Életforma.hu

STÍLUS

Fejér megyében divat családi házat építeni

Stagnált a lakásépítések száma 2018 azonos időszakához képest, hiszen az év első felében 30 épített lakás jutott 100 ezer lakosra, míg tavaly 28. A KSH adatai szerint azonban eltérések látszódnak egyes térségek között. Voltak olyan megyék, amelyekben megnőtt az új ingatlanok között az újonnan épített családi házak aránya, míg máshol nagyot zuhant. A százezer lakosra jutó épített lakások alapján Győr-Moson-Sopron megye, Pest megye, illetve Veszprém megye viszik a prímet, úgy is, hogy Győr-Moson-Sopron megyében stagnált, Pest megyében pedig 13 százalékkal visszaesett a lakosságarányos lakásépítés!

Sokan építkeznek a Balatonnál is

Veszprém és Fejér megyében élénk volt az építési kedv: míg előbbi 37 százalékos emelkedéssel a dobogó harmadik helyre került, utóbbiban mintegy 114 százalékkal több lakóingatlan épült az egy évvel korábbihoz képest. Somogy megyében is csaknem 40 %-os növekedés látható, amiben az említett két megyéhez hasonlóan feltehetőleg a Balaton, illetve Fejér esetében Budapest közelsége lehet meghatározó.− Az elmúlt fél évben, éves alapon 39 százalékkal emelkedett Somogy megyében a 100 ezer lakosra jutó magánerős lakásépítések száma. A használt ingatlanok vásárlására, korszerűsítésére és bővítésére felvehető falusi CSOK keresettebbé teheti az érintett településeket, így áttételesen lendületet adhat a családi házépítéseknek, igaz kockázatot jelenthet a szakemberhiány. A jövőre visszaálló 27 %-os építési ÁFA talán a nagyberuházások felől a magánerős építkezések felé mozdíthatja el az építőipari vállalkozásokat – értékelte az adatokat Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Kép: projectdoktor

Duplájára nőhet az energiahatékonysági felújítási költsége annak a mintegy 590 ezer még nem szigetelt panelháznak, amelyek nem lépnek időben. 2020. december 31-e után ugyanis már csak a „majdnem nulla energiaigény” feltételeinek teljesítésével végezhetnek energetikai célú felújítást. Magyarországon körülbelül 798 ezer ipari technológiával készült (panel) épület van. Ennek alig harmadát, 250-300 ezret újítottak fel eddig, és ezeknek is csak 50 százaléka kapott teljes homlokzati szigetelést.

Budapest az utolsó helyen zárt

Látványos emellett a Budapesten épített lakások számának változása is, hiszen az elmúlt év azonos időszakához képest 71 százalékkal kevesebb épített ingatlant regisztráltak, és mindössze 5 magánerős lakás jutott 100 ezer budapesti lakosra. Országosan megfigyelhető tendencia, hogy a forgalom az olcsóbb területek irányába tolódik el. Ahol ugyanis az építési telkeket és a felújításra váró épületeket is alacsonyabb áron kínálják, az igénybe vehető állami támogatások is nagyobb hányadát tudják fedezni a beruházások teljes költségének.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.