Előrejelzés cikkek

Ilyen lesz a 2022/23-as tél időjárása
Hét nemzetközi intézet előrejelzése szerint idén ilyen télre lehet számítani.

Ezt hozza nekünk a december a kínai asztrológia szerint
A kínai asztrológia szerint december 6-án éjszaka átléptünk a PATKÁNY havába. Ebben a bejegyzésben az általános, mindenkit érintő hatások közül szeretnék néhányat kiemelni. Lássuk hát, milyen lehetőségeket hoz és milyen csapdákat rejt ez a hónap...

Ezt hozza nekünk a november a kínai asztrológia szerint
A kínai asztrológia szerint november 7-én hajnalban átlépünk a DISZNÓ havába. Milyen pozitív hatásokat tudunk kiaknázni, illetve milyen csapdákra kell figyelnünk a következő hetekben? Az asztrológus válaszol.

2021 fenyegetés-előrejelzései
A Kaspersky szakemberei minden év decemberében visszatekintenek az elmúlt 12 hónap jelentősebb kiberbiztonsági fejleményeire. Ebben az évben sem történt ez másképp: a vállalat az éves Kaspersky Security Bulletin sorozatának keretében most is közzétett olyan cikkeket és elemzéseket, amelyek konkrét iparágakra vonatkozó előrejelzéseket tartalmaznak a következő évre szólóan.

Szárnyaszegett légitársaságok
Törölte több olaszországi járatát is a Wizz Air március 10. és április 4. között . Rómába, Bolognába, Cataniába, Nápolyba, Milánóba és Bariba sem indítanak repülnek. Mivel a légitársaság a 14 napos határidőt betartotta, az utasok nem tarthatnak igényt a jegyáron kívüli kompenzációra. A brit fapados Easyjet és más légitársaságok is tömegesen törlik járataikat. Teljes reptérzárra Magyarországon nem számít a Légi Segéd.

Veszélyes egy hétvégénk lesz!
Végre egy igazi tavaszi hétvégére készülhetünk! Csütörtökön és pénteken még egy gyenge hidegfront kellemetlenkedik, de utána remek napok jönnek. Főleg vasárnap már napozhatunk is, de vigyázzunk, mert ez több veszéllyel jár, mint gondolnánk!
Kis magyar lakásmatek
Új, újszerű vagy használt? Örök kérdés az ingatlanvásárláskor, amely idén még nehezebben válaszolható meg, hiszen eddig sohasem látott ütemben fog nőni az új építésű lakások kínálata. Számtalan indok, vélemény, előny és hátrány sorolható fel mindegyik típusnál, dönteni azonban mindig az ingatlanvásárlónak kell, a konkrét információk birtokában. A Duna House szakemberei összeszedték az érveket és ellenérveket, valamint számoltak is.

Hiába várod, nem lesz döbbenetes a tél
Hét nemzetközi intézet előrejelzése szerint átlagos, vagy annál kissé enyhébb tél előtt állunk, és rendkívüli hóviharokra sem várható extrém helyzet. Az esotanc.hu meteorológiai portál már tizedik alkalommal készítette el hosszú távú időjárási előrejelzését, ezúttal a 2016/2017-es téli időszakra vonatkozóan. Az előrejelzés a nagy nemzetközi meteorológiai intézetek és kutatóintézetek szezonális előrejelzésén alapul.

Japán meteor: szirmot bontott a Somei Yoshino cseresznyefa
Hivatalosan is megkezdődött a cseresznyefavirágzás Japánban, jelentette be a Japán Meteorológiai Szolgálat. A szigetországban a cseresznyefa virágzásának idején meteorológiai előrejelzéseket is készítenek, mely szerint 2016-ban körülbelül április végéig látható az egyedülálló természeti jelenség.

Többször kell az esőkabát, mint a téli
Hét nemzetközi intézet előrejelzése alapján különösen enyhe, de csapadékos télben lesz részünk Magyarországon. Az amerikai NASA, a kínai, az orosz és a brit meteorológiai intézetek szezonális előrejelzéseit vetette össze az Esőtánc.hu időjárási portál, hogy megbecsülje az idei tél várható időjárását.
Időjárás: meleg ősz, enyhe tél, sok-sok csapadék?
Az átlagosnál melegebb lehet az idei ősz és a tél is a Kárpát-medencében, csapadékban sem lesz hiány –ezt vetíti előre hét nemzetközi intézet hosszú távú időjárási prognózisa.
Meleg tavasz és forró nyár jöhet
Nemzetközi intézetek modellfutásai alapján az idei tavasz és nyár az átlagosnál melegebb lehet, átlagos vagy annál kevesebb csapadék mellett. Aszályos év állhat előttünk.
Ilyen lesz az időjárás a héten: hétfőn extrém hideg, a többit meglátjuk…
Eső, ónos eső, havazás – e héten is folytatódik a hideg téli időjárás az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzése szerint. A Napot nem sokat látjuk a héten.
Nem lesz zimankó
Enyhe telet, és átlagos csapadékmennyiséget jósolnak a nemzetközi meteorológiai intézetek az idei télre, egyedül a japánok előrejelzései mutatnak zord télre a Kárpát-medencében. Úgy tűnik nem kell rekordhidegekre számítanunk.