Életforma.hu

GASZTRO

Tárkonyos burgonyafőzelék sajtos húsgolyókkal

Friss ízű burgonyafőzelék, ami a megszokottól eltérő módon készül, egészen pontosan mascarponéval dúsítja Zoltán. Hozzá egy grillen sült csirkerolád - maga a mennyország!

Kép: husimado.eger.blog.hu

Hozzávalók a főzelékhez:

kb 1 kg burgonya

6-7 dl alaplé

morzsolt tárkony

3-4 babérlevél

2 fej hagyma

kb 50 g mascarpone

1 szál újhagyma

só és bors

Elkészítés:

A burgonyákat meghámoztam, majd felkockázás után a tárkonyos, babérleveles alaplében előfőztem, olyan szintre törekedtem, hogy majdnem készen is legyenek a krumpli kockák. Ezt követően apróra vágott hagymákat dinszteltem, majd érkezett a főzőlé, aztán az előfőzött burgonyák java része. Azért a java része, mert kb 1,5 evőkanálnyi krumplit botmixerrel összedolgoztam, amibe érkezett a mascarpone is. Létre jött egy krémes, klassz kis massza, amit a serpenyőben rotyogó burgonyákhoz kevertem, kavartam. Beállítottam az elvárt sűrűséget, majd a főzelék feltétek felé fordultam.

Hozzávalók a feltéthez:

1 filézett csirkemell

6 vékony bacon

6 keskeny sajt szelet

só és bors

A csirkemellet ketté szedtem, majd a fél-fél melldarabot bemetszettem, mint egy zsebet. Mindkét húst kiklopfoltam, de nem túl vékonyra, csak inkább az volt a cél, hogy egyenletes legyen a vastagság. Só és bors érkezett a húsokra, majd bacon és sajt, amiket klasszul elrendezgettem. Téptem egy-egy alufóliát, amikkel együtt feltekergettem a húsokat és a töltelékeket. Szaloncukor szerű rudakat gyártottam, amik mentek is a grillrácsra. Hogy miért jó ez az alufóliás mutatvány? Nos azért, mert néhány perc grillezés, sütés és forgatás után a hús klasszul összeáll - és miután kicsomagoljuk, már csak véglegesre kell sütni őket.

Addig sütjük, vagy grillezzük a két húsrolót, amíg nem lesznek aranybarnák - és ekkor pár percre félretesszük őket. Hagyjuk, hogy a sajt egy kicsit megdermedjen, ekkor éles késsel felkarikázzuk őket.

Tálaláskor még újhagymával is feltuningoljuk a főzeléket, pakolunk rájuk a húsroló karikákból is - és élvezzük azt, hogy burgonyafőzeléket eszünk, és mégsem azt.

Bakonyi csirkeragu leves
Imádjuk a bakonyit, imádjuk a csirkét és imádjuk a leveseket. Milyen lehet, ha ezt a három összetevőt egy ételben hozzuk össze? Hát megmondom: iszonyú finom, igazi téli, lélekmelegítő étel. Ha felkeltette az érdeklődésed, akkor próbáld ki.

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.