Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Leküzdhető a félelem a fogorvostól

Szorongást válthat ki bennünk a fogorvosi fúró hangja, és egyes kutatások szerint a kezelés közben az ősi túlélési ösztöneink kapcsolnak be. A legtöbben szégyelljük, hogy félünk a fogorvostól, pedig van megoldás, amellyel úrrá lehetünk a rettegésen, és megmenekülhetünk a fájdalomtól – állítja a dentálhigiénikus.

Maguk a fogorvosok sem tudják mindig fesztelenül kezelni, ha ők kerülnek a pácienseik helyébe. Ez a félelem, szorongás egy természetes emberi reakció, amelynek több oka is lehet, azonban a feloldásukra is van megoldás. Karácsonyi Heni, a Lacalut dentálhigiénikusa minden félelmünkre tud megoldást.

Természetes, hogy félünk

Annak, hogy nem szívesen engedjük a szánkba a fogorvos éles, szúrós vagy hegyes eszközeit, egyszerű biológiai okai is vannak. A szánk ugyanis a testünk egyik legsebezhetőbb része, amivel a legalapvetőbb szükségleteinket elégítjük ki, azaz a légzést, ivást és evést végezzük vele.

− A fogorvosok számára teljesen természetes, hogy a páciens fél. Emiatt ne szégyenkezzünk, bátran mondjuk el az érzéseinket, és engedjük, hogy a szakértő segíteni tudjon − mondta Karácsonyi Heni.Kontrollmánia és tehetetlenség

A fogorvosi székben kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetünk, előfordulhat az ismeretlentől való szorongás is.  Ráadásul ezek az érzések felerősödhetnek azokban, akik az élet minden területén szeretik ellenőrzés alatt tartani a dolgokat. A szakértő ezért azt javasolja, hogy bátran tegyük fel a kérdéseinket az orvosunknak a kezelés lépéseiről, mert minél több információval rendelkezünk, annál nyugodtabban viseljük majd a beavatkozásokat. Ha tisztába kerülünk azzal kapcsolatban, hogy mi vár ránk, a beavatkozás maga is sokkal kevésbé lesz félelmetes.

 

Félős szülőnek félős a gyereke

Mint minden, a fogorvostól való félelem is visszavezethető a gyermekkorunkra. A rettegéshez azonban nincs szükségünk rossz élményekre és tapasztalatokra, bőven elegendő, ha a szüleinken azt látjuk, hogy félnek, tartanak a fogászati kezelésektől. Ezt a szociális mintát nagyon könnyen átvesszük, hiszen a veszélyes helyzetek elkerülése ösztönös folyamat. A szakértő ezért azt javasolja, hogy vigyük magunkkal a gyermekeinket a saját kezeléseinkre is, hogy amikor náluk lesz szükséges a szűrés, illetve a beavatkozás, akkor már ismerős és biztonságos közegbe térjen vissza.

Kép: dental

A szakemberek szerint a szájhigiénével és a fogakkal való foglalkozás nemcsak a szájüregi egészségünk miatt kiemelten fontos, hanem az életünket is meghosszabbíthatja. 

Jobban félünk, mint amennyire fáj 

A fogorvostól való félelem egyik legelterjedtebb oka a fájdalom, ami szintén ösztönös, viszont a legkevésbé indokolt. Az érzéstelenítésre használt korszerű módszerekkel a páciensek többsége alig érez fájdalmat.

„Ha nem járunk gyakran fogorvoshoz, azt sem vesszük észre, hogyan fejlődik az orvostudomány, és hogyan lesz egyre fájdalommentesebb a fogászati beavatkozás. Ráadásul, ha fájdalom nélkül érkezünk a fogorvoshoz, nagy a valószínűsége annak is, hogy fájdalom nélkül távozunk. Ezért javasoljuk a rendszeres, fél éves szűrővizsgálatot, ahol még csírájában meg tudjuk oldani a legkisebb problémákat is tette hozzá a szakértő.

 

Szégyelljük, hogy szuvas a fogunk 

A szakértő tapasztalatai alapján a legtöbb beteg – amellett, hogy fél – azt is szégyelli, hogy fogszuvasodással vagy más problémával küzd.

− Az, hogy valakinek szuvas a foga vagy ínygyulladással küzd, nem egyenlő az ápolatlansággal. A probléma oka lehet akár egy a számunkra nem megfelelő fogkefe vagy fogkrém használata, esetleg a rossz tisztítási technika is. Ne felejtsük el, hogy minden fogsor más, ezért a fogápolással kapcsolatban mindig kérjünk tanácsokat az orvosunktól, aki a mi problémáinkra egyénre szabottan ajánl majd megfelelő eszközöket és módszereket - tette hozzá Karácsonyi Heni, dentálhigiénikus.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.