Egy ősi, majd feledésbe merült legenda szerint élt a Bakony erdejében egy 24 fejű sárkány. Igencsak falánk volt, naponta 24 lányt falt fel, ha nem kapta meg őket, haragjában hatalmas pusztítást végzett. Amikor a helyi hős ifjúnak, Balatonnak kedvese került volna sorra, a fiú fellázadt. Úgy döntött, hogy nem engedi a sárkányhoz a lányt. A szörny erre irdatlan haragra gerjedt: hatalmas krátert vájt karmaival a földbe, amit egy forrás megtöltött vízzel. A monda szerint így keletkezett a magyar tenger, a Balaton.
Ám ezzel még nincs vége! A Balaton nevű szerelmes később megküzdött a sárkánnyal, 23 fejét már levágta, de az utolsóval együtt ő maga is a tóba esett, ott lelte halálát. Amikor a kedves ezt megtudta, ő is a vízbe veszett.
Nem éppen lélekvidító a történet, de annál vidámabb lesz a hangulat a Kisfaludy strand mellett felállított sátorban a felnőtteknek. 16 híres balatoni étterem séfje mutatja be tudományát, először kóstolhatjuk meg a legújabb Balaton Borát, de cukrászok és pálinkafőzők is várják a kóstolókat.
Aki kíváncsi a Balaton gasztronómiájára, az ott, egy helyen mindent kipróbálhat! A hangulatról kitűnő zenészek gondoskodnak, mások mellett a Mini Dixiland Band, Heincz Gábor Biga, Bluesberry Band és Dj Rob Lucas. A Balaton Kör alapítói azt szeretnék bebizonyítani, hogy minden évszakban érdemes felkeresni a Balatont! Most is! Mi már csomagolunk!
-
- Amikor Balatonon is lesz Gucci-üzlet Fotó: commons.wikimedia.org
A Balaton téli életét szeretné felpezsdíteni a magyar tengernél rendezett Fasion Weekend! Nekünk tetszik!