Életforma.hu

GASZTRO

Ropogós csemegeuborka-receptekkel

Kicsi, zöld és ropogós. Mi az? Hát persze, hogy az egyik legegészségesebb zöldségféle, amelyről sokat tudunk, de lehet, hogy nem eleget. Bár nagyon magas víztartalma van, mégis rendkívül gazdag ásványi anyagokban is, káliumot, vasat, foszfort, kalciumot, nátriumot, szénhidrátokat, valamint A1, B1, B2, B6, és C vitamint is tartalmaz.

Egyes források szerint Afrikából származik, más adatok szerint pedig Dél-Kelet-Ázsiából. Egy biztos, amióta felfedezte magának az emberiség az uborkát, örömmel fogyasztjuk, elsősorban nyersen, különböző formában elkészített salátaként, vagy hideg uborkalevesként, de változatosan konzerválva is. Mindemellett sikeresen méregtelenítünk az uborka levével, karikákra vágva arcpakolásként is használjuk, hiszen szépítő és kozmetikai hatása is közismert, de gyógyíthatunk rovarcsípést, napégést is a hűsítő hatású uborka lével, vagy péppel.

Csemegeuborka. Már az elnevezés is sokat ígér, hiszen jelzi, csemegéről, igazi finomságról van szó. Az uborkái közül ebbe a kategóriába a legapróbbak kerülnek be, az igazi csemegeuborka 3-6 cm, de találkozhatunk 5-8 cm-es, vagy akár 6-9 cm-es csemegeuborkákkal is. A vállalkozó szellemű háziasszonyok közül sokan próbálkoznak szezonról szezonra azzal, hogy saját recept alapján teszik el télire a család betevő uborkáját, de sokkal többen vannak, akik az uborkakészítés professzionális mesterei mellett teszik le voksukat.

A csemegeuborka rajongók számára jó hírünk van: már kaphatóak a Bonduelle megújult termékei, amelyek igazán friss, hibátlan alapanyagokból készülnek, a közkedvelt ízesítések alapján több változatban is. A ropogós, apró uborkákat hazai termesztőktől vásárolja a cég, a feldolgozásnál pedig ügyelnek arra, hogy a minőség meg is maradjon, és az üvegből kivéve is formás, harapnivaló finomságokkal találkozzon a fogyasztó. A megújult uborkacsalád gondol azokra is, akik állandó harcban állnak a mérleggel, számukra illetve minden egészségtudatos vásárló számára is elkészült a hozzáadott cukor nélkül készült változat is, hiszen a többi fűszer, a kapor, a mustármag, a só, az ecet, a csípős változatban pedig a pepperoni éppen elég „lelket” lehel a csemege uborkába. A termékeket szokott lelőhelyükön vásárolhatjuk meg, de a játékos kedvűek figyelmébe ajánljuk a www.uborkafarm.com oldalt is, ahol jópofa játékkal ezúttal online vásárlási kuponokhoz, és egyéb értékes ajándékhoz is juthatnak.

A csemegeuborka felhasználásával kapcsolatban pedig itt az idő eloszlatni egy tévhitet: nemcsak savanyúságként, húsételek mellé, vagy hidegtálakon fogyasztható, hanem remek fogások alkotóelemeként is gondolkodhatunk uborkában. Kedvcsinálónak íme itt két recept, amelynek remek ízt ad a ropogós finom csemegeuborka.

Füstöltlazacos szendvicskrém
Kitűnő vendégváró falatokat varázsolhatunk néhány perc alatt, ha bevásárlókosarunkba kerül némi füstölt lazac, tejszínes tormakrém, a hűtőből pedig elővesszük a Bonduelle csemegeuborkát. A lazacot vékony csíkokra, a csemegeuborkát pedig apró kockákra vágjuk. Néhány kanál tejszínes tormával krémesítjük, esetleg néhány kanál tejföllel lazíthatjuk a csípősséget, ha lágyabb ízeket kedvelünk. Pár csepp citromlével ízesítjük, és kész is. Sós kekszekre kanalazva tálaljuk.

Színpompás currys csirke
A csirkemellet ujjnyi vastag kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, majd forró olajon kissé megpirítjuk. Hozzáadunk 2 szál karikára vágott, kissé előfőzött sárgarépát (vagy konzerv bébirépát), 1 kis doboz felkockázott ananászkonzervet, (mehet bele a leve is), és egy kis tálkányi (10-12 db) karikára vágott Bonduelle csemegeuborkát. Kevés alaplével felöntjük, curryporral fűszerezzük, és hagyjuk fedő alatt párolódni, amíg a zöldségek és a hús íze kissé összeérik. Főzőtejszínnel krémesítjük, egy evőkanálnyi lisztet, vagy étkezési keményítőt is adhatunk hozzá, így igazán krémes és selymes lesz a szósz. Párolt rizzsel tálaljuk.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.