- 60-70 dkg halfilé (pl. szarvasi afrikai harcsa)
- 4 dl tejszín
- 2 szál újhagyma karikákra vágva
- 2 szál sárgarépa kockázva
- 1 szál fehérrépa
- 2-3 evőkanál olaj
- só, bors, sómentes ételízesítő
A burgonyagombóchoz:
- 4 kisebb burgonya, hámozva, kockázva
- 3-4 evőkanál liszt
Elkészítés:
Vágjuk kockákra a halfilét, sózzuk, borsozzuk. A felhevített olajon pár perc alatt üvegesre pároljuk a hagymát. Adjuk hozzá a répákat, hintsük meg egy kevés ételízesítővel, pirítsuk 2-3 percet, és öntsük fel 1-1,5 liter hideg vízzel. A burgonyát főzzük meg sós vízben, szűrjük le, és egy villával törjük össze. Adjuk hozzá a liszt felét, dolgozzuk össze, majd apránként adagolva a maradék lisztet, gyúrjunk puha, rugalmas tésztát belőle.
Közepes lángon főzzük a levest 6-8 percig, míg a zöldség megpuhul. Tépkedjünk kis gombócokat a burgonyás tésztából, és több részletben főzzük bele a levesbe. Öntsük bele a levesbe a tejszínt, és a halhúst is, főzzük pár percet.
Tipp és trükk: A burgonya fajtája és nedvességtartalma nagyban befolyásolja, hogy mennyi lisztet vesz fel. Inkább több részletben adagoljuk, és ha kell, még tegyünk hozzá lisztet. Ehhez kíván jó étvágyat: Max
Ez egy bármilyen fehérhúsú halfiléből elkészíthető, “gyors kaja”. Lehet villantani, ha vendég jön, vagy ha a párunkat akarjuk elkápráztatni, már ha szereti a halat. Variációk száma: több ezer, én most a cukkíni pestóval takartam be, de lehet gyári pestó is, vagy akár egy fűszerkeverék, jó sok kaporral. Somogyi Zoltán Max két éhes szájra tervezte ezt a halas csodát.