Életforma.hu


Hogyan keressünk milliárdokat 12 és fél perc alatt?

Hogyan keressünk milliárdokat 12 és fél perc alatt? 

Hatalmas hírverés után a kínai szinglik napján, a 11. hónap 11. napján megtörtént a világ legnagyobb online vásárlási akciója. Nyitás után alig több mint fél órával 20 milliárd jüan (912,3 milliárd forint) bevételre tettek szert a kereskedők, valamint a szolgáltatást menedzselő platform gazdája, az Alibaba.
Mert minden nőnek járna egy Blue Moon - mondaná Vajna Timi

Mert minden nőnek járna egy Blue Moon - mondaná Vajna Timi 

Itt az alkalom, hogy a férfiak bebizonyítsák, valóban drágakő értékű számukra a kedvesük, mondaná Vajna Tímea is. Persze semmi más nem kell ehhez, csak potom 10 milliárd forint. Ennyiért kelhet el megközelítőleg a Blue Moon nevű különleges drágakő a november 11-i genfi ékszerárverésén. Lehet licitálni!
Ugrott a kerecsensólyom

Ugrott a kerecsensólyom 

A Magyar Nemzeti Bank kibocsátja az 50 forintos forgalmi érme emlékváltozatát. Az új 50 forintossal a jegybank a nemzeti és történelmi emlékhelyek jelentőségére, létezésük céljára, illetve az egyes helyszínek történelemben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A különleges fémpénzből 2 millió kerül forgalomba - olvasható az MNB honlapján.
13 apró trükk, amivel ma bevonzhatod a jólétet - tízmilliószorosan

13 apró trükk, amivel ma bevonzhatod a jólétet - tízmilliószorosan 

Ki ne szeretné megtapasztalni a valódi bőséget és gazdagságot? A kínai térrendezés tudománya, a feng shui segítségével most megmutatjuk, hogyan lehet ezekhez hozzájutni. Ma, a tízmilliószoros napon ez még hatékonyabb lehet. Megér egy próbát!
5 tipp, hogyan többszörözz meg okosan 5 milliárdot

5 tipp, hogyan többszörözz meg okosan 5 milliárdot 

Minden idők második legnagyobb lottónyereményét vitte el egy szerencsés szombaton az ötös lottón. A nyertes az 5 milliárd forintos összeggel egy csapásra bekerül a 150 leggazdagabb magyar közé. Van 5 tippünk, hogyan költse el!
A Facebookon keresnek nyári munkát a diákok

A Facebookon keresnek nyári munkát a diákok 

A nyári szünidő kezdetével diákok tízezrei özönlenek a munkaerőpiacra. Munkavállalásukat nem csupán rengeteg diákmunka-lehetőség segíti, de sok gyakornoki program is rendelkezésre áll. Bármelyik lehetőséget válasszák is, foglalkoztató és diák egyaránt jól jár.
Nekünk is kellene egy Elton John! Igen, pont azért!

Nekünk is kellene egy Elton John! Igen, pont azért! 

Ismét Sir Elton John, vezeti azt a  brit listát, amelyre azok kerülnek fel, akik az előző évben vagyonuknak legalább az egy százalékát nemes ügyek támogatására fordították.  
Pin kód helyett jön a szívritmus karperec?

Pin kód helyett jön a szívritmus karperec? 

Szívverésük egyedi ritmusa alapján azonosítaná ügyfeleit a brit Halifax bank különféle jelszavak és PIN-kódok helyett  - írja a The Daily Telegraph internetes kiadása. Állítólag biztonságosabb megoldás.
Még mindig Bill Gates a leggazdagabb!

Még mindig Bill Gates a leggazdagabb! 

Bill Gates megőrizte vezető helyét a világ leggazdagabb embereinek a Forbes magazin által hétfőn közzétett listáján.
Etikusabbak a női vezetők

Etikusabbak a női vezetők 

Etikusabb döntéseket hoznak, és kevesebb kockázatot vállalnak a női vezetők egy felmérés szerint. Míg a férfiakat a hatalom és a pénz hajtja, a nőket jobban motiválja a növekedés és fejlődés lehetősége. Már ez is egy ok, hogy több legyen a női vezető.

Nélküle egy lépést se teszünk, még télen se! 

Egyre több magyar utazó fizeti bankkártyával a szállásköltségeit az utazási irodában vagy az interneten, tízből nyolcan pedig el is viszik magukkal a plasztikot külföldi magánútjukra – derül ki a MasterCard felméréséből.

A férfiak bátrabban kényeztetik magukat! Meglepő? 

Január az az időszak , amikor hajlamosabbak vagyunk jobban figyelni magunkra. Ami a legmeglepőbb, hogy a férfiak költenek többet a személyes élvezetekre. Úgy tűnik, hogy önmagunk kényeztetését még a labilis gazdasági helyzet sem gátolja.

Ez a film most a legnagyobb kasszasiker! 

Az Elrabolva 3 akciófilm, melynek főszereplője Liam Neeson, több mint 40 millió dolláros (10,2 milliárd forint) jegybevétellel kezdte forgalmazást az észak-amerikai filmszínházakban. Ez minden idők második legjobb januári nyitását jelenti.

A hagyományos menüt szeretjük karácsonykor is! De mennyiből főzünk? 

Főleg a megszokott ételeket készítjük karácsonykor is, többnyire a férfiak segítsége nélkül, és kevesebb, mint húsz ezer forintból – derült ki egy legutóbbi felmérésből.  Azt is megtudjuk, átlagosan hányan ülik körül az ünnepi asztalt.

Nyugdíjtippek negyveneseknek - 6 tipp a jövődért! 

Ahhoz, hogy a jövő idősei fenn tudják tartani korábbi életszínvonalukat a nyugdíjba vonulást következő évtizedekben, öngondoskodásra, nyugdíjcélú megtakarításokra is szükség lesz. Már a mai negyvenesek számára is elengedhetetlen, hogy félretegyenek jövendő nyugdíjukra. De hogyan?

Ebben a könyvesboltban már készpénz nélkül is vásárolhatsz! 

Készpénzmentes könyvesbolt nyílt Budapesten. A nagy hazai fesztiválokon és egy budapesti színház kávézójában már jól bevált elektronikus fizetési mód most a kulturális élet egy újabb fontos területén, a könyvkereskedelemben is tért hódíthat.

Milyen munkahelyre vágynak a magyarok? Nem fogod elhinni! 

Nem a munkahely érdekessége és a vállalati autó az elsődleges a magyar munkavállalók számára, - derült ki egy legutóbbi felmérésből. Sokkal fontosabb a vonzó fizetés és a munkahelyek megbízhatósága, stabilitása. Meglepő?

Igy néz ki Grumpy, a világ legmorcosabb és leggazdagabb macskája! 

Ahogy ez a macska néz, nem néz úgy senki! Ám ezzel az ábrázattal gazdaggá tette gazdiját, mintegy hatvannégymillió fontot - vagyis 25 milliárd forintot - hozott a konyhára Grumpy Cat, az interneten elhíresült morcos macska.

Te is "átlagos" vagy? Tudod-e, mások mennyit költenek karácsonyra? 

Karácsonyi ajándékra háztartásonként átlagosan 67 ezer forintot költünk, míg további közel 45 ezer forintot az ünnephez kapcsolódó egyéb kiadásokra. A karácsonyi ajándékok beszerzését már novemberben elkezdtük, és átlagosan 7 személyt ajándékozunk meg – derül ki egy friss kutatásból.  

Ebben nem mi vagyunk az elsők - de nem is bánjuk! 

A világ legdrágább bevásárlóövezete a bérleti díjak alapján a New York-i Fifth Avenue, megelőzve a hongkongi Causeway Bay környékét. A mi Váci utcánk a negyvenedik helyen van.  

A gyerek jövője - harmadannyit teszünk félre, mint kellene 

Rendszeresen és tudatosan spórol az iskolások szüleinek fele azért, hogy megalapozza gyermeke jövőjét, erre éves átlagban 82 ezer forintot tesznek. A céljuk az, hogy a gyermek 21–23 éves koráig 4 millió forint gyűljön össze félre – derült ki egy reprezentatív kutatásából. Ehhez azonban meg kellene háromszorozni a jelenlegi megtakarítások átlagos összegét.

Vásárold meg a halhatatlanságot! 

Adakozásra buzdít tizenkét kortárs író, akik lehetőséget ajánlottak olvasóiknak, hogy pénzadományért cserében róluk nevezzék el következő regényük egy-egy szereplőjét. Az árverésből befolyt összeget jótékony célra fordítják.

Ők a leggazdagabbak Amerikában! 

Nemrég hozták nyilvánosságra azt a listát, amely a leggazdagabb amerikaiak nevét és vagyonát tartalmazza. A tavalyihoz képest nincs nagy változás, hacsak annyi nem, hogy a korábban is leggazdagabbak egy év alatt még vagyonosabbakká váltak. No, és vajon ki van a dobogó tetején?

Még mindig népszerűbbek a csekkes befizetések! Vajon miért? 

Még mindig a csekkes befizetéseket kedveljük a legjobban - derült ki egy reprezentatív felmérésből. A második leggyakoribb számlafizetési mód a csoportos beszedési megbízás. Vajon miért hanyagoljuk az elektronikus megoldásokat!?

Sokba kerül kisállataink gyógyítása! Te kötnél rájuk biztosítást? 

Igazi állatbarátok vagyunk, hiszen a lakosság kétharmada tart otthonában valamilyen háziállatot. Nem sajnáljuk a pénz, ha a családtagnak számító kis kedvencünkről van szó, holott ez több százezres kiadást is jelenthet. Most már rájuk is köthető biztosítás!

A gólya hozná, de pénzhiány miatt nem vállalunk gyereket! 

A magyar huszonévesek szívesen vállalnának gyereket, ha lenne rá pénzük. Ám a nők fele attól is fél, hogy terhesség esetén veszélybe kerülne az állása vagy a pozíciója. Egyre inkább kitolódik a gyerekvállalás, amelyet még az iskolázottság és a fogamzásgátlás is befolyásol. Így a gólyák nálunk sokáig parkolópályákon vesztegelnek…

Ne késs le a pénzről! Itt vannak a feltételek! 

Ébernek kell lennie annak, aki nyertes szeretne lenni a lakossági energiatakarékosságot célzó pályázatokon. Ezeket még ebben a hónapban kiírják. Pénzt lehet nyerni elavult kazánok, tüzelőberendezések korszerűre történő cseréjére, régi típusú háztartási gépek újabbra váltására és energiahatékonyságot nagyban növelő nyílászárók csökkentett vételáron történő beszerzésére. De a pályázásnak szigorú szabályai vannak.

Hasznos tippek, hogy kevesebbe kerüljön az iskolakezdés! 

Az augusztus már az iskolakezdés jegyében zajlik, és ezt érzik az egyre apadó szülői pénztárcák is. Hogyan lehet pár ezer forintot megspórolni, ha tudatosan vásárolunk? Miből, mennyit vegyünk? Gyakorló szülők tippjei következnek!

Akár 40 ezerbe is kerülhet az iskolakezdés, könyvek nélkül! 

Itt a nyár, a vakáció, de a nyári játékok vásárlása mellett a szülők már a tanévzáró után megkezdik a készülődést a tanévkezdésre is. Idén egy alap-iskolacsomag körülbelül 25 ezer forintba kerül, míg egy iskolatáskára mintegy 12 ezer forintot költenek az apukák, anyukák.  

Pénzügyeink kicsiben - ezen is múlhat a jövő! 

A gondos szülő nemcsak pénzt ad a gyereke kezébe, hanem megtanítja azzal bánni is. A gyerekeknek minél hamarabb egyszerű pénzügyi tapasztalatokat kell szerezniük, s erre talán a nyári szünet a legjobb időszak! Íme néhány hasznos ötlet!

Így verik át a nagyikat a termékbemutatókon! 

Egyre többet panaszkodnak az árubemutatókon részt vevő idős emberek, hogy a szervezők bizony alaposan félrevezetik őket. Állapotfelmérés után, egy viszonylag „súlyos diagnózist” közölnek velük, majd megoldásként több százezer forint értékű terméket sóznak rájuk. Ráadásul a 14 napos elállási jog érvényesítését különböző kifogásokra hivatkozva jogszerűtlenül megtagadják tőlük.

Komoly gond a családoknak a temetkezés 

Több mint két és fél havi nyugdíjnak megfelelő összegbe kerül hazánkban átlagosan a temetkezés, de módjától és helyszínétől függően jelentősek az eltérések. A legtöbben ezt nem képesek megfizetni: ötből négy embernek anyagi problémát okozna egy temetés finanszírozása.

Tudd meg, kik a leggazdagabbak Nagy-Britanniában! 

Gondoltad volna, hogy Londonban él a legtöbb milliárdos? Ráadásul Nagy-Britannia az egy lakosra jutó milliárdosok számában is világcsúcstartó: a szigetországban 607 ezer, az Egyesült Államokban viszont több mint egymillió emberre jut egy-egy milliárdos. Tudd meg, kik a leggazdagabbak!

Több tízezer bacilust fogdosunk boldogan 

Egy átlagos európai papírpénzen 26 ezer baktérium van, amelyek ártalmasak lehetnek egészségünkre, mégis elenyészően kevesen vannak azok, akik kezet mosnak, miután hozzáértek. Az emberek gyakrabban mosnak kezet azután, hogy megsimogattak egy állatot, vagy tömegközlekedéssel utaztak, mint azután, hogy pénzt fogtak a kezükben.

Ők a legadakozóbb szupergazdagok! 

Ha tehetnéd, mennyit költenél jótékony célokra? A brit szupergazdagok az elmúlt évben minden eddiginél  többet adakoztak, rekordot döntve nemes cselekedetükkel. A jótékonykodók között írók, zenészek, sportolók, divattervezők és üzletemberek is vannak. Most megtudhatod, kik ők!

Féláron nyaralnál? Cserélj otthont! 

Láttad a Holiday című filmet? Nos, abban cserélt otthont és világot egy hétre a két hősnő. Remekül szórakoztak, és nagyon jól jártak. Most te is megteheted ezt, és így végre ingyenszálláshoz juthatsz külföldön. Elmondjuk, hogyan!

13 ötlet, ami pénzt hoz a házhoz! 

Minden évkezdet kiváló alkalom arra, hogy változtassunk korábbi szokásainkon, és új döntéseket hozzunk, főként olyanokat, melyek pénztárcánkat is érintik. Az egyik ilyen fogadalom lehet, hogy idén takarékosabban bánunk az energiával, és ehhez igazítjuk energiafogyasztási szokásainkat. Ehhez adunk most tippeket!

Így lesz több a pénzed! Figyelj a határidőre! 

A családi kassza a februári fizetéssel már jelentős összeggel növekedhet, ha még január első felében úgynevezett adónyilatkozatot tesznek az érintettek. Új és kedvezőbb szabályok léptek ugyanis életbe 2014. január 1-jétől azok számára, akik eddig nem tudtak élni a családi adókedvezmény lehetőségével.

Amiről az iskola nem beszél... 

Az OTP Fáy András Alapítvány O.K. Központjának szakemberei még változatosabb tananyaggal és az eddigieknél is nagyobb lendülettel készülnek az új tanévre. A cél az, hogy a gyerekek magabiztosabban mozogjanak gazdálkodási, pénzügyi területen - például tisztában legyenek a hitelfelvétel kockázatával. Az, hogy ezt a tudást nem iskolai órán szerzik meg, a diákok visszajelzése alapján könnyebbség.

Van akinek biztonságot, másnak hatalmat jelent a pénz 

Az emberek többségének a pénz a biztonságot jelenti, de van, aki a hatalmat, vagy éppen a függetlenséget társítja hozzá - az ING Biztosító felmérése szerint. Az is kiderült, hogy a megtakarítások az emberek többségét boldogabbá és elégedettebbé teszik.

Mennyibe kerül a családnak, ha beteg a gyerek? 

Egy egyhetes gyerekbetegség legalább 15-20 ezer forint mínuszt jelent a családi költségvetésben, míg a kórházi kezelést is igénylő betegség további súlyos tízezer forintokkal terhelheti meg a családi kasszát

Légzőkészülék, fogsor és egy ház ára - mi a közös bennük? 

Leggyakrabban ruháinkat hagyjuk el a magyar szálláshelyeken, de különlegesebb dolgokat is találtak már, például hajszárító burát, légzőkészüléket, fogsort, szexuális segédeszközt és egy ház árát nejlonzacskóban – derült ki a Szallas.hu felméréséből.

Alanyi jogon járna a bankszámla 

Az Európai Bizottság (EB) május 8-án hozta nyilvánosságra azt az új irányelv-tervezetet, amely a jövőben bármelyik uniós tagország állampolgára számára hozzáférést biztosítana a bankszámlához, megkönnyítené a számlaváltást és átláthatóbbá tenné a folyószámlák kezelési költségeit is.

Egy hónapig beválthatók az 1 és 2 forintosok 

A 2008. március 1-jén forgalomból bevont 1 és 2 forintos érmék törvényes fizetőeszközre történő átváltása — az MNB törvény által biztosított 5 éves átváltási időszak lejártával — 2013. február 28-ig lehetséges. Ezt követően erre nem lesz mód. Az 1 és 2 forintos érmék bevonása nemzetgazdasági szinten minden évben 3-4 milliárd forint megtakarítást eredményez.

Keveset keresünk! 

A magyar munkavállalók havi bruttó 221 ezer 400 forintos átlagfizetésénél a szlovákok 19, a cseh dolgozók pedig 34 százalékkal kerestek többet az elmúlt egy évben - derül ki a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu felméréséből.

Minden nap csatázunk, harcolunk 

Minden nap egy harc. Nem akarok bölcselkedni, de fiatal korom ellenére már most érzem, hogy így van. Meg kell harcolni a pénzért, a kapcsolatokért, a saját lelki nyugalmunkért, és magáért az életért. Belefáradunk, nem is kevesen. De nem adhatjuk fel, nem dőlhetünk hátra a székben. Mert még akkor is harcolunk.

Ki a férfi az ágyban? Ki kezdeményez? 

És mi van az ágyban? Rusz Edit szerint itt is felborultak a sokáig bebetonozottnak számító szabályok. Hagyományosan a férfinak kellene mindenféle kapcsolatot kezdeményeznie, így a szexuálisat is, ám manapság egyre ritkábban van így. 

Augusztusban sokat fogunk költeni! 

A nyári hónapok közül augusztusban költjük a legtöbbet a nyaralásra, átlagosan 76 ezer forintot – derül ki a Szallas.hu adataiból. Idén is a fürdővárosok a legnépszerűbbek.