Életforma.hu

GASZTRO

Sopa Azteca - magyarul azték leves

Az azték leves kb. olyan népszerűségnek örvend, mint nálunk a gulyásleves. Húsimádó barátunk elsőként Pueblában kóstolta, de annyira bejött az illat és ízvilága, hogy itthon is megpróbálta. A végeredmény a család szerint nagyon jó lett - egy igazán tartalmas, ízletes leves került az asztalukra. (Amit nagyon sajnál, hogy elfelejtette az avokádót, ugyanis tálaláskor avokádó csíkokat kellett volna a levesre pakolni, de kiment a fejéből... )

Kép: Hegyvári Zoltán

Hozzávalók:

Elkészítés:

Elsőként a két csirkecombot felteszem egy lábasban megfőzni, amibe megy fokhagyma, fűszerek, só és bors. Amint a húsok megpuhulnak, akkor egy villával a csontokról letépkedem őket - a csontok pedig mennek Samu kutyánknak, Ő is hadd örüljön. Egy nagyobb lábasban olajon elkezdem megdinsztelni a felkockázott lila hagymákat, illetve kicsit megpirítom a római köményt is. Amint jó a hagyma, úgy jöhet a füstölt paprika, majd a paradicsom konzerv - és az összes fűszer. Hagyom, hogy a paradicsomos alap egy kicsit rotyogjon, majd érkezhet az alaplé is. Ezt követi a botmixer - amivel klasszul homogén állapotúra varázsoljuk a leveskénk alapját. Most, hogy kész az alap, jöhetnek a tartalmasabb összetevők. A széttépkedett húsokat beleszórjuk a lébe, majd jöhet a kukorica és a bab is - majd kóstolgatunk, igény szerint fűszerezünk, chilizünk. Egy serpenyőben vékony olajon lepirítjuk a felcsíkozott tortillákat - majd lassan tálalunk is. A tányérba merjük a forró és tartalmas levest, megszórjuk sajtkockákkal, majd tortilla csíkokkal - teszünk rá avokádó csíkokat, és lehetőség szerint friss koriander leveleket is. Jó étvágyat!

Burgonyacurry báránnyal
Imádom kóstolgatni a világ konyháit. Mindig elvarázsolnak a különböző ízkompozíciók. Biztosan így van ezzel Hegyvári Zoltán is, akitől ezt a receptet kaptam. Ez egy indiai bárány! Ezzel meglepheted a családot vagy a barátokat! Jó étvágyat!


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.