Életforma.hu

GASZTRO

Bátran pukkantsunk

Champagne, mint borvidék Észak-Franciaország keleti részén helyezkedik el, ott a legkiválóbbak az adottságok a pezsgőkészítéshez, hagyományai, minősége vitán felüli. Tény: ez volt az első borvidék a világon, amelyik pezsgőt állított elő, itt forradalmasították a buborékokkal teli borkészítést, így pedig az sem véletlen, hogy maga a „champagne” szó sok helyen a pezsgő szinonimájává vált.

Egy ital, amely nélkül nincs Forma1 sem

A 34 ezer hektáros borvidéken évi 320 millió üveg champagne születik, amihez az évszázados tradíciók értelmében kizárólag chardonnay, pinot meunier és pinot noir szőlőket használhatnak. Míg korábban az első két szőlőfajta uralkodott a házasításokban, az utóbbi években inkább az elegánsabb, komplexebb bort adó pinot noir került előtérbe, mivel egyre több champagne ház törekszik a kimagasló minőségre a mennyiséggel szemben. Mellesleg a Forma1-es versenyeken kizárólag magnum palackos (1,5 literes) champagne-ok pukkanhatnak a győzelmet méltató pezsgőlocsoláskor. Míg korábban például a Mumm, ma már a Carbon pezsgőház szállítja a palackokat.Egy ital, amit illik ismerni

A pezsgő alapbora tehát lehet házasítás, illetve készülhet kizárólag chardonnay-ből (Blanc de Blancs), illetve a fenti kékszőlő egyikéből is (Blanc de Noir). Emellett megkülönböztetjük a Vintage, azaz évjáratos, és a Non-vintage, azaz évjárat nélküli tételeket is: a főborász a champagne ház döntése alapján tehát hangsúlyozhatja, vagy a ház stílusát bemutatandó inkább háttérbe szoríthatja az adott évjárat okozta hatásokat a pezsgőben. Emellett további kétbetűs kódok is fellelhetők a champagne-ok címkéin, amiket korábban itt már bemutattunk.

Kép: szelfi

Két alkalommal iszom pezsgőt, amikor szerelmes vagyok, és amikor nem! E mondatot Coco Chanelnek, a XX. századi francia elegancia megteremtőjének, a divattervezőnek tulajdonítják. A pezsgő pedig francia honban született! Nálunk kissé mostohán bántak vele az utóbbi évtizedekben, de ma ismét szeretnék életre kelteni a tradicionális pezsgő gyártását, és célul tűzték ki a pezsgőkultúra kiteljesedését is – ez derült ki a Wineglass Sajtóklub résztvevőinek, amikor Budafokon meglátogathatták a Törley Pezsgőpincészetet.     

A pezsgőkészítés jellegzetes művelete a tirage likőr hozzáadása (ami elindítja az újbóli erjedést), a seprőn érlelés, a rázás, a degorzsálás, végül pedig a dosage beállítása, amikor végleg eldől, milyen cukortartalmú pezsgő születik a palackban. Az elképesztően összetett és végtelenül precíz folyamatoknak köszönhetően nem véletlen, hogy az úgynevezett tradicionális készítésű pezsgők élvezik a legmagasabb presztízst, és persze ezek a legdrágábbak.Egy ital, amelyhez minden illik

A champagne egy igazi jolly joker a gasztronómiában, hiszen az aperitiftől  kezdve egy komplett menüsoron át tud méltó társa lenni bármely fogásnak, az osztrigától a szarvashúsig. Ezért sem véletlen, hogy ma már számos borvacsora épül a pezsgők változatossága köré, hiszen hatalmas mozgásterünk van. Korábban a Moet & Chandon pincemestere, Benoit Gouez árulta el, hogy ha vagány párosításokra vágyunk, akkor a sóssággal érdemes játszanunk – és nem várt, izgalmas eredmények születhetnek. A pezsgő emellett textúrát is kíván, tehát az az étel, amelyben a ropogósság dominál, biztosan illeni fog a pezsgéshez.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.