Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Demenciával él a barátom

Nagy kihívás lehet egy barátság fenntartása a demenciával élőknek. Mégis, egy olyan érzelmileg felkavaró időszakban, mint amikor valaki megtudja magáról, hogy Alzheimer-kórral vagy más demencia típussal kell megtanulnia együtt élni, egy barát támogatása, és a hétköznapok normalitásának érzése mindennél többet jelenthet. Sajnos azonban a valóság az, hogy a demencia diagnózisát követően sok barátság megszakad.

A skót Alzheimer Társaság 2017-ben felmérést végzett a demencia és barátság témakörében. Azt találták, hogy a demenciával élők kétharmadának szakadt meg már barátsága, miután megkapta a diagnózisát. Emellett a demens személyek 60 százaléka érezte úgy, hogy nehezebben szánja rá magát társas eseményeken való részvételre. A demenciával kapcsolatos hétköznapi ismereteket pedig a válaszadók 90 százaléka érezte hiányosnak a társadalomban. A szervezet ezért egy olyan kiadványt hozott létre, melyben a demenciával élők barátainak nyújtanak hasznos ötleteket arra, hogy a betegség különböző stádiumaiban miként is támogathatják szerettüket, és lelhetnek örömet egymás társaságában.A diagnózist követően

A demenciával élőknek rendkívül felkavaró lehet a diagnózist hallani, és előfordul, hogy nehezen tudják elfogadni a betegséget, esetleg tagadják azt. Vannak, akik aggódni kezdenek a körülöttük élőkért, míg mások dühöt éreznek. Ebben a szakaszban nagyon fontos egy elfogadó, támogató barát jelenléte. Mindenképp maradjon kapcsolatban barátjával! Sokan ilyenkor válnak magányossá, ami tovább nehezíti a helyzetüket.

A diagnózis nagyon változatos érzelmeket ébreszt az érintettekben. Amennyire lehetséges, próbáljon meg türelemmel és elfogadással fordulni barátja felé. Informálódjon a betegségről és annak mindennapi következményeiről. Így a jövőben hatékonyabban tudja majd támogatni demenciával élő barátját. A barátja lehet, hogy többet fog hibázni és elfelejt dolgokat. Ez együtt jár az állapottal, ne vegye magára!

A demenciával élők otthoni ápolásával kapcsolatos akadályok rengeteg frusztrációt, szorongást és magányt okoznak az érintetteknek. Ezen felül még a kérdésről való nyílt beszédet is lehetetlenné teszik – adta hírül az ír Alzheimer Társaság friss közleménye.

A demenciával együtt járó változások (fáradékonyság, feledékenység, érzelmi ingadozás, dezorientáltság) valamint a diagnózissal együtt járó stressz mind hatnak a kettejük barátságára. Próbálja meg elfogadni, hogy a dolgok változnak és barátjának lesznek néha rosszabb napjai.

A legtöbb, amit tehet a másikért, ha segít neki minél tovább önállónak maradni! Ne csináljon meg mindent helyette, de igyekezzen segíteni barátját abban, hogy megkapja a támogatást ott, ahol szüksége van rá a napi aktivitása érdekében. Ez olyan helyzetekben lehet kiemelkedően fontos, amikor a demenciával élő személy már nem vezethet autót vagy nem közlekedhet egyedül.Amikor már egy ideje jelen van a demencia

Mivel mindegyik demencia típus lefolyása más és más, ezért eltér a különböző személyek állapotváltozása és élménye is egymástól. Mindazonáltal amikor barátunk már egy ideje demenciával él, szerencsés egyeztetni a róla gondoskodó hozzátartozókkal vagy ápolókkal arról, hogy miként tudják a legjobban fenntartani barátságukat. Ebben az időszakban feltehetőleg már elfelejt a barátunk dolgokat és gyakran össze van zavarodva, továbbá már a gondolkodása is megváltozhatott az összezavarodott állapot, a megváltozott gondolkodás is. Emellett sok esetben mindennapos tevékenységekben szorulhat segítségünkre.

  • Azzal, hogy rendszeres kapcsolatban maradunk, barátunk önbecsülését és a normális élettel való kapcsolatát segítjük elő.
  • Érdemes a közös múltunkból származó zeneszámokat, fotókat, filmeket és emlékeket segítségül hívni a megélt pillanatok felelevenítése érdekében.
  • Ameddig csak lehetséges, vonjuk be barátunkat a társas eseményekbe!
  • Próbáljuk meg elfogadni a demenciával élőt olyannak, amilyen most. A régi időkkel való összemérés csak fájdalmas érzéseket idéz elő mindkettőnkben.
  • Amikor többen vannak egy társaságban, mindig beszélünk közvetlenül is a demens barátunkhoz, ne hagyjuk ki a társalgásból, és feltételezzük azt, hogy nem figyel, vagy nem érti, amit mondunk.
  • Az olyan testi kontaktus, mint egy ölelés vagy a másikba karolás nagyon megnyugtató, és kellemes érzést jelent a demens személyek számára is.
  • Ne feledkezzünk meg a róla gondoskodó hozzátartozóiról sem – akár a házastársáról, gyerekéről vagy más rokonáról van szó! Amíg barátunkkal időt töltünk, ők egy rövid időre kiszakadhatnak a mindennapokból vagy épp elvégezhetnek fontos teendőket.

Már évek óta ismert tény, hogy a zene segíthet az Alzheimer-kór és a demencia tüneteinek enyhítésében. A BBC pedig most létrehozott egy olyan honlapot, ahol a demenciával élő betegek megtalálhatják az általuk szeretett dalokat. Hosszú távon a terv az, hogy egy olyan oldal jöjjön létre, ahol az emlékek előhívását segítő zenei adatbázist találhat a felhasználó.

A demencia előrehaladott stádiumaiban

Amikor a demencia már nagyon előrehaladott állapotban van, vagy a beteg az élete végéhez közeledik, sokszor úgy érezhetjük, hogy tehetetlenek vagyunk. Azonban még ebben a nehéz helyzetben is számtalan mód van rá, hogy jó barátokként ott legyünk a másik mellett.

  • A legsúlyosabb stádiumban a demenciával élő már nem biztos, hogy felismeri akár a legközelebbi hozzátartozóit vagy tulajdonát. Sokan rendkívül gyengék lesznek, vannak, akik elveszítik beszédkészségüket, és segítségre szorulnak az evésben és mozgásban.
  • Továbbra is töltsünk időt a barátunkkal! Lehet, hogy már nincsen tudatában annak, hogy kik vannak körülötte, de mindenképpen nagyon nagyra értékeli az emberi kapcsolatot. Továbbra is meséljünk neki szép régi emlékeinkről.
  • Támogassuk a barátunkról gondoskodókat, kiváltképp, ha családtagokról van szó. Egy pár órányi szünet számukra a mindenséget jelentheti.
  • Legyünk nagyon figyelmesek: egy-egy apró mozdulat vagy jel könnyen utalhat arra, hogy a demenciával élő kényelmetlenül érzi magát vagy fáj valamije. Már jól ismerjük barátunkat, használjuk fel ezt a tudást arra, hogy dekódoljuk a jeleit!
  • Rendkívüli segítséget jelent a barátunknak, ha azután is látogatjuk, hogy ápolási otthonba vagy kórházba kerül. Az ismerősség sokat jelent egy stresszes, nehéz helyzetben.
  • Miután barátunk távozik közülünk, akkor is támogathatjuk a szeretteit. A közös emlékeink és az, hogy milyen sokat jelentett számunkra a barátsága, vigaszt hozhat a hozzátartozóknak is.

(Forrás: Alzheimer Scotland , felejtek.hu)


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.