Mentális cunami, vagy kezelhető probléma?

„A második világháború óta a legnagyobb, mentális egészséget fenyegető veszéllyel” és a pszichológiai problémák valóságos „cunamijával” kell szembenéznie az Egyesült Királyság lakosságának a járványidőszak alatt – olvashatjuk egyre gyakrabban a szigetország sajtójában. Vajon Nagy-Britannia lakossága megbirkózik-e a folyamatos koronavírus-válsággal? – teszik fel vészt jósló kérdésüket az ottani médiamunkások.

A Sheffield, Ulster, Liverpool, UCL, a Royal Holloway és a Bedford College egyetemének szakértői csoportja a válság kezdete óta figyelemmel kíséri az Egyesült Királyság lakosságának mentális egészségét, és ezek alapján a kutatásban résztvevők úgy vélik, hogy a fenti narratíva eltúlzott, alááshatja a lakosság egészségének védelmére irányuló erőfeszítéseket, és válság elmúltával a kilábalást is megnehezítheti.

A kutatás középpontjában az a kérdés állt, hogy milyen hatással is van a járvány a hétköznapi emberek jólétére.
A lezárás első hetétől kezdve 2025 olyan felnőttet vizsgáltak, akik életkoruk, nemük, háztartásuk jövedelme, politikai attitűdje és sok más tényező szempontjából reprezentatívnak voltak tekinthetők az Egyesült Királyságban. A vizsgálatba bevontaktól érdeklődtek azok a családi kapcsolatairól, a társadalmi távolságtartás betartásáról, az oltásokhoz való hozzáállásról, a Covid-19 összeesküvés-elméletekbe vetett hitükről és sok minden másról.
A vizsgált személyeket azóta is követik, (a legutóbbi felmérés például karácsony előtt volt).

Mit is találtak a kutatók a vizsgálat során?

A lezárás első hetében a depresszió, a szorongás és a stressz magasabb arányát tapasztalták a kutatók, mint az az Egyesült Királyság korábbi lakossági felméréseiből kirajzolódott.

Azok a személyek szenvednek a legsúlyosabban, akik korábban is szenvedtek valamilyen mentális egészségi problémától, vagy akik szegénységben éltek, fiatalok voltak, vagy otthon, egyedül nevelték kisgyermeküket. Amikor viszont az első lezárás utáni időszakot vizsgálták, már egészen más kép rajzolódott ki.

Ekkor már a pszichiátriai tünetek „küszöbérték feletti” szintjét jelentő emberek számának általános csökkenését tapasztalták. Ez a változás az alkalmazkodásról és a rugalmasságról tanúskodott. A korábbi kutatásokból tudjuk, hogy az egyéni, interperszonális traumák (például szexuális támadások) sokkal inkább mentálisan károsak, mint a kollektív traumák, például a természeti katasztrófák. Ez legalább részben annak köszönhető, hogy az erős társadalmi kötelékek megvédik az embereket a stressztől, és válság idején az emberek gyakran összekapaszkodnak, hogy segítsék egymást, megteremtve az összetartozás érzését és egyfajta közös identitást.