Életforma.hu

GASZTRO

7 tavaszi zölborsós recept

A tavasz íze. Megunhatatlan, mivel számtalan módon főzhetjük. Íme egy-két szlovákos ízvariáns, recept, tipp.Vigyázat, még olyan zsenge, finom a borsó, hogy duplán annyit kell belőle vásárolni, mint érett korában. Pláne, ha nyersen is be-be kapkodunk belőle pucolás közben!

Zöldborsóleves csirkehús gombóccal

Hozzávalók a gombóchoz: 15 dkg csirkemell-filé, 0,5 dl tejszín, 1 tojás, 1 evőkanál búzadara, só, késhegynyi reszelt szerecsendió.

A leveshez: 20 dkg vegyes zöldség, 1 kis vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem, 2 evőkanál olaj, fél evőkanál csemege pirospaprika, 8 dl erőleves (esetleg másfél erőleveskocka) 50 dkg héjas zöldborsó (kifejtve 25 dkg), só, őrölt bors, 1 evőkanál finomliszt.

Elkészítése: A csirkemellet kislyukú tárcsán kétszer ledaráljuk, a többi húsgombóchoz valóval jól összekeverjük, majd hűtőbe téve pihentetjük, hogy a búzadara egy kissé megduzzadjon. Közben a zöldségeket megtisztítjuk. A vegyes zöldséget kis kockákra, a hagymát meg a petrezselymet finomra vágjuk. A hagymát az olajon kevergetve üvegesre sütjük, majd a tűzről lehúzva beleszórjuk a pirospaprikát. A levessel vagy 8 deci vízzel föloldott leveskockával fölengedjük. A vegyes zöldséget, a zöldborsót meg a petrezselymet beleszórjuk, megborsozzuk. Félig lefödve kis lángon főzzük. Mielőtt a zöldségek teljesen megpuhulnak, a húsmasszából kiskanállal gombócokat szaggatunk a levesbe, és puhára főzzük. A lisztet 1 deci vízzel simára keverjük, és a levest ezzel sűrítjük.

Zöldborsós sertéssült

Hozzávalók:60 dkg sertéslapocka vagy comb, só, őrölt fekete bors, 1-1 mokkáskanál pirospaprika és köménymag, 1 közepes vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 50 dkg frissen kifejtett zöldborsó, 1 csapott evőkanál finomliszt.

Elkészítése: A lapockát egészben megmossuk, a nedvességet leitatjuk róla, majd megsózzuk, megborsozzuk. Ezután a pirospaprikával és a köménymaggal bedörzsölve tepsibe fektetjük. Aláöntünk egy pohárnyi vizet, a megtisztított hagymát és a fokhagymát köré szórjuk, és letakarjuk alufóliával. Sütőben, közepes lángon kb. 1 óra alatt puhára sütjük-pároljuk. Közben a húst saját levével locsolgatjuk, megforgatjuk, elpárolgó levét pótoljuk (nem kell zsírjára sütni). A zöldborsót lábasba szórjuk, ujjnyi vizet öntünk alá és enyhén megsózzuk. Lefedjük, kis lángon puhára pároljuk. Amikor a pecsenye megpuhult, tepsiben összegyűlt szaftját a zöldborsóra szűrjük, ettől kapja meg jellegzetes jó ízét. A lisztet egy kevés hideg vízben simára keverjük és a borsót kissé besűrítjük vele. Tálaláskor a sültet felszeleteljük és a zöldborsóval körülöntjük. Köretnek párolt rizs illik hozzá.

Készíthetjük úgy is, hogy 4 szelet sovány sertéshúst kissé kiverünk, megsózzuk megborsozzuk, majd vas- vagy teflonserpenyőben egy kevés olajon mindkét oldalukat megpirítjuk. Utána kicsi vizet aláöntve, lefödve félig megpuhítjuk, majd a zöldborsót is hozzáadva pároljuk meg teljesen.

Majonézes zöldborsósaláta

Hozzávalók: 60 dkg frissen kifejtett zöldborsó, 1-1 kiskanál só és cukor, 8 evőkanál majonéz, 2 evőkanál tejföl, 1 kis csokor petrezselyem, mokkáskanál mustár, fél citrom leve, 1 evőkanál porcukor.

Elkészítése: A borsót enyhén sós, cukros vízben megfőzzük, lecsöpögtetjük, hűlni hagyjuk, majd a majonézzel meg a tejföllel összekeverjük. A fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük, a mustárral, a citrom levével meg a porcukorral kellemesen pikánsra ízesítjük.

TIPPÜNK

Tehetünk bele kis kockákra vágott párizsit, főtt tojást vagy fölszeletelt újhagymát, de kerülhet bele vékony csíkokra vágott füstölt lazac is.

Tojásos-borsós borjútekercs

Hozzávalók: 80 dkg kicsontozott borjúkaraj vagy borjúszegy, 6 főtt tojás, 10-10 dkg vékonyan fölszeletelt füstölt sonka és kolbász, 20 dkg darált borjúhús, 1 tojás, 1 gerezd fokhagyma, 5-6 dkg reszelt parmezán sajt, 3 újhagyma, 8-10 dkg főtt zöldborsó, 5 dkg tisztított fenyőmag (esetleg mandula), 1 csokor petrezselyem, só, őrölt fekete bors, 3-4 evőkanál olívaolaj, száraz fehérbor, húsleves.

Elkészítése: A karajt vagy szegyet lapjában bevágjuk, majd kisujjnyi vastagra, téglalap alakúra kiverjük. A főtt tojásokat meghámozzuk. A kolbászt apróra vágjuk, majd összekeverjük a darált hússal, a tojással, a zúzott fokhagymával és a parmezán sajttal. A vékonyan felszeletelt újhagymát, borsót és a fenyőmagot belekeverjük. Fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük, megsózzuk, megborsozzuk. A kiterített húst megsózzuk, megborsozzuk, ráfektetjük a sonkaszeleteket, majd rákenjük a húsos masszát. Felénk eső oldalán egy sorban végigrakjuk a főtt tojásokat, majd föltekerjük és megkötjük spárgával. Forró olívaolajon körös-körül megpirítjuk, majd egy kevés fehérbort és 2-3 deci húslevest aláöntünk, lefödve, kis lángon kb. 1 óra 20 perc alatt majdnem teljesen megpuhítjuk. Elfővő levét folyamatosan pótoljuk, a végén pedig köré szórunk 80 deka frissen kifejtett zöldborsót, együtt pároljuk puhára. Tálaláskor lefejtjük róla a spárgát, a hústekercset fölszeleteljük, a puha borsóra rakjuk. Vajon párolt zsenge sárgarépát kínálhatunk hozzá.

Zöldborsós halragu

Hozzávalók:70-75 dkg fagyasztott tengerihal-filé, 3 evőkanál citromlé, só, őrölt fekete bors, 1 csomó újhagyma, 4 dkg vaj vagy margarin, 30 dkg frissen kifejtett zöldborsó, 1 dl tejszín, 1 dl tejföl, 1 kiskanál mustár, 1 kiskanál liszt, csipetnyi cukor, 1 dl fehérbor, 2 tojássárgája, 1 csokor petrezselyem.

Elkészítése: A szobahőmérsékleten fölengedett halat két centis kockákra vágjuk, meglocsoljuk a citromlével, enyhén sózzuk, borsozzuk és félretesszük. Az újhagymát tisztítás után vékony karikákra vágjuk, megfonnyasztjuk a vajon. A zöldborsót hozzáadjuk, megsózzuk, lefödve kis lángon majdnem puhára pároljuk, majd az utolsó 5 percben hozzáadjuk a halat. Közben a tejszínt a tejföllel, a mustárral és a liszttel simára keverjük, leheletnyit megcukrozzuk, a borral hígítjuk, és ráöntjük a borsós halra. 1-2 percig forraljuk, ezalatt leve mártásszerűen besűrűsödik. A tűzről levéve a tojássárgájával gazdagítjuk, fölaprított petrezselyemmel meghintjük. Párolt rizs illik hozzá.

Zöldborsós szójapörkölt

Hozzávalók: 20 dkg szójakocka, 2-3 kiskanál ételízesítő por, 1 nagy vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, 1-1 kiskanál édes és csípős pirospaprika, 2 paradicsom, 1 zöldpaprika, 2 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál majoránna, 30-35 dkg kifejtett zöldborsó.

Elkészítése: A szójakockát fél napra annyi ételízesítős vízbe áztatjuk, amennyi bőven ellepi. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk és az olajban üvegesre sütjük. A tűzről lehúzva a pirospaprikát belekeverjük, majd az apróra vágott paradicsomot és paprikát is hozzáadjuk. Kis lángon 10 percig főzzük, majd beledobjuk a kinyomkodott szójakockát is. A zúzott fokhagymával és a majoránnával fűszerezzük, lefödve kis lángon puhára pároljuk, elfővő levét pótoljuk. Mielőtt teljesen megpuhul, a borsót is hozzáadjuk, együtt készre főzzük. Ha kell utána sózzuk. Galuska vagy tarhonya illik köretnek hozzá.

Zöldborsófőzelék

Hozzávalók: 50-60 dkg frissen kifejtett zöldborsó, 4 dkg vaj, 1 kiskanál só, 2 csapott evőkanál (4 dkg) finomliszt, 5 dl tej, 1 kiskanál cukor, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 csokor petrezselyem.

Elkészítése: A zöldborsót megmossuk és lecsöpögtetjük. A vajat lábasban felolvasztjuk, belekeverjük a zöldborsót, kissé megsózzuk és lefedjük. Saját levében, kis lángon, 20-25 perc alatt puhára pároljuk. Ezután levesszük a fedőt, a borsót a zsírjára sütjük, majd a tűzről lehúzzuk, és a liszttel megszórjuk. Fakanállal kevergetve még 1 percig pirítjuk. Tovább keverve a tejet vékony sugárban ráöntjük, és még egyszer felforraljuk. Egy kevés cukorral meg őrölt borssal ízesítjük, a finomra vágott petrezselyemmel megszórjuk, még 2-3 percig főzzük. A főzeléket lisztszórás helyett habarással is sűríthetjük: a lisztet a tejben simára keverjük, így öntjük a puha borsóra.

Zöldborsófőzeléket mikrohullámú sütőben is könnyen készíthetünk. A vajat tűzálló tálba morzsoljuk, a borsót ráöntjük, kissé megsózzuk, és 0,5 deci vizet öntünk alá. Lefödve 750 wattal kb. 7 percig pároljuk, közben kétszer megkeverjük. A lisztet egy kevés tejjel simára keverjük, majd a többi tejet is beleöntjük. A majdnem teljesen puha zöldborsóra öntjük, és lefödve kb. 4-5 perc alatt felforraljuk. Ekkor megkeverjük, cukorral és finomra vágott petrezselyemmel ízesítjük. Végül 500 wattos teljesítménnyel még 3 percig főzzük. Tálalás előtt 5 percig állni hagyjuk.

Jó étvágyat!


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.