Hozzávalók:
fűszerek ízlés szerint
Elkészítés:
Mossuk meg a birsalmákat, szabadítsuk meg a magházától, és ha akad benne hibás rész, vágjuk ki azt is. Hámozni nem szükséges. Bő vízben puhára főzzük. Szűrjük le, ha már puha, és turmixoljuk le.
Ha ezzel megvagyunk, kezdjük el főzni, míg be nem sűrűsödik. Ekkor adjuk hozzá a cukrot. Általában azt ajánlják a receptek, hogy a péppel azonos súlyú, vagy a pép súlyának 80 százalékát nyomó cukrot adjunk hozzá. Fűszerezhetjük fahéjjal, pici szegfűszeggel, adhatunk hozzá citrushéjat. Ha szeretjük, a kész masszához adjunk apróra vágott dióbelet.

Ha elkészültünk a masszával, és már minden benne van, amit szerettünk volna beletenni, öntsük őzgerinc formába, esetleg tűzálló tálba, és meleg sütőben szárítsuk. De tehetjük félreeső helyre letakarva, hogy magától száradjon. Néhány nap múlva borítsuk ki a formából, szárítsuk a másik oldalát is.
A Délnyugat-Ázsiából származó gyümölcsöt, a birset szokás birsalmának és birskörtének is nevezni. Mivel készítése nem igényel különleges alapanyagokat és eszközöket, viszont hűtés nélkül is akár hónapokon keresztül eltartható, nem véletlen, hogy úgy tekinthetünk rá, mint az egyik legrégebbi tradicionális édességünkre. A hosszan főzött birspüré intenzív, gyümölcsös ízei és magas cukortartalma miatt ideális páros egy frissebb évjáratú, tízévesnél fiatalabb aszúhoz.