Életforma.hu

GASZTRO

Nagymamám fonott kalácsa

Sosem felejtem el, amikor fiatalasszonyként előálltam az ötlettel, hogy én most sütök egy kalácsot, nagyanyám mennyire megijedt, és mindenáron megpróbált lebeszélni az akcióról. Mert hogy az úgysem lesz olyan jó. Örülök, hogy nem hagytam magam eltántorítani, a kalács az ő segítségével zseniális lett, és a recept pedig évtizedek óta szolgálja a családomat, a gyerekeim is ezen nőttek fel, a húsvét és a karácsony elképzelhetetlen nálunk e nélkül a kalács nélkül.

Kép: pixabay.com

Hozzávalók:

50 dkg liszt

2,5 dkg friss élesztő

1 tojás

2,5 dl tej

egy púpozott mokkáskanálnyi só

4-6 dkg kristálycukor

8 dkg olvasztott vaj

ízlés szerint mazsola

Elkészítés:

Ha hagyományos módon készítjük, akkor a langyos, picit cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt, hozzáadjuk a liszthez, beleöntjük a tálba a tojást is, és elkezdjük összeállítani a tésztát. A művelet második felében adjuk hozzá az olvasztott vajat, ebben a fázisban egyáltalán nem leszünk vidámak, mert a tészta nehezen veszi fel a vajat. De ha végül rávettük mégis, akkor szép, hólyagos, fényesre dolgozzuk ki a tésztát.

Ha igénybe vesszük a technika vívmányait, akkor a kenyérsütő üstjébe pakoljunk bele szépen minden hozzávalót (alulra a folyékonyakat), toljuk rá a dagasztó-kelesztő programot, és másfél óra múlva vegyük ki a csodásan megkelt, langyos, jól formálható tésztánkat.

Lisztezett deszkán gyengéden gyúrjuk át, vágjuk három egyforma részre (nem szégyen mérleget használni ilyenkor), majd a kapott darabokat sodorjuk hosszú hurkákká, és hármas fonással formáljuk meg a kalácsot. A két végét hajtsuk be kicsit a kalács alá. Tegyük sütőpapírral bélelt formába, és hagyjuk langyos helyen kb. 20 percig újra megkelni. Kenjük le tojássárgájával, és 180 fokot sütőben süssük készre. Ha a kalács alja ütögetésre enyhén kongó hangot ad, akkor jól átsült, ki lehet venni bátran a sütőből.

A hármas fonás a lehető legegyszerűbb módja a kalács megformálásának. Én így csinálom.

https://www.youtube.com/watch?v=DdgeShTK7yk

Kakaós kelt kifli – a reggeli kávéhoz
A jó szomszédság a receptcseréknek is kedvez. Egy vasárnap reggel ennek a könnyed kakaós kiflinek az illata lengte be a 4. emeletet. Nosza be is csöngettem a receptért, és persze kóstoló nélkül se maradtam. A reggeli kávém mellé egyszerűen isteni volt! Süssétek meg ti is!


A kávé szeretete: az etiópiai eredettől napjainkig

A kávé szeretete: az etiópiai eredettől napjainkig 

A reggeli kávé illata sokunk számára a nap legkellemesebb momentuma lehet.
A búzasikér szerepe és a gluténmentes életmód hatásai

A búzasikér szerepe és a gluténmentes életmód hatásai 

Amikor lisztet vízzel keversz, a búzasikér — a búzaliszt egyik fő fehérjéje — különleges struktúrát hoz létre, ami nagymértékben befolyásolja a tészta szerkezetét és minőségét.
Tudatos étkezéssel hatékony fogyás: a kalóriaszabályozás jelentősége

Tudatos étkezéssel hatékony fogyás: a kalóriaszabályozás jelentősége 

Gondoltál már arra, hogy mennyivel egyszerűbb lenne elérni a fogyási céljaidat, ha minden nap pontosan tudnád, mennyi kalóriára van szükséged?
Ízletes mexikói ételek Budapest szívében

Ízletes mexikói ételek Budapest szívében 

Budapest sokszínű gasztronómiai kínálata folyamatosan bővül, és egy különleges élményt nyújtó helyszínen mindig újabb meglepetések várják az ínyenceket.
Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora

Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora 

Az airfryer az utóbbi évek egyik legnépszerűbb konyhai innovációja.
Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli

Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli 

Gondoltál már arra, mikor volt utoljára, hogy igazán kipihentél valahol egy hosszú héten át tartó munka után, miközben gyönyörű környezet vesz körül, és ínycsiklandó fogásokat élvezhetsz? Egy különleges étkezési élmény, mint a brunch, nem pusztán az étkezésről szól, hanem egyfajta rituáléról, ami összekapcsolja az embereket, korosztálytól függetlenül. Családtagokkal és barátokkal eltöltött minőségi idő, ahol a beszélgetések és az ízek találkozása teremti meg az élményt.
Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád?

Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád? 

  Sokan úgy vélik, hogy a diéta és az édesség fogyasztása kizárják egymást. Gyakran hallani, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, le kell hogy mondjanak a cukorról és a csokoládéról. 
Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött

Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött 

Az utóbbi években tapasztalható növekvő érdeklődés a húsmentes táplálkozás iránt, ami részben etikai, részben pedig egészségügyi megfontolásokból fakad.
Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?