Hozzávalók:
- 6-8 db bikahere
- 10 dkg kolozsvári szalonna
- 60 dkg burgonya
- 30 dkg kelbimbó
- 30 dkg laskagomba
- őrölt rozmaring
- őrölt kömény
- bors, só
Elkélszítés:
A bikaheréket ¼ órára hideg vízben kiáztatjuk. A bikaherékről a külső, erősebb, fehér „hártyát” lefejtjük, majd a heréket mérettettől függően 4-5 szeletre, karikára vágjuk, de ne legyenek túl vékonyok.
A bikaherét, szokás 3-5 percig forró, sós vízben abálni, míg ez a külső réteg kicsit megkeménykedik, és így könnyebben lefejthető. Én ezt az abálást kihagytam, mert egy fiatal állat nemes részéhez volt szerencsém, és a súlya is mindössze 40 deka volt. Egy éles, és hegyes késsel a külső részt finoman bevágjuk, felhasítjuk és az ujjainkkal ügyesen kifejtjük a „húst”, aztán szeleteljük, daraboljuk. Ettől kezdve „húsként” említem.
A húsdarabokat megsózzuk, borsozzuk és őrölt rozmaringgal fűszerezzük, sütés előtt lisztbe forgatjuk, és annyi olajban, amennyibe kb. félig beleér, mindkét oldalukról megsütjük. A sütési idő lényegében nem több mint egy szelethúsé.
A burgonyát héjában megfőzzük, megpucoljuk, felkarikázzuk. A laskagombát szükség szerint megtisztítjuk, az alsó, vastagabb tönkrészét levágjuk, a kalapját pedig egyszerűen csíkokra tépkedjük. A kelbimbó külső csúnyább leveleit eltávolítjuk, a többit felnegyedeljük. A szalonnát felcsíkozzuk, egy nagy serpenyőben, egy kevéske olajon elkezdjük pirítani, majd hozzáadjuk a kelbimbót és a gombát, és szépen összepirítjuk, beleforgatjuk a burgonyát, sóval és köménnyel ízesítjük. Tálaláskor egy kis finom, házi, csípős paprika őrleménnyel meghinthetjük, pláne, ha szomszéd néni megajándékoz vele.
Ennek az ázsiai „egytálételnek” az ízvilága feldob minden étkezést – persze levesként is az étrendbe illeszthető –, és pikáns zamatával minden vendégség középpontja lehet. Próbáld ki, hogy így van-e!