Életforma.hu

GASZTRO

Eger és Szekszárd összefog a bikavérért

A két borvidék borászai együtt dolgoznak azért, hogy újrapozícionálják ezt a tradicionális magyar bortípust. Idén március 3-án rendezik meg Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajt, ahol a borászoktól személyesen is megtudhatjuk, hogy mit gondolnak a bikavér jelenéről és jövőjéről.

Kép: Korsós Viktor

A nemzetközi bortrendek azt mutatják, hogy a borkedvelők megunták már az ún. világfajtákat. Egy cabernet vagy egy chardonnay kevésbé kelti fel a rendszeres borfogyasztók érdeklődését, és inkább a kuriózumnak számító helyi bortípusokat, szőlőfajtákat keresik. Ez a piaci trend kifejezetten kedvező egy olyan vörös házasítás számára, mint a bikavér, amely kizárólag az Egri és a Szekszárdi borvidéken készíthető, ráadásul egy nemzetközileg kevésbé ismert fajta, a kékfrankos alkotja a bikavérek gerincét.

 Honnan indult és merre tart a bikavér?

A 19. században a bikavér még nem egy konkrét bortípusra utalt, akkor még a hosszú héjon áztatás miatt kapott mélyvörös színe miatt nevezték így. Ekkor a különböző szőlőfajtákat együtt szüretelték, és együtt is dolgozták fel. Csupán a filoxéravész után kezdték el a szőlőket fajtánként külön telepíteni, és az így megváltozott feldolgozásnak köszönhetően emelkedett a bikavér minősége. A szocializmus tömegtermelése azonban nagy károkat okozott ezen a téren, és ez még sokáig éreztette a hatását. Ezek ösztönözték arra a két borvidéket, hogy még a hatályban lévő bortörvénynél is szigorúbb termékleírásokat készítsenek, és így adják vissza a bikavér elmúlt évtizedekben megtépázott renoméját.

Az egri és a szekszárdi bikavérek pont annyira hasonlóak, mint amennyire különbözőek. Az egységes összkép meghatározásának közös alapja volt, hogy kékfrankos szőlőfajtára épüljön a bor, és a minőségvédelem céljából mind szőlészeti, mind borászati technológia szempontjából szabályozzák a bikavér készítésének folyamatát. Azonban a fajták széles skálája és a lehetőség, hogy a borászatok megmutassák egyedi stílusukat, mégis kellően változatos borokat eredményez mindkét borvidékről. Szekszárdon tavaly már 50%-ra nőtt a kékfrankos és a kadarka összaránya a bikavérben, és Egerben is tervezik a Kárpát-medencei fajták arányának növelését a borban. Ez a folyamatos együttgondolkodás és összefogás a garancia arra, hogy a bikavérek végre a méltó helyükre kerülhessenek.

Kép: sajtóanyag

 Bikavér Párbaj és Bikavér Hetek

Az idei immár az ötödik év, amikor Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj elnevezéssel a két borvidék összefog a közös bormárka építéséért. Március 3-án Budapesten, a Corinthia Hotel báltermében közel 30 pincészet mutatja be a két borvidéken vakkóstoló útján kiválasztott legszebb bikavéreket.

De idén a két borvidék nem elégszik meg egyetlen estével, a márciusi Bikavér Hetek alatt számos olyan program lesz, ahol a középpontban természetesen a bikavér áll. Fine dining éttermekben lehet kóstolni pohárral bikavéreket, felkerülnek a borlapokra, és ételek mellé is ezeket ajánlják majd a sommelier-k. Borkóstolók, különböző események pincészeteknél és borbárokban – mind remek alkalom arra, hogy alaposan elmerüljünk a bikavérek világában.

 

 

 

Gazdag vagy? Akkor vörösbort és rosét iszol!
A bor népszerű – széles vásárlókörrel rendelkezik Magyarországon. Az otthoni fogyasztás a tavalyi év első felében stabil volt, és ugyan ritkábban, viszont alkalmanként több bort vásároltunk az előző év hasonló időszakához képest.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.