- 45 dkg zöldbab (lehet mirelit is!)
- 1 tyúkmell
- 1 nagy vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 3-4 dl félédes fehérbor
- 2-4 ek olaj
- 5 dkg reszelt sajt
- 1/2 kk szerecsendió
- só, bors
Elkészítés:
Csíkokra vágtam a mellet, sóztam, borsoztam, és így is hagytam legalább egy órát. A hagymát és a fokhagymát ezalatt felkockáztam. Egy nagyobb serpenyőbe öntöttem az olajat, hevítettem, majd hozzáadtam a vöröshagymát. Amint megpirult, jöhetett a tyúkmell, nagyokat kevergettem, hogy mindenütt kifehéredjen a hús. Kisebbre vettem a hőt. Hozzáadtam a fokhagymát, a szerecsendiót, majd hozzáöntöttem a bort. Így pároltam kb. 15 percig. A félpuha húshoz hozzáadtam a zöldbabot, és így folytattam fogásom életét, de a végén már pár percig fedő nélkül! Tálaláskor megszórtam egy kis reszelt sajttal. Isteni!
Jó étvágyat!
Imádni való szomszédjaim vannak! Ezt le kell szögezni! Például azért, mert az egyik isteni barackokkal ajándékozott meg (már rég hűlt helye!), a másik fantasztikus illatú zöldbabbal (ennek is hűlt…). Élmény volt tehát elkészíteni is a babomat, hiszen már az illatukkal elbűvöltek a szép, sárga hüvelyek! Ezt a receptet a barátnőm köretnek szánta. Elég egy debreceni vagy egy tükörtojás, és már kész a pompás ebéd vagy vacsora!