Életforma.hu

GASZTRO

Brokkoli és szűz, avagy előttem az asztalom

Van egy csoport a fészen, ahol az Admin -Limara- minden nap felteszi a kérdést, hogy mit eszünk ma? Ma, épp amikor átnéztem a hűtőt, kipakoltam az asztalra amit el kell használni, pont akkor jött ez a kérdés; én pedig hama-gyorsan felsoroltam az előttem levő dolgokat, és hozzátettem, nnna, ezekből lesz valami..., és képzeljétek el, ez a valami lett belőle, és most se teketóriáztam vele sokat - írta az őrülten jó ételek tudója.

Kép: Steffel Csaba

Hozzávalók:

Elkészítés:

A brokkolit rózsáit kis darabkákra szedjük, és forrásban lévő, sós vízben 3-5 percig főzzük, majd egyből „jeges” vízben lehűtjük, tehát blansírozzuk. (A szárát kidobhatjuk, félretehetjük krémlevesnek, odaadhatjuk az aprójószágnak, vagy! ahogy én tettem, a külső, zavaró, fás részét lehámoztam, a többit pedig kis darabkákra vágva, a hússal együtt pirítottam.)

A letisztított szűzpecsenyét felcsíkozzuk, és egy serpenyőben (a brokkoliszárral együtt) elkezdjük pirítani; amíg pirul, a fokhagymát is vékony csíkocskákra vágjuk. Amikor elveszti nyers színét, megsózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fokhagymát, pár pillanat múlva – amikor a fokhagyma kezd illatozni, de még nem égetjük meg(!), felöntjük a borral és kiforraljuk. Aztán beleszórjuk a brokkoli rózsákat, hozzáöntjük a tejszínt; szép lassan összeforraljuk. A csemegehagymát felkarikázzuk, és az utolsó pillanatokban a raguhoz keverjük. A közben kifőzött tésztával tálaljuk. Jó étvágyat!

Őrülten jó branzino filé franciásan
Szerencsém volt a minap, az egyik boltban csodálatos branzino filét, találtam, a zöldséges részlegen pedig formás kis édeskömények mosolyogtak rám – mesélte el sztoriját az őrülten jó étkek tudora. Branzino, édeskömény, borsó, szeretet – mindössze ennyi kell a következő fogáshoz. Steffel Csaba mégis úgy érezte, valami nevet kell adnia néki, ezért, és mivel először a nagy Pepin bácsinál találkoztam ezzel, vagy legalábbis ilyesmi körettel, na meg aztán vajat is adtam hozzá rendesen – franciásnak kereszteltem.

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.