Szerelem cikkek

Szerelem idős korban
A 103 éves John idén nyáron vette feleségül 100 éves szerelmét, Phyllist Angliában. A pár az idősek otthonában találkozott és kapcsolatuk a szabadban töltött idő szeretete körül bontakozott ki.

Ennyi volt! Lejárt a néma leventék ideje
Már senki sem kérdőjelezheti meg a férfi és a női agy működésének eltérését, mégis a párkapcsolati kommunikáció, az érzelmek közvetítése sokaknak okoz otthon gondot. Érdemes a különbségekre építve kihasználnunk a lehetőségeinket arra, hogy hogyan vegyük rá párunkat a nyílt érzelmi kommunikációra.
El-BÁJOLÓ egy hónap
Talán a világ egyik legcsodálatosabb szerelmes verset egy júniusi napon vetette papírra Radnóti Miklós. Barátainkkal egykoron még zenét is írtunk hozzá, ami a mai napig édesen cseng a fülemben. Ezzel a szép szombati nappal induljon tehát a nyár, olvassátok el ezeket a csodálatos sorokat, legyetek szerelmesek, és legyetek egészségesek is, amihez az egyik legismertebb sárvári hotel szakembere ad majd tanácsot! Induljon a vakáció!

Hoppá! Szerelmem egy influencer!
Divatos kifejezés manapság az influencer. Olyan fiatalokat nevezünk így, akik a közösségi térben saját véleményükkel igyekeznek véleményformálók lenni – függetlenül attól, hogy mi az álláspontjuk. Mert ugye egyikük sincs abban a helyzetben, hogy tudományos vagy szakmai tapasztalt állna mögötte. A Follow Me Influencer Marketing Agency és az ArvaliCom első alkalommal készítette el nem reprezentatív, online kutatását 727, meghatározó mértékben Y és Z generációs válaszadó körében.

10 év után új dallal jelentkezett Erox Martini - itt a klipp is!
Egy latinos nyári slágerrel tér vissza a magyar Eros Ramazottiként emlegetett énekes-dalszerző, Erox Martini. A 'Cos'è l'amore?' című dalban arról énekel, hogy miről szól valójában a szerelem. A szerzemény hat éven át készült, többek között Erox magánéleti küzdelmei miatt is kellett ilyen sokat várni a dalra.

Esküvői gyertyák
Milyen érdekes! Amikor Radnóti ezt a verset írta, a naptár 1941-et mutatott. Idén, nem először, már két hete virágzik a gesztenye...

Na, ma ezekkel a meglepikkel boríthatod ki a párodat
Bár számos háztartási eszköz, kisgép, berendezés elengedhetetlen kelléke hétköznapjainknak, egyeseket érzékenyen érinthet, ha ilyesmit kapnak szívszerelmüktől. Vagy ha egy bizonyos dolgot kapnak tőlük… Igényes csomagolás ide, vagy oda, van olyasmi, amitől jobb esetben csak zavarba jön a megajándékozott fél, rosszabb esetben azonban komoly vircsaft kerekedhet az “ezt mégis hogy képzelted?” gondolatmenet mentén. Az egyik legismertebb szakáruházlánc vevőszolgálatához visszahozott ajándékok ihlették az alábbi fiktív monológokat.

Szeretem a párom, mégse megy igazán
Többen is panaszkodnak arra, hogy bár igazán szeretik a párjukat, mégsem élvezik az intim együttlétet igazán, vagy csak ritkán. Van aki betegségre gyanakaszik, más akár szedne is rá valamit, pedig a pszichológus szerint a dolog ennél jóval egyszerűbb, és egyáltalán nem kell elkeseredni! Nem vagyunk egyformák!

Káposztás virslim a farsangi bulimra
Vékony csíkokra vágni a káposztát. Na, ez a legbonyolultabb ebben a receptben. A többi gyerekjáték, ráadásul gyors, laktató, és hozzátenném, hogy háziasszonykímélő bulivacsi. Így magában, vagy friss kenyérrel is remek! Mellesleg tudtad, hogy a káposzta egybként is szerelmes a virslibe? Jó bulizást!

Miért nem lehetsz most közel
Drága Olvasóim! Emelkedett pillanat a mostani, hisz szenteste van. Sajnos nem mindenki töltheti szerettével vagy szeretteivel ezeket a pillanatokat. Nekik küldöm ezt a dal attól a Katona Kláritól, aki tiszta szívből úgy tudta elénekelni, mint soha senki. Sajnálom, hogy már csak így gyönyörködhetünk a hangjában, és nem lép közönség elé. Köszöntsük gondolatban azokat a művészeket is, akik nap mint nap megajándkoznak minket a muzsikával, a festészettel, a filmmel vagy a szóval! Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt!
Szerintünk bunkóság társaságban mobilozni
Sokaknak megkönnyítik az ismerkedést, a szerelem megtalálását és a barátokkal való kapcsolattartást az okostelefon, illetve a közösségi platformok. A magyarok nagy része éppen ezért szereti magánál tudni a telefonját társaságban is, ugyanakkor a személyes találkozók alkalmával a mobilozást a többség udvariatlanságnak tartja – többek között ez derül ki a nálunk is jól ismert dél-koreai informatikai vállalat legfrissebb magyarországi felméréséből.
Szent ég, megjöttek az imádni való Skorpiók!
Csípősek, szúrósak, kritikusak, a lelket kivasalják belőled, ugyanakkor szenvedélyesek a szerelemben. Mi több, magába a szerelem érzésébe is szerelmesek. Amilyen nehéz velük, olyan csodálatos is lehet egy ilyen kapcsolat - csak tudni kell alkalmazkodnihozzájuk, mert azt ők nem tudnak!
Ölellek, drágám!
Neked mit jelent az ölelés? Szeretetet, megértés, boldogságot, egészséget? Na, ez mind igaz! Ma, október 15-én tartjuk a Nemzetközi ölelés napját, úgyhogy rohanj kedvesedhez, gyerekedhez, barátodhoz, és tárd ki a karod!
Nálam bontja szirmait a szerelem virága
Elérkezett a krizantémok ideje. Ez a gyönyörűség az év talán legutolsó virágzó növénye. Kelet-Ázsiából származik, Dél-Korában például egyenesen imádják. Folyamatosan nemesítik, és ott ezt tartják a szerelem virágának.
Tégy mérlegre mindent!
Megéri! Már csak azért is, mert a világ legkiszámíthatóbb embere - legyen férfi vagy nő! Igen, barátaim, egy igazi mérleg maga a tökéletes biztonság. Nem hangos, nem kiabál, bölcs mosollyal, teljes nyugalommal oldja meg a dolgokat! De, ha Te vagányságra vágysz, abban is biztosan benne van, hátul biztosan fogja a kezedet, és engedi, hogy szárnyalj!
Újraépíthető-e egy régi kapcsolat?
A Feleséged története egy olyan monológ, amit soha nem akarnál végighallgatni a másiktól, és ha benned indulna el, akkor mindent megtennél, hogy elcsendesítsd magadban. Pedig érdemes lenne már az első nagy levegővételnél odafigyelni. Hogy elmondhassa, hogy elmondhasd. És akkor elindulhat egy párbeszéd. Kettőtökön múlik.
Vissza a sörénnyel, mi is itt élünk!
Többször is ki kell magadért állni a következő napokban minden téren, de ne hátrálj meg! Ugyanakkor tudd, kompromisszumkészség nélkül nem mész semmire! Még neked se lehet mindent! Gondold végig, vehemensségeddel mit is akarsz takargatni? Nemcsak a munkádban, a magánéletedben is elég mozgalmas időszak vár rád! Ha új kapcsolatra leltél, őrizd meg! Ragyogd be a mindennapokat!
Szerelem Asperger-szindrómával
14 országban egyszerre érkezett meg a könyvesboltok polcaira Helen Hoang: A szerelem egyenlete című várva várt kötete. A szerző első regényét saját Asperger-szindrómája ihlette. A meglepően bájos és szenvedélyes románcról szóló történet annyira magával ragadja az olvasót, hogy képtelenség letenni a kötetet.
Hasonlóság vagy emberi belső kettősség?
Nyári napfordulóig futnak ki az ikrek. A tavasz végét, és a tomboló nyár kezdetét hozzák. Kettősségük az ókortól napjainkig fellelhető a szakirodalomban. Néhol a templomok bejáratának két oldaloszlopa sötét, illetve világos - jelképezvén a nappalt és az éjszakát. Nézzük, mit hoz a gyors felfogású, ékesszólásukról híres ikereknek a következő egy hónap!
Fokhagymás spagetti - rém egyszerűen
Olasz tésztát készíteni olyan, mint olaszul szerelmet valami! És ehhez minden férfi ért! Hisz nem az a lényeg, hogy elcsavard egy lány fejét? Egy ilyen vacsora után minden megtörténhet! Hidd el! Ja, hogy hagyma után nem illik csókolózni? Csak próbáld meg! Azután tiltakozz!
Eljött az erőtől duzzadó bikák ideje
Itt valami nagyszerű készül - legalább is a bika jegyűeknek. Nemcsak a következő egy hónapban, hanem a következő hónapokban is telis-tele leszel energiával, ami nemcsak karriereden, hanem szerelmi életeden is elhatalmasodik majd. Duzzadj Te is, mint a rügyek!
Epres Panni 10 évet várt szerelmére
Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorában ismét egy különleges hölggyel ismerkedhettünk meg közelebbről. Az új epizódban a gyönyörű modell mesélt spirituális énjéről és családjáról. A LifeTv ezoterikus műsorában a modell többek között arról is visszaemlékezett, hogyan hozta őt újra össze a sors szerelmével, Benedek Tiborral, a szenzációs sportemberrel.
Hoppá! Lett egy Nemzetnek Ádámja is!
Kis Gabriella nem szingli többé. A 22 éves szépségkirálynő tavaly november elején ismerkedett meg Ádámmal, akivel gyakorlatilag azóta elválaszthatatlanok egymástól. A Nemzet Szépe szépségverseny második győztese hosszú ideje szingli volt már, és teljesen váratlanul köszöntött rá a szerelem.
Ezek a legjobb lánykérési sztorik!
Azt már tudjuk, milyenek a hazai leánykérési szokások, de nem mindig megy minden simán! Az Ékszerpalota lánykérési szokásokat vizsgáló felmérésében sokan megosztották a személyes történetüket. Ezek közül kiválasztottuk a legérdekesebbeket.
Mire mond IGENt egy nő?
Lehet bármikor, csak négyszemközt, romantikus módon, térden állva történjen, és legyen meglepetés. Ilyen a tökéletes lánykérés a magyarok többsége szerint - derült ki az Ékszerpalota Magyarország lánykérési szokásait vizsgáló, 7800 fős online felméréséből.
Vízöntő: kicsit bizarr egy csillagkép
Ganümédészből lett a Vízöntő megformálója a görög mitológiában. A fiatalember állítólag annyira szép volt, hogy Zeusz beleszeretett, és magához emelte. És mit szólt ehhez Héra, Zeusz felesége? Mondjuk így: nem örült... Egyszóval nem könnyű a vízöntők élete, de ne aggódjatok, horoszkópunk szerint a vízöntők párkapcsolatára februártól biztonság vár!
Olllé! Nem maradtunk mexikói sorozat nélkül!
Szerelem, románc, konfliktus - ez mind mind része az új mexikói sorozatnak, amit a TV2-n délutánonként láthatnak a műfaj kedvelői. A történet mellett parádés a magyar szinkronszereposztás!
Legyőzheti idén a szerelem Kevint?!
Ha esik a hó, ha nem, ha jön a Mikulás, ha nem, a többség leghamarabb csak karácsony előtt 1-2 héttel kezdi a lakás feldíszítését, minden tizedik ember pedig tiltakozik bármiféle karácsonyi giccs ellen a házban – derült ki a Lovebox legfrissebb felméréséből. A legtöbben csúcsdísszel szeretik a fát, a férfiaknak elengedhetetlen a szaloncukor és a káosz, a csillagszórót pedig kétszer annyian választják, mint a gyertyát. A megkérdezettek háromnegyede igyekszik a rászorulókon is segíteni. Az asztalon a rántott hal és a töltött káposzta fej-fej mellett halad, a bejgli viszont egyértelműen veri a mézeskalácsot. Lássuk, mit szeretünk még karácsonykor!
A szőkék nem buták, de csalfák! 5 típus, akit kerülj el!
Sokszor egyértelmű jele van annak, hogy a párunk megcsal minket. A megváltozott szokások, gyanús titkolózás, a telefon elrejtése mind elülteti bennünk a gondolatot, hogy a párunk titkol valamit előlünk, és valószínűleg megcsal minket. De mi lenne akkor, ha már eleve tisztában lennénk azzal, milyen típusú embereknél futunk nagyobb eséllyel bele egy esetleges megcsalásba? A hazai szeretőkereső portál, a viszony.hu saját felhasználóinak statisztikáiból és több tudományos kutatás alapján összeállított egy listát, mely típusoknál jobb óvatosnak lenni.
Úgy válunk eggyé, hogy megmaradunk kettőnek
A munkára és szerelemre való képesség, ahogy Freud mondja, az érett felnőttkor sajátja. Sokak szerint a férfiak jobban boldogulnak a munkával, a nők inkább a szerelemben jártasak. De mikor beszélünk érett szerelemről?
Sajnos nem egy szexnyelvet beszélünk a feleségemmel...
A szex a legnépszerűbb téma a világon, hisszük hogy már mindent tudunk róla, ezért túlzásnak tartjuk a témán való állandó rágódást. Mégis sok házasságban vezet problémákhoz, hogy a párok nem ismerik sem a másik nem általános jellemzőit, sem a társuk igényeit, vágyait. Hogyan beszélhetünk egy szexnyelvet?
Suliretro: imádtam a macikávét, a nyálas Zolit és a matek tanáromat!
A lányok és fiúk többsége soha nem járt egyetlen osztálytársával sem, a legfinomabb menzás étel mindenki szerint a piskóta volt csokiöntettel, a legjobb osztálykirándulások pedig a többség számára a Balatonhoz és Egerhez kötődnek. Vajon mit gondoltunk a kötelező olvasmányokról, és vártuk-e a bulik végén a lassúzást? Íme, a a Csajok és Pasik retró sulis felmérés eredményei!
Az orális szex mennyiségén múlik viszonyod sikere
Nem titok, hogy minden pár esetén az egyik fél valamivel szerelmesebb, mint a másik. Egy feltáró, új tanulmány az odaadás szintjének mérésére egy barométert hozott létre. A szexi, új felmérés rávilágított arra, hogy az, hogy ki adja és ki kapja egy kapcsolatban az orális szexet, egyértelműen megmutatja, ki a szerelmesebb. A Victoria Milan által, mely egy olyan társkereső oldal, ahol házas vagy hosszútávú párkapcsolatban élő emberek keresnek házasságon kívüli viszonyt, készített vizsgálat keretében 9107 aktív férfi és női tag véleményét kérdezték meg azzal kapcsolatban, hogy milyen fontos számukra az orális szex és, ki az, aki inkább adja és ki az, aki kapja.
Lángos, limonádé vagy strandszex? Te mire vágysz most?
A társkeresők közel fele nyáron többet randizik, de a strandot nem tartják a legjobb randihelynek. A melegben a főtt kukorica és a vízibicikli etalon, a csokifagyi pedig még mindig verhetetlen. Sokan nem szeretik, ha beleesznek a kajájukba vagy belenyalnak a fagyijukba, és tízből négyen már szexeltek valaha vízparton. Íme, a nyári ki mit eszik, ki mit csinál felmérés eredményei!
Lesz még 31 szép nyári napunk...?
Elszökik a nyár, búcsúzik a nyár, hol van az a nyár...hallom fülemben a slágereket, és kapok is a fejemhez, hogy hiszen csak nem régen kezdődött el, és lám az utolsó hónapjába léptünk. Vajon mit hoz nekünk a következő 31 nap? Nos, rajtunk is múlik, hogyan is múlik...
Oroszlán jegyben a mai Újhold - Mozgalmas, lármás időszak jön!
Tegnap beléptünk az Oroszlán jegyébe, a mai nap pedig máris az újholdé lesz. A Mars felforrósíthatja a szívünket, és az egekbe emelheti a vágyainkat, teszi ezt most az Oroszlán jegyében együtt állva a Nappal és a Holddal. Minden bizonnyal mozgalmas, zajos, lármás hónap következik, váratlan eseményekkel.
Nocsak! Dallos Bogi sem a párjával randizott?
Dallos Bogi legújabb klipjében a legtökéletesebb randihelyeken romantikázik szerelmével. A dolog pikantériája, hogy a jeleneteket a fiatal énekesnő valódi párja álmodta meg.
Pappa Pia! Jön az idei nyár bulifilmje!
Augusztus 15-én kerül a mozikba a nyár zenés vígjátéka, a Pappa Pia, amely egy romantikus, vidám mese a szerelemről, a barátságról az összetartozásról, és a fiatalságról.Kukkants bele az előzetesbe!
Neked elég csak a szerelem...?
Akár már tervezitek a babát, akár egymásra szeretnétek koncentrálni még egy ideig, a boldog hétköznapok legalapvetőbb feltétele a harmonikus párkapcsolat. Ehhez pedig sokszor kompromisszumokra van szükség. Gyakran nem értetek egyet, és nem is tudod, mi lehet a probléma, mikor alapvető kérdésekben nem tudtok dűlőre jutni? A tartós párkapcsolatokért kampányoló Ragaszkodj hozzá! kezdeményezés célja, hogy iránymutatást adjon a hétköznapi harmónia megteremtéséhez és fenntartásához.
Hincz Gyula titkos múzsája
Hincz Gyula munkásságának eddig ismeretlen korszakából mutat be egy jelentős grafikai gyűjteményt a BÁV Aukciósház. A nagyszámú és az életmű szempontjából is sok újdonságot tartogató alkotásokban közös, hogy mindegyiket egy titkos szerelmi viszony ihlette. Maga a műfaj ugyan nem meglepő az életműben, de az eddig ismert Hincz-aktok szinte mindegyike a mester feleségét, Neufeld Annát ábrázolja. A művészettörténészek eddig őt tartották Hincz egyetlen múzsájának.
Őszre megérkeznek az oltári csajok is
Vadonatúj, saját gyártású sorozatot láthatnak majd a nézők ősztől az RTLII műsorán. Kalamár Tamás, a Barátok közt volt producerének merőben új telenovellája három lánytestvérről fog szólni, akik számtalan akadállyal küzdenek meg azért, hogy megtalálják a boldogságukat és a szerelmet. A sorozat Oltári Csajok címen fut majd.
Vándorének
Szép nyári nap, Foltos farmerek az út mentén, Szép nyári nap, Sokan vándorolnak úgy, mint én... Hű, de sokan énekeltük a Neoton nótáját. A zenekar és a Kócbabák dalai soha nem mentek ki a divatból, mint ahogy a június sem! Kezdjük tehát a nyarat egy remek slágerrel, a napsütéssel, a szabadsággal és persze a szerelemmel! ... Mert ezek sem mennek ki a divatból soha! Indulhat a nyár!!! Ezennel megnyitottam!!!
Hoppá! Király Viktor és ikertestvére párt cseréltek
Király Viktor igazi szívtipró, s bár magabiztos a színpadon, de a lányokkal sosem volt könnyű dolga. Hódításai során gyakran keveredett vicces szituációkba ikertestvérével, Bennel.
Nagyi, te akkor hogyan szeretkeztél?
A magyar népi kultúra szerelem-témakörét bemutató kiállítás nyílt a varsói Néprajzi Múzeumban. A kiállítás anyagában olyan kérdések is előkerülnek, amelyek a mai társadalmi közbeszédben jelen vannak: a válás, az azonos neműek házasságának dilemmái, a házasságon kívüli szexualitás, az individualizálódás hatása a mai szerelemmel kapcsolatos felfogásra és szokásokra.
A jó házasság titka: fordíts hátat a Balatonnak!
Június első vasárnapján rendezik meg a jegyespárok ünnepét a badacsonyi Rózsakőnél, immár tizedik alkalommal. A szerelmesek kövének is nevezett sziklánál jegyzik el egymást a pünkösdi ceremónián részt vevő párok.
Szerelmes levelek a májusfáról
Itt van május elseje! Áll-e májusfa a házad előtt? Ha igen, büszke lehetsz rá, hiszen ez egy komoly szerelmi ajándék a kedvesedtől. Ha idén is elmaradt, most pótoljuk 3 gyönyörű, ám kevésbé ismert szerelmes verssel.
Szerelemfüggők vagyunk?
Szerelmünk jelenléte, érintése egészen elemi, fizikai örömöt vált ki, ő válik a pozitív érzések legfőbb forrásává. Viszont ha külön vagyunk, nincs megerősítés, indul a testi és lelki szenvedés, amely függőséget is jelezhet.
Életképes férfit keresek, kicsit tökéletlent
Az igazit keressük, aki pont olyan, mint amilyennek megálmodtuk, amilyennek elképzeltük. Aztán amikor végre megkapjuk, szép lassan kiderül, hogy ő sem tökéletes. Mit teszünk ilyenkor?