Életforma.hu

GASZTRO

Nagy bajban vannak a baristák és a somellier-k

Megbecsülni is nehéz, hány olyan munkavállaló van ma Magyarországon, akiknek az állása attól függ, a szagokat és az illatokat mennyire érzékelik jól. A koronavírus egyik legkorábbi jele, és hosszantartó következménye a szaglás és ízlelés képességének teljes, vagy részleges elvesztése. Utánajártunk, hogy a baristák, a sommelier-k és a cukrászok, azaz a három legérintettebb szakma képviselői miként élik meg mindezt. 

Ez mindenképpen csak egy átmeneti állapot – fogalmazott Hajdu Péter, a Barista Akadémia tagja, a Mojito Mixeriskola vezetője, amikor arról kérdeztük, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha egy barista a Covid-19 következtében elveszti a szag-, és ízérzékelését, vagyis azt a képességet, melyre a munkavégzéséhez a leginkább szüksége van.

Sok múlik a technológián. Fotó: depositphotos.com

Ismeretes, hogy a koronavírus fertőzés első, és egyben legbiztosabb tünete a szag-, és ízérzékelés megszűnése, vagy részleges elvesztése, ami a betegség egész ideje alatt fennáll. Ez a tünet akár tartóssá is válhat, ha bekövetkezik az úgynevezett long-covid állapot; ilyenkor a betegségből felgyógyult személy még nagyon hosszú ideig produkálhat komoly tüneteket.

Hajdú Péter, aki maga is átesett a betegségen, így személyes tapasztalata van annak rövid és hosszútávú következményeiről, úgy látja, hogy enyhébb esetben maximum három hét az az időszak, amíg ténylegesen nem érzünk szagokat és ízeket.

A szakember úgy látja, hogy ez az állapot érdemben nem befolyásolja a baristák munkáját, hiszen a megrendelt kávét technikailag el tudják készíteni, és ha kell is kóstolni, azt bármelyik kolléga bevállalja.

Hajdú Péter szerint egyébként is minimum két év az az időszak, amíg egy komoly barista már az ízlelésére támaszkodva állapítja meg, hogy egy kávé miféle ízek kombinációja, egyáltalán, hogy jól sikerült-e, addig elsősorban a technikai készségek kialakításán, fejlesztésén van a hangsúly.

Jelenleg, aki barista akar lenni, egy viszonylag rövid, hat alkalmas tanfolyamon kell részt vennie, ahol mindössze az alapok elsajátítására van lehetőség, a többi már a gyakorlaton múlik.

Két évnek kellett eltelnie, míg egy kolumbiai kávénál pontosan éreztem a dió ízét - világítja meg egy személyes példával az előbb elmondottakat Hajdú Péter.

Zsiga Petra két éven keresztül tanulta a mesterséget egy neves londoni cukrász iskolában, utána pedig öt éven keresztül dolgozott megszerzett szakmájában az angol fővárosban.

Az ottani képzés elsősorban a gyakorlatra helyezi a hangsúlyt, három héten keresztül különféle szállodákban, cukrászdákban sajátítják el a szakma alapfogásait, amit utána egyhetes tantermi oktatás erősít meg.

A cukrászmesterség lényege, hogy az elkészült édességet íz, illat és látvány alapján kell elbírálni, vagyis, ha valamilyen ok miatt (esetünkben a koronavírus járvány miatt) kárt szenved a cukrász ízlelése, szaglása, akkor a látvány még mindig elégséges lehet, hogy megítéltjük, sikeres volt-e a munkánk, vagy sem.

A cukrászok szigorúan az adott recept szerint készítik el az édességet – mondja Petra, vagyis ez nem olyan, mint az otthoni főzés, a technológiai szabályokat szigorúan be kell tartani.

Ha valaki ezektől nem tér el, menet közbeni kóstolás nélkül, pusztán a látványból is meg lehet állapítani, hogy valami sikerült-e – teszi hozzá.

Vagyis, ha egy cukrász a járvány következtében el is veszíti a szaglását, szemre még midig meg tudja állapítani, hogy jót csinált-e, bár ehhez Petra azért hozzáteszi, hogy a munka során mindig eljön a kóstolás pillanata, hiszen egy édességnek nem csak fogyaszthatónak, de élvezhetőnek is kell lennie – teszi hozzá.

Király Zsuzsanna, a Magyar Sommelier Szövetség főtitkára maga is átesett a koronavírus okozta megbetegedésen, így saját tapasztalatból állítja, hogy nagy bajban lesznek azok a kollégái, akik hosszabb távon is elvesztik szag-, és ízérzékelésüket a járvány következtében.

Mint mondja, bár a borkóstolás első lépése az, amikor szemrevételezzük az italt, hiszen már a színből pár dolog (így például a kor is) elég nagy biztonsággal megállapítható, de ezzel egyáltalán nem vagyunk „beljebb”, mivel igazából (valójában 100 százalékban) az ízlelés és a szaglás dönti el egy adott italról, hogy az milyen minőséget képvisel, vagyis mennyire szép az adott bor.

A cikk eredetileg laptársunk, a privatbankar.hu oldalán jelent meg.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.