Hozzávalók
● 2 kisebb cukkini
● 1 póréhagyma
● 3 gerezd fokhagyma
● 30 deka spagetti
● 5 deka feta sajt
● 1 doboz koktélparadicsom
● bazsalikomlevél
● só, őrölt fekete bors
● olívaolaj
Elkészítése
A cukkinit héjával együtt karikára vágjuk, a póréhagymát is felkarikázzuk, majd együtt serpenyőben kevés olajon kevergetve pirítjuk őket, közben sózzuk, borsozzuk, és hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát is. Amikor a cukkini kicsit barnulni kezd, a doboz paradicsom felét kockára vágva hozzátesszük, majd amikor a levét elforrta, kevés vízzel felöntjük, és fedő alatt még kicsit pároljuk.
Közben a tésztát megfőzzük, nem túl puhára, „al dente”. Mikor kész, lecsorgatjuk róla a vizet, majd egy nagyobb tálra szedjük, és összekeverjük a zöldségraguval. Ha kell, még sóval, borssal fűszerezzük. Kevés olívaolajjal meglocsoljuk, a tetejére rászórjuk a szétmorzsolt fetát, a megmaradt, félbevágott koktélparadicsomokat és a bazsalikomleveleket.
●
S hogy még vonzóbb legyen az asztal, ajánlunk hozzá egy ugyancsak faállványos olíva- és ecetkiöntő szettet is, amely 3.590 forintba kerül.
S ha már ajánlataink mind a fa jegyében születtek, akkor most az Életforma Shop kínálatából is a fa- és bambusztermékekre hívjuk fel a figyelmet.
● További Életforma-receptek itt!