Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nemcsak a szerelemi bánat árthat a szívnek

Februárban a szívé és az érzelmeké a főszerep, de itt az idő, hogy az egészségünkre is nagyobb figyelmet fordítsunk! A kardiovaszkuláris megbetegedések csakúgy, mint a szerelemi bánat, a nőket és a férfiakat is egyaránt veszélyeztetik. Idén, a Szívelégtelenség Hete február 15-éig arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos megismernünk testünk és érzéseink motorját, hogy megelőzzük, illetve kezeljük az esetlegesen felmerülő problémákat.

Az Európai Szívhálózat legfrissebb, Európai Kardiovaszkuláris Betegségek Statisztikái című kiadványa rámutat, milyen jelentős mértékben veszélyeztetik a társadalmat a szív betegségei. Megdöbbentő, de Európa szerte 3,9 millió, az Európai Unión belül pedig 1,8 millió áldozatot követelnek évente a kardiológiai betegségek. Ez a kontinens esetében az összes halálozás 45 %-át teszi ki, az EU-ban pedig 37 %-át. A szív- és az érrendszer kulcsfontosságú mozgatóereje testünknek. Magyarországon sajnos nagy számban fordul elő a pitvarfibrilláció, ami a ritmuszavarok egy gyakori formája, amikor is a szív szabálytalanul, ütemtelenül kezd verni. Ennek előfordulása az életkor előrehaladtával növekszik, jelenleg az érintettek száma mintegy 200.000. A pitvarfibrilláció egyik veszélye, hogy megnöveli a stroke és a szívelégtelenség kialakulásának esélyét.

Szivelégtelenség hete, Kép: sajtóanyag

Mi a szívelégtelenség?

Amikor a szív meggyengül, és már nem képes elegendő mennyiségű vért szállítani a szervekhez, szívelégtelenségről beszélünk. Előfordulhat, hogy a kamrai működészavar nem okoz tüneteket, de gyakori, hogy légszomj, súlyosabb esetben fulladásérzet jelentkezhet.

Manapság a szívelégtelenség halálozási rátája a rosszindulatú daganatos betegségekével mérhető össze.  Magyarországon körülbelül 250-300 000 beteg szenved szívelégtelenségben, 30-35 000-rel pedig minden évben nő ez a szám. A minél előbbi kezelés érdekében fontos a gyors felismerés. Milyen jeleket figyeljünk magunkon? Fáradtság, légszomj terheléskor és lefekvéskor, étvágycsökkenés, puffadás, a has megdagadása, a lábak megduzzadása, illetve köhécselés.

Hogyan óvjuk szívünket?

Az egészségtudatos életmód, a szívre való odafigyelés azért kiemelten fontos, mert sok betegség megelőzhető, vagy a probléma észlelése után kordában tartható. A szívelégtelenség, de más kardiovaszkuláris betegségek kialakulásában is nagy szerepe van az életmódbeli szokásoknak, káros szenvedélyeknek.

Kellő odafigyeléssel nemcsak a szívelégtelenség, de az egyéb veszélyes szívzűrök is elkerülhetők. A dohányzás mellőzendő, ahogy a mértéktelen alkoholfogyasztás is. Emellett javasolt a kiegyensúlyozott étrend betartása is. A zsíros ételek megterhelik a szervezetet, a túlzott cukor- és szénhidrátfogyasztás szélsőséges esetben diabéteszhez vezethet, amely tovább növeli a szív- és érrendszeri problémák előfordulását. Amennyiben az egészségi állapot engedi, érdemes a rendszeres testmozgást is beépíteni a mindennapokba.

Ha mégis beteg a szív

A rendszeres orvosi szűrővizsgálatokon való részvétel még időben fényt deríthet az esetleges szívbetegségekre. A korai fázisban felismert problémák akár szájon át szedhető terápiás készítményekkel is kezelhetőek. Míg pitvarfibrilláció esetén elsősorban véralvadásgátló terápiát szoktak alkalmazni, addig a szívelégtelenség esetén hosszabb időt és betegkontrollt igénylő feladat a gyógyszeres kezelés optimalizálása. Ha ez sikeres, a beteg állapotának romlása megállítható. Súlyos szívelégtelenség fennállásakor akár szívtranszplantációra is szükség lehet.

Ezentúl ne csak szívünk érzéseire, hanem egészségére is figyeljünk!

Kép: Te vagy a hős

Szúr, szorít, nyom – a mellkasi fájdalom szinte mindig egészségügyi veszélyhelyzetnek tekinthető, még ha nem is biztos, hogy szív eredetű a forrása, ugyanis akár rendkívül súlyos problémák is meghúzódhatnak a hátterében. Lehet akut vagy elhúzódó a panasz, minden esetben mihamarabb orvoshoz kell fordulni, hogy a végére járjunk. A szív- és érrendszeri megbetegedésnek – még az azonnali beavatkozást igénylőknek is – nagyon sokféle tünete lehet, éppen ezért figyelmeztet mindenkit a Magyar Kardiológusok Társasága, hogy senki ne habozzon a segítségkéréssel.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.