Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogy megy az agyunkra a maratoni sorozatnézés?

Míg 10-20 évvel ezelőtt legalább egy hetet kellett várni az aktuálisan futó sorozatok új epizódjaira, a filmek Kánaánjának számító streaming-oldalak elterjedésével mára teljesen megváltoztak a sorozatnézési szokásaink. Világszerte egyre inkább jellemző jelenség a binge watching, vagyis a sorozatok darálása, amikor egymás után, szünet nélkül nézünk meg több részt, sőt évadot. A Netflix, az HBO GO, az Apple TV+ és a többi streaming-szolgáltató is rájött arra, hogy az előfizetők nem akarnak napokat várni például a Vaják, a Westworld vagy a The Morning Show új részeire, ezért gyakran az egyes évadokat egyben teszik elérhetővé. De vajon milyen hatással van az agyunkra a binge watching?

Eat, Sleep, Binge Watch, Repeat

A sorozatnézés ma már nemcsak nagymamáink kedvelt időtöltése, hanem szinte minden korosztályt rabul ejt. Az NRC szabadidő kutatása rávilágít, hogy a megkérdezettek 82 százaléka átlagosan majd 3 órát szórakozik egy szokványos hétköznap, közülük pedig 44 százalék – leginkább fiatalok – tölti film- vagy sorozatnézéssel ezt az időt. Ráadásul nemcsak a szabadidőnket töltjük ezzel, ugyanis a RadioTimes.com felmérése szerint, ha rákattanunk egy sorozatra, sokan még beteget is képesek vagyunk jelenteni azért, hogy egyhuzamban nézhessük meg az összes részt, akár 8 órán át. Azonban bármilyen hihetetlen, a sorozatok darálása egyáltalán nem olyan ártalmatlan kikapcsolódás, mint azt elsőre gondolnánk, mivel komoly hatással lehet a szervezetünkre, fizikai és mentális állapotunkra.

Kép: Budai Egészségközpont

− A legtöbben a munka és a családi élet után, este vagy éjszaka kezdünk bele kedvenc sorozatunkba, és bár jól tudjuk, hogy le kellene feküdni időben, túl nagy a csábítás, hogy ellenálljunk egy újabb résznek. Így a pihenéstől és az alvástól vesszük el az időt, ami krónikus fáradtsághoz, napokig vagy akár hetekig tartó kialvatlansághoz vezet. Emellett az átlagosan 30-45 perc hosszúságú epizódok azt az illúziót keltik, hogy nem rabolnak sok időt, ellentétben a kétórás nagyjátékfilmekkel. Pedig a kipihentség szempontjából nagyon is sokat számít, hogy például éjfél előtt vagy után kerülünk ágyba – mondta Stoll Dániel, a Budai Egészségközpont szakpszichoterapeutája, ambulanciavezető klinikai szakpszichológusa.

Kép: wikimedia

Mi történik az agyunkkal sorozatnézés közben?

Amikor belekezdünk egy sorozatba, az agyunk dopamint termel, mint minden olyan aktivitásnál, ami kellemes számunkra. A dopamin egy természetes, belső jutalom a testünknek, ami arra ingerel, hogy tovább folytassuk az örömszerző tevékenységet, legyen az evés, sportolás, szex vagy sorozatnézés. Ezért, mivel újabb adag dopaminra vágyunk, belekezdünk egy újabb részbe. Így alakulhat ki a függőségünk a sorozatoktól, ami lényegét tekintve hasonló, mint a drog- vagy a szexfüggőség, hiszen a test nem tesz különbséget az élvezet forrásában.

A binge watching kialakulásának másik oka, hogy amikor elmerülünk egy fantáziavilágban – legyen az egy hosszú regény olvasása vagy egy sorozat –, akkor az agyunk az ott szerzett élményeinket is valós emlékekként rögzíti. Ugyanazok az agyi területek aktiválódnak ilyenkor, mint amelyek a valódi életünkben ért élményeink hatására. Ennek következtében elkezdünk kötődni kedvenc hőseinkhez, ahogy a valódi életben barátainkhoz, ismerőseinkhez: álmodunk velük, napközben is gondolunk rájuk, foglalkoztatnak minket a problémáik.

Még klubbokat is alakítottak a magyar Dallas-nézők, Kép: wikimedia

Ráadásul a sorozatok bevett narratívája, hogy egyes részek nyitott kérdésekkel, drámai helyzetekkel, úgynevezett cliffhangerekkel zárulnak.

− Ezek akut stresszhelyzet elé állítják a szervezetünket, mivel nem tudjuk, mi fog történni hőseinkkel. A stresszhormonok hatására normál esetben cselekednünk kell, például elfutni vagy valahogy megvédeni magunkat, a sorozatok esetében viszont nem tehetünk más, mint hogy elindítunk egy újabb részt – tette hozzá a Budai Egészségközpont munkatársa.

Minden idők egyik legnépszerűbb sorozata a Jóbarátok, a sorozat szereplői egy epizód erejéig hamarosan újra összeállnak,  Kép: wikimedia

Depresszió: ok vagy okozat?

Egy-egy hosszabb sorozat befejeztével nem meglepő, ha a gyászhoz hasonló érzéseket élünk át, hiszen nehezünkre esik elengedni kedvenc szereplőinket, és úgy érezhetjük, mintha valóban elvesztettünk volna valakit. Ugyanakkor még ennél is aggasztóbb, hogy az amerikai Toledo Egyetem kutatása szerint összefüggés van a binge watching és a depresszió között. Tanulmányukban 406 felnőttet kérdeztek meg, akiknek meglehetősen nagy aránya, 35 százaléka állította magáról, hogy szokott sorozatokat darálni. Miután pedig kikérdezték a résztvevőket a mentális problémáikról, kiderült, hogy a sorozatnézők között jóval magasabb a depresszióval küzdők aránya.

Mindez persze további vizsgálatokat igényel, hiszen egyelőre nem tudni, hogy ezek az emberek azért küzdenek-e depresszióval, szorongásos tünetekkel, mert jellemző rájuk a binge watching, vagy a sorozatmaratonokkal pont, hogy a már meglévő depressziójukat próbálják enyhíteni, és elterelni a figyelmüket. Az azonban biztos, hogy a sorozatfüggőség komoly hatással van az agyunkra, ezért érdemes minél inkább megacélozva az akaratunkat, tudatosan törekedni arra, hogy egyszerre csak egy-két részt, és ne egy egész évadot nézzünk végig.

(Forrás: Budai Egészségközpont)

Így jártatm anyátokkal, főszereplők, Kép:wikimedia

Kapd elő az elegáns ruhádat, tűsarkúdat, a fiúk vegyenek öltönyt, nyakkendőt, mert ma, vagyis október 13-án tarjuk a nemzetközi öltözz ki napot. Menjetek vacsorázni, adunk hozzá néhány tippet!   


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.