Életforma.hu

GASZTRO

Aranygaluska vaníliamártással, ahogy a nagyi tanította

Sok kezdő, de néha a gyakorlott háziasszonyok is belebuknak a kalács, az aranygaluska és a többi kelt variáció sütésébe. Ahogy nagyanyám is mondta, a kelt tésztának „lelke van”, ezért kiemelt gondossággal és figyelemmel kell elkészíteni. Éppen így!

Alaprecept (kb. 1 óra 30 perc – 8 személyre)

A dagasztáson és a kelesztésen múlik minden Kép: Pixabay

Hozzávalók:

  • 3,5 dl tej,
  • 2,5 dkg élesztő,
  • 2 evőkanál porcukor,
  • 50 dkg finom liszt, (de még jobb, ha a fele rétesliszt),
  • 10 dkg vaj
  • 1 mokkáskanál só,
  •  1 citrom vagy narancs reszelt héja,
  • 3 tojássárgája
  • A kikenéshez vaj vagy margarin, a nyújtáshoz finomliszt.

Elkészítés:

A tejet meglangyosítjuk, 1 decit kiveszünk belőle, belemorzsoljuk az élesztőt a kevés hozzáadjuk porcukrot, és kb.15 perc alatt felfuttatjuk. Erre az időre langyos helyre tesszük.

A szoba hőmérsékletű lisztet tálba szitáljuk, és a felfuttatott élesztővel, a maradék tejjel, a maradék porcukorral, a felolvasztott vajjal, pici sóval és a citromhéjjal ízesítve, kb. 6-8 perc intenzív dagasztással hólyagosra dolgozzuk. Akkor jó, amikor az edény falától elválik. Eleinte kissé ragacsos masszának tűnik, de addig kell dagasztani, amíg jó nem lesz. (A dagasztást a robotgép dagasztókarjával vagy a kenyérsütőgép kelesztő fokozatán is elvégezhetjük.)

Végül egyenként eldolgozzuk benne a 3 tojás sárgáját. A tetejét olvasztott vajjal megkenjük, és konyharuhával letakarva, langyos helyen kb. 50 perc alatt a duplájára kelesztjük. A tésztát ezután deszkán újra átgyúrjuk, formáljuk, majd ismét megkelesztjük.

Ezt az alaptésztát használjuk az aranygaluska készítéséhez is.

Aranygaluska

Hozzávalók: az imént elkészített alaptészta, a tál kikenéséhez 2 dkg vaj; a rétegezéshez: 5 dkg vaj, 15 dkg darált dió, 4-5 evőkanál kristálycukor.

Vaníliamártás
Hozzávalók: 2 csomag vaníliás cukor, 3 deka porcukor, 2 deka finomliszt, 2 tojássárgája 5 dl tej.  A vaníliamártáshoz a tojássárgájákat kikeverem a porcukorral, és hozzáadom a lisztet. A tejet felforralom a vaníliarúddal vagy a vaníliás cukorral, a forró vaníliás tejet a tojássárgájás cukorhoz adom, és vízgőz fölött folyamatosan kevergetve besűrítem. Aki egyszerűbben szeretné, az sima vaníliapudingot készít hozzá.

Elkészítés:

Az alaprecept alapján elkészítjük a tésztát, és megkelesztjük. Egy kb. 25×30 cm-es tűzálló tálat kivajazunk, majd a tésztát 2-3 mozdulattal finoman átgyúrjuk, és enyhén lisztezett gyúrólapon ujjnyi vastagra lapítjuk. A rétegezéshez szánt vajat felolvasztjuk, a tésztát egy 3-4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval félkör alakúra kiszúrjuk. Minden egyes szaggatáskor mártsuk a vajba, hogy ne ragadjon össze, és sütésnél elváljanak egymástól. A tálba nem túl szorosan, egy réteg tésztát teszünk, majd kevés vajjal meglocsoljuk, és megszórjuk a cukros dióval. Erre újabb sor tészta, majd vaj és diós cukor kerül, amíg a tálat befedjük. Konyharuhával letakarjuk, és langyos helyen 30 percig kelesztjük. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 fokon, a légkeverésesben 165 fokon) kb. 30 percig sütjük. Még melegen deszkára borítjuk, nagyobb darabokra tépkedjük, tányérokon elosztjuk. Vanília- vagy borhabot kínálunk hozzá.

Akinek elsőre nem sikerül, ne keseredjen el, mert valóban nem egyszerű sütemény. De ha már az elején elkápráztattuk a családot egy sikeres kísérlettel, bátran verhetjük a mellünket!

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.