Igazi közösségi élményekkel vár a Debreceni Advent
November 26-án, azaz a jövő hétvégén indul a Debreceni Advent.
November 26-án, azaz a jövő hétvégén indul a Debreceni Advent. Az advent négy hétvégéjén várják majd szabadtéri programok a debrecenieket és az ide érkezőket. Amellett, hogy a mesés adventi vásár és az ünnepi fények között járhatnak-kelhetnek a látogatók, idén olyan események is fókuszba kerülnek, melyek valamilyen módon közösségteremtő és közösségépítő értéket hordoznak.
A Debreceni Advent egyik meghatározó helyszíne az Adventi Kuckó, kívül-belül karácsonyi dekorral rendelkező faház, mely igazi varázsvilág lesz különösen a gyerekek, de a felnőttek számára is. A kuckóban különböző gyermek- és családi program megvalósulnak a DEMKI gondozásában. Halász D. János ügyvezető elmondta, hogy az általuk működtetett kulturális intézmények munkatársai olyan programokkal készülnek az Adventi Kuckóba, mint a hangbújócska, a manóműhely, a mézeskalácsdíszítés, az élőszavas mesemondás és a meselabirintus. A koncertek és foglalkozások interaktívak, szinte észrevehetetlenül vonódnak be gyerekek és felnőttek a játékba.
Karácsonyi programok az egész családnak
Szintén családi élményprogramnak indult, ezelőtt hét évvel, a Karácsonyi Ronda Pulcsis Futás, melyet Galambos-Parti Regina a férjével közösen álmodott meg. Idén december 10-én két helyszínen Budapesten és Debrecenben is startvonalhoz állnak a rondapulcsisok. 10:00 órakor gyülekeznek a résztvevők a Baltazár Dezső téren, majd egy rövid, közös bemelegítést követően, 11:00 órakor startol a futam, ami a mesés adventi vásáron is keresztül viszi a futókat. Az esemény indulópontján tárgyi adományokat, ajándékok gyűjtenek a szervezők olyan gyerekek számára, akiknek a Karácsonyi Ronda Pulcsis Futók jótékonysága nélkül szomorúbb lenne a karácsonya.
Kéri Csaba a Havervagy kitalálója arról számolt be, hogy négy havervagyos programmal csatlakozik a Debreceni Adventhez, többek között a Ronda Pulcsis Futáshoz is várja a havervagyos csapatot, de két felfedező, kincskereső közösségi programmal is készülnek. Az első ilyen alkalomra november 26-án kerül sor, mely által egymást, Debrecent és az adventi vásárt is megismerhetik a résztvevők. A Havervagy közösségteremtő programja 13 évvel ezelőtt egy spontán buliból alakult át egy olyan sorozattá, mely napjainkban már több városba szervez eseményeket, ahol kötetlen, közös érdeklődésen alapuló beszélgetéseken és játékokon szereznek új ismerősöket, barátokat a résztvevők.
Ezt is olvasd el:
- 13528 mosolyt rajzolt a Civilút Alapítvány a Varázsceruza jótékonysági akcióval
- Vörösmarty Classic Xmas: új néven, de megtartják a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt
Hozzászólás zárolva.