Életforma.hu

GASZTRO

Harcsapaprikás bakonyi módon, juhtúrós, kapros galuskával

Leginkább karácsonykor esznek a magyarok halat, pedig többet kellene, mert nagyon egészséges! Egri húsimádó barátunk receptje szerintem farsangkor is megállja a helyét. Saját bevallása szerint ez a halpaprikás nem saját kútfőből, hanem több recept összegyúrásából született − de állítja, garantált a siker − már annak, aki szereti a halhúst.

Kép: Hegyvári Zoltán

Hozzávalók a páchoz:

  • kb 1-1,2 kg harcsa
  • fél citrom leve
  • só és bors

Első lépésként vegyünk egy szép folyami harcsát, filézzük ki, majd egy részét szánjuk ennek az ételnek, a többit részét pedig fagyasszuk le. A filét szeleteljük fel kb. ujjnyi vastagságúra, majd a szeletekből vágjunk kockákat. A kockáról vágjuk le a bőrt - mert ha rajta marad, akkor egy kellemetlen, rágós végeredményt kapunk − vagyis érdemes egy kicsit babrálni a húsokkal. Az elkészült harcsakockákat tegyük egy tálba, sózzuk, borsozzuk meg őket, majd egy fél citrom levével locsoljuk meg a halmot. Fél-egy órát hagyjuk állni, de amíg a bakonyis alap elkészül, addig úgyis lesz ideje pácolódni.

Hozzávalók a bakonyi paprikáshoz:

  • 1-2 fej hagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 2 ek őrölt piros paprika
  • 4-6 szelet füstölt szalonna
  • 4-6 szelet füstölt császárhús
  • 20-25 dkg őzláb gomba (opcionális)
  • 10-30 dkg erdei csiperke (a mennyiség függ az előző gombamennyiségtől is)
  • 1-2 fej paradicsom és tv-paprika (nálam ez nyáron darált, fagyasztott volt)
  • liszt és tejföl a habaráshoz
  • só és bors
Paradicsomos halleves
Érdemes friss halból készíteni, ezért választottam az afrikai harcsát. Magyarországon tenyésztett, semleges ízű, nagyon jó állagú hal. Készíthetjük tengeri halfiléből is, de figyeljünk, hogy tömör húsú hal legyen, az nem esik szét főzés közben. Tálaláskor tortilla helyett adhatunk hozzá pirítóst.

Második etap a bakonyis alap elkészítése. Ehhez először szalonnakockákat kezdünk lepirítani, majd jöhet a feldarabolt vöröshagyma, amit a füstölt császár csíkok követnek. Az illat már alakul a konyhában, a srácok most kezdenek érdeklődni, hogy mi is lesz az ebéd. Ha már szépen bebarnult minden, akkor pirospaprikával megszórjuk az alapunkat, amire érkezhetnek az erdei és bolti gombák apróbb darabjai, felkockázott részei. (A kalapokat még tegyük félre, azokat kicsit lesütjük majd, és a végén kerülnek az ételre). A gombás, hagymás cuccot felöntjük kevéske vízzel, majd még jöhetnek a felszeletelt, felkarikázott paradicsom és paprika részek, ami az én estemben fagyasztott, darabolt formában kerültek a lábasba. Fedő alatt majd 20-25 perc párolás következik.

Harmadik etapban a bepácolt harcsakockákat az összepárolt alapba pakolgatjuk, de finoman, hogy ne törjenek össze. Ha kavarjuk, akkor is kíméletesen bánjunk velük, mert nem az a cél, hogy egy pépes masszát kapjunk, hanem hogy szép húskockák kerüljenek az asztalra. Ha a húsok megpuhultak, akkor egy tejfölös, lisztes habarással zárjuk a műveletsort.

Rántott harcsafilé
A harcsa kellemes ízű, fehér tömör húsú hal, nagyon alkalmas például rántott formában való elkészítésre. Bármilyen köretet adhatunk mellé, de szerintem a legfinomabb valamilyen majonézes salátával, vagy valamilyen majonéz alapű mártogatóval.

Hozzávalók a galuskához:

  • kb. 40 dkg liszt
  • 3 tojás
  • 20-25 dkg juhtúró
  • 1-2 ek kapor
  • 1 ek vaj
  • só, ha igényli
  • víz, amennyit felvesz

A három tojást felverjük, az összetevőket egy nagy tálban összedolgozzuk, a vízmennyiséggel pedig beállítjuk a kívánt állapotot. Zubogó, forró vízbe szaggatjuk a tésztát, majd a kész galuskát kihalásszuk, ha már a víz felszínén úszkálnak. Utolsó fázisként a gombák kalapjait felszeleteljük, majd vékonyka olajon lesütjük őket, aztán már tálalhatunk is.

Mire ide érek, addigra már a fél család a konyha környékén téblábol, kóstolgat - ugyanis baromi finom az illat. Tamás fiamnak ez különösen nagy ünnep, mert a családban ő a legnagyobb harcsapaprikás fun. Most egy kicsit másként készült a mű, mint ahogy megszokta, de az ebéd végén nincs kétségem, hogy jó lett a fogás, ugyanis vihartempóban tűnt el a kitálalt mennyiség.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.