Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

A brit miniszterelnök és Meghan Markle sem lesz ott Fülöp herceg temetésén

Pénteken jelentette be a Buckingham-Palota, hogy 99 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynő férje Fülöp herceg. Azóta a királyi család ismertette a temetés részleteit is, ami a koronavírus járvány miatt rendhagyó lesz. Nem vesz részt például a szertartáson Boris Johnson, brit kormányfő és a családból sem mindenki, hiszen a résztvevők száma limitált.

Fülöp herceg nemsokkal 100 éves születésnapja előtt hunyt el, a hercegtől április 17-én, szombaton brit idő szerint 15 órakor vesznek végső búcsút a Windsor-kastély Szent György kápolnájában. Az angol királynő férjeként Fülöp herceget is megillette volna a teljes körű állami temetés, de ezt egyrészt a járvány miatt, másrészt pedig maga herceg kívánsága szerint nem tartják meg. Fülöp magánjellegű, kisebb katonai tiszteletadással egybekötött búcsúztatást szeretett volna, és erre is kerül sor majd szombaton.

A temetés reggelén ünnepélyes menet viszi át a herceg koporsóját a windsori kastélyból a kápolnába, ahol katonai szertartás keretében is elbúcsúznak II. Erzsébet férjétől. Fülöp zászlója, tengerészsapkája és a kardját is a koporsóra helyezik, így vesznek örök búcsút tőle.

A koronavírus okozta korlátozások még tartanak Angliában ezért a temetési szertartásokon legfeljebb harmincan vehetnek részt, így a királyi család több tagja nem tud búcsút venni a hercegtől. Nem lesz ott a temetésen Meghan Markle sem, aki második gyermekét várja Harry hercegtől (Fülöp unokájától) és orvosi utasításra maradt távol a temetéstől. Meghannak már volt előzőleg egy vetélése, ezért az orvosa eltiltotta a hosszú repülőúttól, így a várandós Meghan, aki már egy ideje Amerikában él Harry herceggel, nem lesz ott a búcsúztatón.

A királyi családnak most talán lehetősége lesz rendezni Harryvel a feszült viszonyt, ami az Oprah-interjú miatt lángolt fel. A herceg biztos, hogy ott lesz nagyapja temetésén, ahová magánrepülőgéppel érkezett és mentességet kap a karanténkötelezettség alól. Angliába ugyanis minden belépő állampolgárra 10 nap karantén várna a vírus terjedése miatt, de ezt most felülírja a családi és állami kötelezettség.

Fülöp herceg temetését a tévé is közvetíteni fogja, de nem lesz sehol sem nyilvános gyülekezés, megemlékezés a koronavírus miatt.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?