magába szívta, több részletben kezdjük el a zöldséges alaplevet is hozzáadni.

Ha egy adagot már magába szívtak a szemek, akkor adjuk hozzá a következőt. A második kör alaplé után gyorsan hámozzuk meg az időközben megsült gesztenyéket, és feldarabolva dobjuk a rizottóhoz, majd tegyük ugyanezt a kis kockákra vágott sütőtökkel. Keverjük össze, adjunk hozzá két újabb adag alaplevet, és folyton kevergetve, alacsony lángon főzzük tovább. Sózzuk, borsozzuk, és dobjuk hozzá a vajat is.

Reszeljünk le egy adag parmezánt, és ezt is keverjük az ételhez, végül durvára vágott friss petrezselyemmel is alaposan szórjuk meg. A vargányát vágjunk fel nagyobb szeletekre, és forró grillserpenyenyőben, kevés bors és só hozzáadásával pár perc alatt süssük aranybarnára mindkét oldalukat. Tálalásnál szedjük a krémes, forró rizottót egy tányérra, a tetejére helyezzük rá a grillezett vargányát, majd locsoljuk meg kevés olívaolajjal.

Forrás: Electrolux

További ínycsiklandó receptekért kattintson ide!

A receptekhez szükséges alapanyagok akciós árairól

a Mindenár.hu

rendszeresen frissülő oldalán tájékozódhat!


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.