Nem nehéz eltévedni. Minden segítséget megkapunk hozzá születésünk első pillanatától. Vagy már magzati korunkban, amikor mindazt a feszültséget, félelmet, zavart átéljük, amit a bennünket kihordó-tápláló-éltető isten, anyánk átél. S vele éljük át a születés fájdalmait is.

S innentől, minden, ami nem vágyaink-szükségletünk-elképzeléseink szerint történik, azt traumaként éljük meg. És a bennünk élő fordítógépezet minden beérkező ingert egyféleképp tud csak közvetíteni: szeret, vagy nem szeret.

Eltévedni annyit jelent, mint nem szeretve lenni. Hogy milyen vagyok, azt abból állapítom meg, hogy miként viszonyulnak hozzám. Ha a mama és a papa szeret.

Ha megkapom azt, amire szükségem van, akkor a mama és a papa szeretnek. Nem adni is lehet szeretettel és adni is lehet szeretetlenül. És ezt a gyermek hajszálpontosan érzi-tudja. Ha valamiben tévedhetetlen az emberi lény, az a szeretet érzékelése.

Félig szeretve, vagyis feltételekhez kötve szeretve lenni a gyermek számára annyit jelent, mint nem szeretve lenni. S a lélekben lenyomat, bélyeg, titkos kód rajzolata vésődik: nem szeretnek, tehát nem vagyok méltó a szeretetre.

Hibás vagyok, bűnös vagyok, méltatlan a boldogságra, a teljességre. S beindul a mechanizmus, a kacsalábon álló vár megkezdi szédítő körforgását, amiből kiszállni nagyon nehéz.

Hisz ha bűnös vagyok, büntetést érdemlek. Például betegséget. A bűntudat, ekképp életfogytig tartó programot kínál az ember számára. Azt kínálja, hogy visszavágyjál a bűntelenség állapotába, a teljes elfogadás, a szeretettség állapotába, amire génjeid emlékeznek, amiről van valami megfoghatatlan, lélekmélyi tudásod, ezt szeretnéd, erre vágysz, mint fuldokló a levegőre, de csak épp-hogy jutsz levegőhöz.

Az életed valójában haldoklás ahhoz képest, amire vágysz. Amire eredendően programozva vagy, és voltál, amikor leszülettél.

Eltévedni könnyű tehát. Mondhatni a program része. Miként az is, hogy ne fogadd el a haldoklást élet helyett. A fél-vagy negyed életet az egész helyett. A test a lélek színpada.Amikor tehát beteg leszel, lehetőséget kapsz, hogy egész-séges legyél. A betegség nem egyéb, mint útjelző, hogy rátalálj a kódra, a bélyegre, hogy megfejtsd életed rejtvényét. Hogy kitalálj a Sötét Erdőből.

Ha szóba állsz a betegséggel kézen fog és segít. Ha elnyomod a tünetet, ha befogod a szereplők száját, megkötözöd kezét-lábát ezen a színpadon, újak jönnek, más ruhában, más szerepben. Mígnem egyszer véget érhet az előadás.

A betegség önmagában is bűntudatot okozhat. Hisz terhére lehetsz másoknak, hisz nem tudsz úgy teljesíteni, ahogy magad, vagy mások elvárják tőled. Hisz lám nem vigyáztál magadra eléggé.

A betegség spirituálisan is bűntudatot ébreszthet benned: valami bűnöd lehet, mostani, vagy előző életeidben, hisz különben nem kapnád azt, amit. Pedig valójában csak egyetlen bűn létezik: ha elfogadod, hogy bűnös vagy.

Ha kibékülsz - magad helyett - a bűntudatoddal. Mert ez egyet jelent azzal, hogy nem szereted önmagad. Hogy nem fogadod el olyannak, amilyen vagy.

Hogy ugyanazt képviseled magaddal szemben, mint amit veled szemben képviseltek, amíg be nem nőtt a fejed lágya. Amíg megkeményedett valami szíved körül.

Amíg el nem vesztetted a kapcsolatodat valódi önmagaddal.

A betegség válság. Ha a betegségbe menekülsz a társadalom kész rá, hogy elfoglald a Téged megillető helyet.

Van biztosító, orvos, recept, kórház, elfekvő. A betegség valójában kényszerszülte-pótcselekvés, de valódi alternatíva elé állít. Eldöntheted, beilleszkedsz-e a társadalom kínálta hagyományos formákba, járod a járt utat, s engedelmes birkaként hasonulsz, idomulsz a felkínált lehetőségekhez, amely csak a testet próbálja segíteni, vagy ugrasz.

Az ismeretlenbe, a lélek mélyére, a múltadba, hogy meglásd, megértsd saját lehetőségeidet, korlátaidat, eddigi történetedet.

Hogy megtudd, ki vagy Te, s mi dolgod van itt a földön. Az egész részekből áll. A betegség is egy rész. Rés.

Ha elindulsz ezen az úton, már megérte, hogy beteg lettél. Mert egyre inkább szeretni fogod magad. S így szerethetővé leszel.