Életforma.hu

STÍLUS

3 lépés, amivel a konyhád környezetbarátabb lehet

Az élelmiszerpazarlás napjaink egyik legnagyobb globális, társadalmi és környezeti problémája. Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egyéni cselekedeteink nem sokat számítanak a klímaváltozás tekintetében, már az otthonunkban, ezen belül a konyhánkban is sokat tehetünk a bolygónkért, és pár egyszerű megoldással jelentősen csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat.

A kidobott élelmiszereinkkel nagyban hozzájárulunk a klímaváltozáshoz, hiszen egyrészt a termeléshez szükséges energiát, vizet, állatok esetében a takarmányt is elpazaroljuk, másrészt a szemétre kerülő szerves anyagok bomlásuk során gyorsítják a globális felmelegedést.

Nem kell állandóan telepakolni a hűtőt! (Fotó: Pixabay)

 

Tudtad, hogy a háztartásokban az élelmiszereknek akár egyharmadát is kidobják?

„Európában az élelmiszerpazarlás körülbelül 70 százalékáért a háztartások felelősek, a maradék 30 százalék pedig a kereskedelem, utaztatás, termelés során származik. A világon megtermelt élelmiszerek egyharmada a kukában landol, s a legfrissebb hazai adatok szerint a magyar háztartásokban fejenként évi 68 kilogramm étel kerül a kukába” – mondta Szabó Eszter a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs munkatársa.

Az élelmiszerpazarlás megelőzése az egyik legegyszerűbb lépés, amivel tehetünk a klímaváltozás ellen, ehhez pedig nem kell több mint pár megoldás beépítése a mindennapjainkba:

  1. Vásároljunk szezonális élelmiszereket! Így elkerülhetjük, hogy az importálás folyamán megromoljon az áru, és emiatt a szemetesben landoljon.
  2. Döntsünk tudatosan a vásárlás utáni felhasználásról! A megvásárolt zöldségek-gyümölcsök héját számtalan kreatív módon felhasználhatjuk, ami mindamellett, hogy környezetkímélő, pénztárcabarát és ízletes is. Pillanatok alatt készülhet belőle alaplé, ropogós chips, az almahéjából tea, sok zöldség leveléből pedig saláta vagy pesto. A hús vásárlás esetében érdemes egész állatot vásárolni és minden részét felhasználni.
  3. Tároljuk otthon az ételt szervezetten! Az élelmiszerpazarlás egyik leggyakoribb oka az otthoni ételtárolás szervezettségének hiánya. Ételtárolók segítségével azonban könnyen átláthatóvá tehetjük a hűtőnk és szekrényeink tartalmát, illetve hermetikus zárásuknak köszönhetően az ételek hosszabb ideig megőrizhetik minőségüket.

Sokan úgy gondolják, hogy ez az életmód drága és körülményes. Minimális odafigyeléssel azonban akár pénztárcánknak is kedvezhetünk, hiszen tudatos vásárlóként csak a szükséges termékeket fogjuk leemelni a polcról, ezáltal a megvásárolt ételeink nem a kukában fognak landolni.

 

Átláthatóan. Fotó: Pixabay

„Vannak, akik kételkednek az egyéni aktivizmus hatékonyságában, de én hiszem, hogy a világnak nem egy maroknyi tökéletes környezetvédőre van szüksége, hanem több milliónyi tökéletlenre.” – emelte ki Antal Éva, aki a közösségi médiában ismert „Vászonzsákoslány”-ként igyekszik motiválni és tippekkel segíteni a követőit.

Erről az IKEA sem gondolkodik másképp, ezért is indította el fenntartható életmódra buzdító nemzetközi kihívását az IKEA Better Living alkalmazáson belül, amely hazánkban is nagy sikert aratott. A több mint 1300 fő részvételével történő kihívás eredményeként csupán 10 nap alatt 47 700 kg CO2-t, 3400 kg hulladékot és 451 900 liter vizet takarítottak meg a résztvevők. A legnépszerűbb tevékenységek az alábbiak voltak:

  • a kulacs vízzel való újra töltése
  • a csap elzárása, amikor annak használata nem indokolt
  • a világítás tudatos lekapcsolása
  • az elektronikai eszközök használatának csökkentése
  • valamint természetes hőmérséklet-szabályozás
Te belevágtál a Műanyagmentes júliusba?

A Plastic Free July-t, avagy a Műanyagmentes júliust idén már kilencedik alkalommal rendezik meg. A július elsejétől induló nemzetközi kezdeményezés célja, hogy egy egész hónapon keresztül ne vásároljunk olyan dolgokat, amelyek egyszer használatos műanyagból készültek, lehetőségeinkhez mérten minél kevesebb ilyen terméket használjuk, azaz kicsit jobban figyeljünk a környezetünkre. A Műanyagmentes júliusról bővebben itt olvashatsz.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.