Életforma.hu

GASZTRO

Rumtörténelem

A rum mögött álló legendák és történetek többsége egzotikus, trópusi tájakon, de leginkább a vad óceánokon és tengereken született. Ezekbe a legendás pillantokba – és persze kedvenc rum alapú koktéljaikba vezet be minket a PIÑA Cocktail Bar csapata!

A rum eredete – a kalózok italához illően – a karibi térségben keresendő, még ha felbukkanásának pontos ideje nem is egyértelmű. Hogy épp Barbadoson vagy Brazíliában készítették először, azt sosem fogjuk megtudni, de a legkorábbi bizonyítékok az 1620-as évekre mutatnak, a terjedés pedig gyors volt: az első észak-amerikai desztilláló 1664-ben nyitott, Staten Island területén.

Nincs párja. Fotó: Pinterest

 

A rum ekkor már világszerte híres volt: az angol flotta 1655-ben erre cserélte le a francia brandy-t, így a tengerészek hivatalos italává vált, 1970-ig minden tengerésznek kiosztották a napi rum adagját. 1740-től viszont a kapitányok a vizezett változatot preferálták, valószínűleg túl sok balesetet okozott a felfokozott jókedv. A felvizezett rumhoz citromlevet adtak a skorbut megelőzésére, így megszületett a grog!

Újabb ugrás: 1862-ben létrehozták a világ leghíresebb rum márkáját, a Bacardit és a Black Seal rumot is. Előbbit Facundo Bacardi Masso Kubában, utóbbit az angol James Gosling alapította a Bermudákon. És hogy honnan jött a híres cégér? A desztilláló közelében élő kubai gyümölcsdenevérek ihlették, a társadalom nagy százalékában jelenlévő írástudatlanság miatt pedig fontos volt egy mindenkinek felismerhető rajz. A Black Seal rumhoz pedig egyik kedvenc koktélunk, a Dark’n’Stormy, amit Gosling le is védetett, így azt hivatalosan csak az ő rumjával készítve nevezhetjük így!

Különlegesség. Fotó: PCB

 

A hírhedt koktélok születése pedig csak folytatódott! 1900-ban megalkották a Cuba Libre-t, ami a modern koktélkultúra egyik alap mozzanatának számít: Kubába a spanyol-amerikai háború alatt jutott el a Coca-Cola, amit az egyik kapitány ivott rummal, és egy szelet lime-mal. Az ital hamar elterjedt, és ezzel koccintottak Kuba felszabadulására is – innen jött a név! A Cuba Libre azért is fontos mérföldkő, mert ő kövezte ki az utat a Mojito-nak, a Mai Tai-nak, és a Daiquirinek is.

Az 1920-ban bevezetett szesztilalom szintén a rumnak kedvezett: míg az amerikai alkoholgyárak bezártak, és a whiskey, illetve a Bourbon fogyasztása visszazuhant, rengeteg amerikai indult Kubába, hogy ott élvezze a szabadságot, és a legfinomabb rumokat, no és persze, hogy azokat visszacsempésszék az otthon maradottaknak.

Che Guevaráék. Fotó: Pinterest

1953-tól a Bacardi család öröksége a kubai forradalom miatt komoly veszélybe került: Che Guevara támogatóiként Castro 1959-es hatalomra kerülése után menekülniük kellett az országból, mindenüket elveszítve. Szerencséjükre ekkor már más országokban – a Bahamákon, Mexikóban és Puerto Ricoban – is voltak gyáraik, ahol a saját, családi élesztővel dolgoztak, így a Bacardi fennmaradhatott.

A forradalom után bevezetett amerikai embargó – amit alig 2 éve oldottak fel – viszont újfent nem kedvezett sem a Bacardinak, sem a részben francia kézben lévő, de Kuba által államosított Havana Clubnak, a világ leghíresebb védjegy csatáit teremtve meg az alkoholkereskedelem terén. Ennek az embargónak volt köszönhető az is, hogy a legnagyobb globális vállalatok, mint a Bacardi és a Diageo Puerto Rico és a Virgin Islands amerikai fennhatóságú területére csábították a nagyobb gyártókat különböző kedvezményekkel, hogy megkerüljék az embargót – ezáltal borzalmas helyzetbe hozva a kubai kistermelőket, és azokat, akik Kubában a nagy márkák desztillálóiban dolgoztak.

Regisztrálj és gyere! Fotó: PCB

 

És hogy mik a jelenlegi trendek? A rum kultúrája újabb felemelkedésben van: a különleges, kis mennyiségben készülő, extra kiadású rumok, a minőségi, kortyolgatni való italok egyre népszerűbbek, és ennek mi nem is örülhetnénk jobban! Mivel a mi polcainkon is számos különleges tétel sorakozik szerte a világból, jövő hét szombaton (július 18.) egy rumkóstoló koktélworkshopra várunk a Madách térre! Ha téged is érdekelnek ennek a kalandos italnak a legfinomabb változatai – és persze a belőlük készülő elképesztő koktélok – akkor regisztrálj az eseményre!

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.