Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Éremesővel zártak a magyar paralimpikon vívók Tokióban

A magyar kerekesszékes vívó válogatott három érmet is hazahozott a napokban zárult Tokiói paralimpiáról. Erdei Péter kardmesterrel, a csapat felkészítéséért felelős szakágvezetővel beszélgettünk a Covid okozta nehézségekről, a paralimpikonok javadalmazásáról és a világverseny után újra induló sportéletről.

A napokban tért vissza Tokióból a magyar paralimpikon vívó válogatott, és nem is üres kézzel. A termés három érem, nem akármilyen teljesítmény. A csapat felkészítéséért felelős szakágvezető, Erdei Péter kardmester úgy látja, hogy bár az egész olimpiai felkészülésre rányomta a bélyegét a pandémia, mind a sportolók, mind pedig az edzők nagyon fegyelmezetten dolgozták végig az elmúlt egy, másfél évet. Mint mondta, nagyon hiányoztak a világversenyek, ahol is szembesülni tudtak volna a vívók az ellenfél aktuális tudásával, az esetleges új elemekkel, ennek hiányában azonban gyakorlatilag  mindenki sötétben tapogatózott. A beszélgetés során szó került még a parasportolók javadalmazásáról, arról, hogy a versenyzők miként is küzdöttek meg az úgynevezett "kína-szindrómával", és arról, hogy a paralimpia után mennyi pihenést engedhetnek meg maguknak a sportolók, mikor indul újra a munka; sarkunkba a 2024-es párizsi olimpia, lazsálni már nem igen lehet.

Egyéniben egy arany, és egy ezüst, csapatban pedig egy bronz. Mit szól az idei eredményekhez? 

A Tokióba kiutazó magyar csapat kiválóan teljesített, amit nem csak az érmet eredményező, de a további értékes helyezések is bizonyítanak. A felkészülést ugyan alapvetően befolyásolta a világjárvány, ennek ellenére az elmúlt, járványhullámokkal és lezárásokkal tarkított időszakban minden rendben zajlott, a sportolók fegyelmezettsége példaértékű volt.

Ami talán a legnagyobb gondot okozta, mind a sportolóknak, mind pedig az őket felkészítő edzőknek, az a világkupa versenyek elmaradása volt az elmúlt egy, másfél évben. Ezek hiányában nem lehetett felmérni, hol tarthat az ellenfél, milyen új elemekkel gazdagodott esetleg a repertoárja, márpedig a legutolsó világbajnokságot két és fél éve rendezték meg Dél-Koreában.

Erdei Péter. Fotó: eletforma.hu

Ez a két és fél évnyi kiesés milyen plusz feladatokat hozott, egyáltalán mivel lehetett pótolni az ellenfelek aktuális felkészültségének az ismeretét?

Bár semmi sem pótolja az élő játékot, és annak látványát, voltak azért lehetőségeink arra, hogy megismerjük az ellenfél játékát. Korábbi versenyekről rendelkezésekre állnak videó felvételek, ezeket kielemezhetjük, ennek azonban sajnos egyértelmű hátulütője, hogy nem most készültek; ilyen értelemben az ellenfél aktuális képességeivel kapcsolatban mindenki a sötétben tapogatózott, nem csak mi, de az ellenünk kiállók is. Talán annyi könnyebbség volt ebben, hogy mindez kölcsönös volt. Mi nem tudtunk róluk sok mindent, de ők se rólunk. És, hogy érzékeltessem a hiány mértékét, évente 8-10 olyan világverseny van, ami most kimaradt, azaz ennyi alkalommal nem szembesülhettünk az ellenféllel, és annak aktuális képességeivel. Köszönhetően a magyar mesterek felkészültségének, a problémákon a hazai para-válogatott úrrá tudott lenni.

Milyen többlet pszichés teherrel kellet a magyar versenyzőknek az olimpián megküzdeniük?

Az egyiket nevezhetjük talán „kínai-szindrómának”; tudvalevő, hogy a kínaiaké a világ legerősebb vívócsapat, a magyarokban pedig van egy olyan, irracionálisnak is nevezhető félelem, ha az olimpián a mérkőzések során kikapnak akár csak egyszer is a kínai ellenféltől, akkor már oda az olimpiai helyezés. Ezt azonban az élet most alaposan megcáfolta, Veres Amarilla aranyérme a legjobb ellenpélda a kínaiak verhetetlenségére.

A másik persze a Covid volt, mindenkiben benne volt a félsz, már a felkészülés ideje alatt is, hogy mi van, ha valaki megfertőződik, de sokan tartottak Tokiótól is, az ottani járványhelyzettől. Szerencsére ez a félelem is megalapozatlan volt, a magyar csapat rendkívül fegyelmezett, minden elővigyázatossági rendszabályt betartottak a csapat tagjai, mind a felkészülés, mind a tokiói versenyek során. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy Tokió is mindenben felkészült.

2021-es tokiói paralimpia érmesei:

1. Veres Amarilla párbajtőr “A” kategória

2. Osváth Richárd tőr “A” kategória

3. Női tőrcsapat: Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsa, Dr. Mező Boglárka

A tokiói olimpia volt a második olyan olimpia, amikor is a paralimpikonok javadalmazása eltér az olimpikonokétól.

Ez valódi szívfájdalma mindenkinek; jó lenne, ha egyforma lenne a javadalmazásuk, olimpikonnak, paralimpikonnak egyaránt. Gondoljunk csak bele, egy parasportolónak mekkora plusz terheket kell vállalnia, hogy edzésre járjon, versenyekre menjen, és a sort még sok mindennel lehetne folytatni. Ezt érdemes lenne pénzben is segíteni.

Hogyan tovább, ha hazatérnek paralimpikonjaink, mikor kezdődnek meg az újabb edzések?

Most mindenkinek kijár az egy hónapos, háromhetes szünet, aztán minden indul elölről: kezdődnek az edzések, hiszen novemberben lesz Pisában az Európa Bajnokság, és szép lassan elindul a 2024-es párizsi paralimpiára is a felkészülés.

Érdemes ezt is elolvasni:

Hosszú Katinka először posztolt az olimpia óta

Kezdődik a paralimpia


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?