Hozzávalók a nyúlhoz és a mártáshoz:
4 szál sárgarépa
2 szál újhagyma
4-5 gerezd fokhagyma
szalonna és fokhagyma a tűzdeléshez
1,5 dl rozé
1/2-1 dl víz
1 ek vad fűszerkeverék ( Fűszerész ) - kakukkfű, bors, gyömbér, szegfűszeg, borókabogyó, tárkony, fahéj, koriander, babérlevél
1 ek liszt
1/2 ek petrezselyem zöld
1/2 ek bazsalikom
só és bors
Elkészítés:
A nyúlgerincet már előző nap kivettem a fagyasztóból, majd hagytam, hogy szépen lassan kiolvadjon. Gondolkodtam, hogy készítsek-e egy zöldséges, vizes pácot - de a végén letettem róla, mert úgy gondoltam, hogy minek. Minek, mert úgyis megtűzdelem szalonnával és fokhagymával, majd a zöldségek úgyis átjárják a húst - úgyhogy nem pácoltam, hanem tűzdeltem és pároltam.
Tehát első lépésként lehártyázom a gerincet, amihez egy éles és vékony pengéjű késre van szükség. Ezt követően szalonnát csíkozok illetve fokhagymákból is csíkokat szeletelek, majd a gerinc mellett szépen megtűzdelem a nyúlhúst. Felváltva dolgozok, tehát egy szalonna, majd egy fokhagyma csík következik. Csíkozok még szalonnát, amiket egy serpenyőbe dobok, majd a gerincet ezen a szalonnás, zsíros alapon elősütöm.
A répákat és az újhagymákat felkarikázom, felkockázom, a fokhagyma gerezdeket a kés pengéjével kicsit megtöröm, majd a serpenyőben a nyúlhús mellett "megágyazok" velük. A húst sózom és borsozom, öntök egy kevés rozét a zöldség alapra, majd fedő alatt egy órán át pároljuk az egészet.
Persze menet közben egyszer-egyszer megforgatom a húst, átkavargatom a zöldségeket, meg megszórom az egészet a fűszerekkel. Ha igényli a párolás, akkor még egy kis vizet is öntök a serpenyőbe - de erre nem tudok konkrét mértéket írni, majd látod, ha szükség van rá.
Az egy óra letelte után megnézzük, hogy lágy és puha-e a hús - ha nem, akkor még 15-20 percre visszatesszük a tűzre. Ha puha, akkor a gerincet pihentetjük, a zöldségeket pedig kevés liszttel összedolgozzuk, összerottyantjuk. Ezt követően botmixerrel simára dolgozzuk, majd szűrőn átszűrjük.
Míg a hús párolódik, addig készítünk egy polenta köretet, aminek az összetevőit egy korábbi posztomban olvashatjátok. A polentát egy pizza sütőlapra öntöm, majd hagyom kihűlni. Amikor már szeletelhető, akkor felcsíkozom, majd serpenyőben kicsit átmelegítem.
Tálaláskor a gerincről szépen lefejem a húst, amit gyönyörűen felszeletelek, gyakorlatilag kis tallérokra vágom őket. Zoltán többi receptje itt található.

Zoltán szereti a vadnyulat, levest is készített már belőle, melynek receptje a képre kattintva érhető el.