Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A pasik nem gyulladhatnak be!

Viszonylag kevés szó esik arról, hogy a férfi nemi szervek gyulladása is kiválthatja a meddőséget. A gyulladás elkerülése pedig lehetséges lenne a körültekintő szexualitással, a megfelelő higiéniával, és persze az immunrendszer normál működésének fenntartásával. Ratkó Tünde szülésznő ad tanácsokat.

Genitális gyulladások

A férfiak esetében a genitáliák gyulladása rendszerint valamilyen nemi úton terjedő betegség velejárója. Ez azért is lehet érdekes, mert a hüvelyi gyulladások sokszor nagyon jól kezelhetőek olyan szerekkel, melyek vény nélkül, patikában is kaphatóak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kiderült a gyulladás oka, és figyelmeztetni lehetne a férfit is arra, hogy kezeltesse magát.

A genitáliák gyulladása a legtöbb esetben olyan külső tünetekkel is társul, amely jól felismerhetővé teszi azokat, de persze az is előfordul, hogy a gyulladás olyan tüneteket produkál, amik nem számottevőek. Ettől függetlenül azok a problémák, melyek a férfiak péniszét érintik, csak a legritkább esetben jutnak el a megfelelő szakorvoshoz. Valamiért napjainkban még mindig tabu egy férfi koronaékszereinek betegsége, ahogyan kikerüljük a férfiak meddőségét, vagy annak tudomásul vételét is.Összefügg

Pedig elkerülni a dolgokat felesleges, hiszen, ha beszélünk róla, jó eséllyel a probléma megoldható.  Le kell szögezni, hogy az ismeretlen eredetű, vagyis idiopátiás férfi meddőség eredete sok esetben a gyulladás, még többször azonban egyszerűen a tápanyaghiány. A megfelelő tápanyagok nélkül ugyanis felborul a hormonháztartás, lecsökken az immunrendszer működése, vagy egyszerűen sérül a spermatermelés, mely a minőségi eltérésekben, a mennyiségi csökkenésben, de legtöbbször mindkettőben mutatkozik meg.

A genitáliák gyulladásainak elkerülése egyrészt a biztonságos szexszel oldható meg, mely családalapítás esetén nem kifejezetten jön képbe, hiszen a partnerek monogámok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy külső fertőzés, mely nem másik partnertől, hanem egyszerű higiéniás hiányosságokból − például egy koszos wc – ered, ne okozhatna olyan gyulladásokat, melyek gátolják a normál spermatermelést is. Ezt kivédeni igazán csak azzal lehet, ha az immunrendszert a megfelelő szinten tartjuk, amihez azonban a tápanyagbevitel a kulcs.

Kép: pixabay

Igen magas, és évről évre egyre csak nő Magyarországon a meddő párok száma. Ez már önmagában is nagyon aggasztó, hiszen rámutat arra, hogy nagyon sok felderítetlen betegséggel állunk szemben. Ugyanakkor számolni kell azokkal a tényezőkkel is, melyeket mi magunk generálunk. Ebben az esetben a szüléstől való beteges rettegéssel, vagyis a tokofóbiával foglalkozunk. A témában dr. Angyal Géza szülész nőgyógyász főorvos segít eligazodni.

Egyszerűen hangzik, pedig nem az. Napjainkban a szükséges tápanyagokat kizárólag étkezéssel fedezni szinte lehetetlen. Egyrészt, mivel az élelmiszereink tápanyagtartalma az elmúlt 30-50 évben a felére csökkent, másrészt azért, mert az olyan külső tényezők, mint a stressz jelentősen megnövekedtek, a test lényegesen több energiát - így tápanyagot - fordít az általuk okozott károk helyreállítására.

A tápanyagok pótlásának jó kiegészítője lehet a férfivitamin, mely nem csak az immunrendszert támogatja, hanem elősegíti a normál termékenység fenntartását is. Ehhez azonban olyan készítmény kell, mely biológiailag aktív, szerves összetevőkkel rendelkezik (ez jellemzően a -citrát és -glükonát kötési formákat jelenti, mely a dobozokon feltüntetésre kell, hogy kerüljön). Ezzel ugyanis elérhető, hogy a bevitt anyagok akár 80 %-kal jobban hasznosuljanak, mint a szervetlen formában bevitt tápanyagok. A komplexitás is olyan tényező, melyre érdemes hangsúlyt helyezni, hiszen az egyes anyagok segítik mások beépülését. Erre tökéletes példa a D-vitamin és a kalcium kapcsolata, de említhetnénk a C-vitamin és a vas vagy a cink, illetve  a réz kapcsolatát is.

(Forrás: ratkotunde.hu)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.