Életforma.hu

GASZTRO

Kovászreneszánsz

Egyre nő nálunk is az egészségesebb életmód iránti igény. Elmondható, hogy a kovásszal készült termékek új reneszánszukat élik, és egyre többen nyitottak a természetes alapanyagokból, adalékmentesen sütött kenyerekre, zsemlékre, kiflikre - mutat rá a szektort érintő tendenciákot reprezentáló friss kutatás. Mint kiderült, a 18 és 65 év közöttiek több mint fele szerint a hagyományos eljárásokkal készült pékáruk mindenképpen jobb közérzetet nyújtanak.

A megkérdezettek kétharmada (66 százalék) - saját bevallása szerint - alapvetően egészségesen táplálkozik, és az is biztató, hogy a további 23 százaléka a válaszadóknak változtatni szeretne a jelenlegi szokásain, és el akar mozdulni az egészségesebb ételek irányába. Csupán 6 százalék mondta azt, hogy eddig sem, és ezután sem törődik igazán azzal, hogy mit fogyaszt az asztalnál. Arra a kérdésre, hogy mitől lesz igazán egészségesebb az étrendünk eltérő álláspontokat fogalmaztak meg a kutatásba bevontak. Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a többség (80 százalék) a gyümölcsök, zöldségek fogyasztását tartja a legfontosabbnak, ugyanakkor hasonlóan sokan (65 és 63 százalék) tették le a voksukat a rosttartalmú élelmiszerek, illetve a kevesebb mesterséges anyagot tartalmazó ételek étrenden belüli jelentősége mellett. Ennek a megközelítésnek köszönhetően az adalékmentesség, a természetes alapanyagok és a hagyományos eljárással készülő pékáruk is egyre inkább felértékelődnek a magyar vásárlók körében.A válaszadók több mint fele szerint az adalékmentes kenyerek, zsömlék, kiflik fogyasztása mellett szól az, hogy azok testbarátnak minősülnek, természetes anyagokat tartalmaznak, jobb lesz tőle a közérzetünk, illetve az is, hogy jó minőségűek.  A megkérdezettek közel egyharmada szerint pedig az sem elhanyagolható szempont, hogy ezeket a termékeket a gyerekek is bátran ehetik. A kutatás rávilágít viszont arra is, hogy még akadnak olyanok, akik az adalékmentességet úgy értelmezik, mint a pékek furfangját, hogy így drágábban adhassák el a termékeiket, vagy egyszerűen csak jó marketingfogásként használják a vásárlók megszólításakor.

Kép: pxhere

Északi rokonaink is híresek a takarékos konyha vezetéséről. Semmit nem dobnak ki, mindennek helye van. A megszikkadt kenyérből is kihozzák a legjobbat. Finn barátaimtól ezt a remek ötletet vettem át. Ezt kínálták a kerti grillezett kolbászkákhoz csakúgy mint a tartalmasabb levesekhez. Kézügyességet nem igényel, és bátran villoghatsz vele a barátok előtt is!

− A 18-65 év közti vásárlók az eddigieknél jobban figyelnek arra, hogy mit tesznek a kosarukba. Érdeklődnek a pékáruk összetevői iránt, alaposabban szemügyre veszik a friss kenyerek állagát, a csomagolt termékeken átböngészik az összetevők listáját, amelyek mindig csökkenő sorrendben szerepelnek a címkén  – hangsúlyozta Antal Emese, dietetikus, szociológus. Hozzátette a fehér helyett érdemes a teljes kiőrlésű kenyeret választani, ami sokszor pénzügyi szempontból is kifizetődőbb, mert a nagy rosttartalmú kenyér jobban laktat, kevesebb is elég belőle, mint a búzakenyérből.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.