Az enyhe tél miatt az átlagosnál hetekkel korábban, akár már február végén elkezdődhet a jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztító gyógynövény, a medvehagyma idei szezonja – derült ki nemrég a Mecsekerdő Zrt. közleményéből.
Ha kedvet kapnál ahhoz, hogy idén te is innen szerezd be a medvehagymát, a Baranya megyében gazdálkodó társaság területein - amelyek nem állnak természetvédelmi oltalom alatt -, saját felhasználásra, fejenként napi két kilogramm szedhető a vitamindús növényből. Amennyiben viszont valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván szedni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti.
De mi fán terem a medvehagyma? Inkább a fűben
A medvehagyma tudományos nevén Ramsons-ként ismert, de ezen kívül még számtalan elnevezéssel bír, úgymint: vad fokhagyma, széles levelű fokhagyma, fa fokhagyma, medvepóréhagyma, cigányhagyma, disznóhagyma, valamint rozsma és vadpóréhagyma.
Az Allium nemzetség tagjaként a medvehagyma szorosan kapcsolódik olyan gyógynövényekhez, mint a hagyma, a póréhagyma és a metélőhagyma. A medvehagyma azonban nem a fokhagyma vad változata. Története messzire nyúlik vissza. Már az első századi görög botanikus, Pedanius Dioscorides ötkötetes gyógynövényes enciklopédiájában is megemlíti, leírva a növény rendkívüli hatékonyságát a test tisztításában és méregtelenítésében. Azért medvehagymának nevezték el, mert ez egy igazi tavaszi csemege a téli álmukból felébredő medvéknek.
A növény nedves, árnyékos erdőkben őshonos Európában és Észak-Ázsiában. A vad fokhagyma egy vonzó tavaszi virágzású évelő, amelyet dekoratív és kulináris célokra egyaránt lehet termeszteni.
Fontos tudni azt is, hogy azokban az állami erdőkben lehet medvehagymát gyűjteni, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek. A témával kapcsolatban az érintett területet kezelő erdőgazdaság, illetve nemzeti park esetén az azt irányító igazgatóság nyújthat további hiteles információt. Az egyes erdőterületek besorolásáról interaktív erdőtérképünkön is tájékozódhatnak az érdeklődők, ITT.
Ne keverd a gyöngyvirággal!
A Nemzeti Élelmiszerbiztonsági-hivatal (Nébih) tájékoztatója szerint kereskedelmi forgalomba hozott medvehagymára jelölési kötelezettség vonatkozik, azaz a címkén fel kell tüntetni a gyűjtő vagy forgalmazó nevét és címét, valamint a származási országot. Vásárlóként is könnyen ellenőrizhetjük, hogy a csomagoláson szerepelnek-e ezek az adatok, így elkerülhetjük, hogy illegális terméket vegyünk. Akár saját részre, akár kereskedelmi célra gyűjtjük a medvehagymát, tanácsos azt a szezon elejére időzíteni, amikor még nem bújtak elő a gyöngyvirág hasonló küllemű, ám mérgező levelei - ezek halált is okozhatnak! (A level ízének intenzitása virágzáskor csökkenni kezd.) A két erdei növényt legegyszerűbben a levél dörzsölésével lehet megkülönböztetni, ugyanis csak a medvehagyma levelének van hagymaszaga.
Mire jó?
Gyógyszerészeti szempontból medvehagymát számos területen alkalmazni lehet, többek között a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, gyomorpanaszok és a krónikus betegségek kezelésében, C-vitamin tartalmának köszönhetően javítja a szervezet ellenálló-képességét. A leveleket és a virágokat nyersen is lehet fogyasztani, akár saláták formájában, levesnek, szószok vagy pörköltek mellé.
Életforma.hu tipp: Medvehagyma krémleves

Hozzávalók:
- 1 nagyobb csokor medvehagyma
- 1 ek. olívaolaj
- 2 db burgonya
- 1 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 l víz
- 2 dl főzőtejszín
- só
- bors
Elkészítés:
Apróra vájuk fel a vöröshagymát, majd az olajon pároljuk üvegesre. Adjuk hozzé az apróra kockázott burgonyát, és öntsük fel a liter vízzel. Közben tisztítsuk meg a medvehagymát, távolítsuk el a vastagabb szárakat. Amikor a krumpli már majdnem megfőtt, adjuk hozzá a medvehagymát és a fokhagymát, majd forrástól számítva még 10 percig főzzük. Miután megfőtt, turmixoljuk le. Ezután lassú kevergetések mellett adjuk hozzá a tejszínt. Sózzuk, borsozzuk és még egyszer forraljuk fel. Pirítóssal, reszelt sajttal tálaljuk.