Ingatlanpiac cikkek

Hova tűnt a spájz?
Úrrá lett a lakásépítési láz, tavaly majd háromszor több építési engedélyt adtak ki, mint előző évben. Az újépítésű társasházaknál a befektetők igyekeznek a piaci igényeknek leginkább megfelelő 40-70 négyzetméteres lakásokat kialakítani. A statisztikák szerint az elmúlt öt évben az új lakások mérete átlagosan 15 négyzetméterrel csökkent, aminek sokszor a kiszolgáló helyiségek látják kárát. Annak, aki spájzban szeretné tartani az élelmiszereket, vagy megfelelő helyen tárolni a síléceket, jó eséllyel komoly plusz költségekkel kell számolnia.

Otthont keresünk, nem ingatlant
Az objektív lakásjellemzők, mint a négyzetméterszám, a környék vagy az infrastruktúra mellett egyre fontosabbak a szubjektív szempontok is a vásárláskor – derült ki egy tavalyi kutatásból. Népszerűvé váltak például az egzotikus, akár távoli kultúrák ízlésvilága alapján kialakított belső terek. De mi alapján becsülhető meg, hogy mennyit ér az ízlés, ha új otthont keres az ember?

Vadászat a Belvárosra
A most piacra lépők százmilliós befektetésként kezelik az akár százlakásos hálózatukat. A közösségi lakáskiadással még csak ismerkedők az örökölt lakásukat alakítják át boutique hotel stílusban. A lakásár-emelkedés mintha nem is érződne a fővárosi közösségi lakáskiadási piacon, pedig a leginkább érintett területeken csak tavaly egyharmadával nőttek az ingatlanárak. A beszálló ár legalább 15 millió forint, tízmillióval többért már havi akár kétszázezret megtermelő lakás is kapható.

Hét tyúk és egy kakas egymillióért ! Ez milyen buli!?
Kuriózum a jó áron kifogott ingatlan az elmúlt évek lakáspiaci árnövekedése közepette. Pedig jól beazonosíthatók a tényezők, amelyek révén komoly mértékű, akár a vételár negyedére-ötödére rúgó árengedményt lehet elérni. Cserébe azonban általában meg kell kötni egy kompromisszumot: bérlőt, perterhet, szolgalmi jogot, vagy éppen esztétikai hibát. Érdemes figyelni, mert néha csak egy apróságon múlik az adásvétel – például egy szem előtt lévő repedésen, vagy éppen a szomszéd hét tyúkján!
Turbó üzemmódra kapcsoltak az építkezők
A KSH adatai szerint 2016-os 31% után idén az első negyedévben 47%-kal nőtt a megépült lakások száma országosan az előző év azonos negyedévéhez képest. Az első három hónap alatt a kiadott lakásépítési engedélyek száma 89%-os bővülést mutat, hasonló összehasonlítási alapon.

Itt vásárolj lakást - MOST!
Számos tényező befolyásolja az ingatlanok árát, a lakás paraméterei mellett leginkább az elhelyezkedése és a közvetlen környezete. A köztérfelújításoknak és város-rehabilitációs programoknak köszönhetően korábban kevéssé preferált részek is kifejezetten vonzóvá válhatnak. Budapesten több tucat helyszínre érdemes most figyelni – még mielőtt az eladók újraárazzák az ingatlanjukat!

Vegyél egy (ár)hőmérőt a nyaralódhoz!
A saját lakás a magyarok elsőszámú ingatlan-célkitűzése, de tavasszal rendszerint sokan gondolkodnak nyaraló vásárlásán is. A legnépszerűbb célpont a Balaton, ahol a frekventált hónapokban 80%-kal több ingatlan cserél gazdát. Az év elején hagyományosan felélénkülő kereslet miatt az árak is emelkednek!

Érték lett a tiszta udvar, rendes ház
Az ember ösztönösen vágyik a természet közelségére, a betondzsungelben élő városlakók java része szó szerint a fél karját adná egy zsebkendőnyi saját oázisért. De mennyit ér pontosan, ha a lakásunk kertkapcsolatos? Az ország legnagyobb kerti kiállítása, a márciusi Gardenexpo szakembert kérdezett a témában, és kiderült, forintban mérhető a különbség!

Létfeltétel nálunk az ingatlan?
Tízből kilenc magyar saját tulajdonú ingatlanban lakik. A 35 országot tömörítő OECD országok között ezzel dobogós, harmadik helyezett hazánk. A magas rátának pedig a közvetlen lakhatási célon túli okai is vannak.

Ismét a földszintes a menő!
Bár a múlt század elejéig földszinti lakásban élni kiváltság volt, a lakásvásárlási szempontok változásával veszített presztízséből az utcaszint. Ez a tendencia az árakban is jelentkezett. Az építtetők különböző módszerekkel igyekeznek feldobni ezeket az ingatlanokat – bár van néhány olyan előnyük, ami továbbra is keresetté teszi őket a piacon. Vidéken ráadásul két okból is sokkal jobban szeretik a földszinti lakásokat.
Megéri a céges ingatlanvásárlás?
Az ingatlanpiac felívelése nemcsak a lakásvásárlásokat pörgette fel, hanem hatott az üzleti célú ingatlanok, irodák és üzlethelyiségek keresletének alakulására is. Mikor érdemes irodahelyiséget, vagy üzlethelyiséget vásárolni a cégnek?
Tudod, honnan fúj a szél? ... Pedig nem ártana!
Évente pár nap, rosszabb esetben egy-két hét, amikor olyan szmog sújtja az ország nagyvárosait, mint a közelmúltban. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a lakásvásárlók ritkán kérdeznek rá a közvetítőknél: milyen a szmoghelyzet a megvásárolni kívánt ingatlan környékén? Pedig az egészségkárosító hatáson túlmenően sok mindenről árulkodhat még ez az adat!
Befektetési egyszeregy: vedd meg, add ki!
Lassuló mértékű, de továbbra is pozitív irányú változás jellemzi majd az idei ingatlanárakat, így a lakáskiadási piacra még mindig megéri beszállni. Noha az áremelkedés és a bérleti díjak stagnálása miatt a korábbinál kisebb bérleti hozam várható, a kis kockázatú befektetési formákhoz mérve továbbra is vonzó lehet ez a megoldás. Az ingatlanpiaci szakértő szerint ingázókra, egyetemistákra, munkásokra és nyaralókra érdemes építeni a lakáskiadás-üzletet.
Diktál-e nálunk a legbefolyásosabb ingatlanos?
Hivatalba lépett Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke. A világ legbefolyásosabb pozíciójának tartott posztot január 20-tól betöltő korábbi üzletember és médiaszemélyiség gazdagságát családi ingatlanügyletei alapozták meg. Az egyik hazai vezető pénzintézet elemzője az amerikai elnök politikájának a hazai ingatlanpiacra várható hatásairól beszélt.
Hihetetlen! Ebben vagyunk legerősebbek Európában
Az Eurostat legfrissebb statisztikája szerint a magyar lakások drágultak legnagyobb arányban a 29 vizsgált európai ország közül. 2016 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 11,6%-os volt az értéknövekedés, ami messze meghaladja az EU egészén mért 4,3%-os átlagot.
Erre érdemes figyelni idén az ingatlanpiacon!
2016 még csak a bemelegítés volt ahhoz képest, ami idén és jövőre vár ránk az ingatlanpiacon. A fellendülés elsősorban a forgalom tekintetében folytatódik. Az OTP Ingatlanpont szakértője pontokba szedte, milyen tényezők mozgatják a 2017-es ingatlanpiacot. Valkó Dávid szerint többek között olyan fogalmakkal írható le az idei év, mint az okosotthon, a társasházi reneszánsz, a munkahely-motivált költözés, vagy a hitelből vásárlás.
Egyre jobb befektetés a panel
Saját használatra és befektetésnek is egyre vonzóbb a panellakás, különösen, ha felújított. A budapesti paneleknek az elmúlt két évben 65%-kal nőtt az átlagára, a használt lakások piacán pedig keresettebbek, mint téglaépítésű társaik. A fővárosba, a megyeszékhelyekre költözők körében is ez a legnépszerűbb lakástípus. Kevesen tudják, hogy a korszerűsítéséhez szükséges tőke könnyedén összegyűlhet állami támogatásból is.
Amikor szárnyra kel a gyerek
Míg a tanulmányok befejezése és a családalapítási tervek kitolódtak az elmúlt évtizedekben, az önálló háztartás vitele egyre fontosabb céllá vált a fiatalok körében. A saját lakásba költözést tervezők többnyire a tízmillió alatti lakásokat keresik, egy-másfél szobában indul a nagybetűs élet – mondja az ingatlanpiaci szakértő.
Akikre szükséged lesz lakásvásárláskor
Sokan vagyunk úgy, hogy nehezünkre esik segítséget kérni. De akadnak az életben olyan összetett és nagy horderejű döntések, amelyeket nem érdemes egyedül végigcsinálni. Ilyen az is, amikor a családnak egy új otthont kell találni. Összeszedtük, hogy kikből áll az a csapat, ami jó ha Veled és Neked dolgozik, hogy minden könnyebben és flottabbul menjen - olvasható GDN Ingatlanhálózat oldalán.
Szánd rá azt a huncut pár százezret!
Érvényesítheti az árban a felújítás összegét, aki eladás előtt hajlandó pár százezer forintot rászánni lakása rendbehozatalára. Az ingatlanpiaci szakemberek szerint a munkálatok és a megtérülés mértéke attól is függ, hogy a tulajdonos inkább befektetőknek vagy családosoknak szeretné-e értékesíteni ingatlanát. Több százezret is emelkedhet így a lakás értéke: az esztétikai felújítás például megéri, de a teljes átalakítás biztosan nem térül meg. A fürdőszoba pedig tabu!