STÍLUS

Esztétikum kontra funkcionalitás
Akár hiszitek, akár nem, a külső- és belsőépítészetnek is megvan a maga divatja, mint a sminknek vagy a ruhatárnak. Csak amíg egy szemfestéknél azt nézed meg, mennyire lehet például káros a bőrödre, vagy mennyire tartós a hatása, addig az építészetnél az esztétikumon kívül számít az is, hogy hosszú távon mennyit spórolhatsz a megfelelő anyagok, például a tetőfedők kiválasztásával!

Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!
A húsvét az emberiség egy jelentős részének legnagyobb vallási és természeti ünnepe, melyről szebbnél szebb irodalmi alkotások is születtek. Mi most három gyöngyszemmel kívánunk kellemes ünnepeket!
Húsvéti varázs otthon
Nemcsak a sonka fő már a fazékban, nemcsak a sütik illata tölti be a lakást! Az otthonod is fel kell öltöztetned az ünnepre! Pár apró trükkel pillanatok alatt hamisíthatatlan tavaszi hangulatot tudsz teremteni, és ebben igazán segíthetnek a gyerekek is!

Energetizáló ellentétek a XXI. századi mosdóban
10 pontban foglalta össze a svéd Tengbom Architects építész iroda azt az energetizáló ellentétekre épülő látványos, kortárs mosdót, ami tervezéskor álma lehet akár egy hotel hotel üzemeltetőjének, akár egy építésznek, vagy akár neked, ha prémium megoldásban gondolkozol a tervezéskor! Most ne fogd vissza magad!

James Bond - most a nyuszi ajándéka
James Bond mindent túlél, és legutóbb már DVD-n, Blu-rayen is bizonyította, hogy számára nincs lehetetlen. Jó hír a rajongóknak, hogy a Daniel Craig eddigi főszereplésével készült filmek gyűjteménye március 25-től már díszdobozban is kapható.

6 tipp a sikeres karrierváltáshoz
Úgy érzed elakadtál, és valami másra vágysz? Nem szereted a munkádat, vagy nem találsz számodra megfelelő munkahelyet? Lehet, hogy egy új szakma a megoldás! Tippjeink segítenek, hogy könnyebb legyen a döntés!

Oázis a konyhádban
Az IKEA kutatásából kiderült, hogy a közép-európai régióban a magyarokat foglalkoztatja leginkább a fenntarthatóság kérdése. A közelgő tavaszi nagytakarítás alkalmával így talán az eddiginél is többen döntenek majd úgy, hogy a természet ébredésével egy időben a zöldebb, fenntarthatóbb utat választják az otthonukban is. Nekik is szólnak az alábbi tippek, amikkel minden konyha energiatakarékos oázissá válhat.

4 csoda a Mátra szívében - ezt látnod kell!
Az első napsugarak azonnal a természetbe, az erdőbe csalogatnak minket, legszívesebben minden hétvégét a szabadban töltenénk a barátainkkal, családunkkal. Nem is kell ehhez minden esetben messzire utazni: Gyöngyöstarjánt talán kevesebben fedezték fel eddig, pedig legendák, izgalmas kalandok, különleges borok és szinte mediterrán időjárás várja az idelátogatókat. Egy mátrai kirándulás alkalmával érdemes útba ejteni a szőlőlugasokkal övezett falucskát.

Invázió közeleg! Senki sincs biztonságban!
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén tavasszal is kullancsinvázióra számíthatunk, hiszen az enyhe, csapadékos tél kedvezett a többféle betegséget terjesztő élősködőknek. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az elszaporodó kullancsok miatt ma már a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást (kullancs-encephalitist) és a Lyme-kórt nemcsak az erdőben, hanem szabadtéri sportoláskor a városi parkokban, az óvodai játszótereken is elkaphatják, akik nem védettek.

Ha nyaralás, akkor irány a bolgár tengerpart!
Hová menjünk idén nyaralni? Az egyik utazási iroda előfoglalásai alapján úgy tűnik, hogy 2016-ban a magyarok Görögország mellett Bulgáriát, Spanyolországot jobban favorizálják, mint Egyiptomot. A hosszú buszos utazások helyett pedig a repülőutakat választjuk nagy előszeretettel.
A szilva az új cseresznye
Bármily meglepő, Japánban a tavasz előhírnöke nem a cseresznyefavirágzás. A hanami, vagyis a cseresznyefák virágzásának ünnepe már magát a csodálatos tavaszt jelenti, míg a szilvafák rügyezése a szürke hónapok után nagyon várt tavasz közeledtét jelzi.
Hódít az egyszerűség eleganciája
Nemcsak trendik és gyönyörűek a most hétvégi Konyhakiállítás bútorai, gépei és eszközei, hanem mindennapi kényelmünket is szolgálják, és még élvezetesebbé teszik az otthoni főzés élményét. A szervezők arra számítanak, hogy sokan ott találják meg az igazit, hiszen számos olyan újdonságot láthat az építkezés előtt álló, és az otthoni sütés-főzést kedvelő nagyközönség, amilyent eddig sehol máshol. A kiállítás 2016. március 4-5-6-án várja az érdeklődőket a Budapest Sportarénában.
Éjszakai műszak az irodában
A nappali takarítás egyre népszerűbb Nyugat-Európában, ebből kifolyólag a takarítók szerepe megváltozott: már nem láthatatlan, éjszakai műszakosok, hanem a nappali munkamenet szerves részei. Az irodai takarítások több mint fele kora reggel, vagy munkaidőben zajlik, szemben a magyarországi gyakorlattal - állapította meg egy felmérés.
Létvágy, avagy a gesztiség ötven árnyalata
Gyerekszínész, műsorvezető, dalszerző, énekes, üzletember – Geszti Pétert számos módon aposztrofálták az évek során, ő mégis úgy érzi: ugyanazt csinálja, csak többféle műfajban. A Rapülők együttes tagjaként és a Jazz+Az alapítójaként is ismert előadó a Class FM népszerű digitális műsorában adott interjút Garami Gábornak, ahol beszélt többek között a vezetés és a zene iránti szenvedélyéről valamint arról, hogy gyermekei által megtanult újra szeretni élni.
Öt vérfagyasztó mozi, amit feltétlen látnod kell
Ki ne ismerné Drakula legendáját, aki fiatal lányokat csábít el démoni randevúkra, hogy aztán a vérüket ontva örök sötétségre kárhoztassa őket? Az erdélyi gróf és a vámpírok történetét ma már szívesen romantizálják vagy parodizálják, de eredetileg nem volt más, mint kőkemény horror. Íme öt vámpírmozi, amit egyszer mindenképp látnod kell, köztük a Hotel Transylvania 2, ami hamarosan DVD-n, Blu-rayen és 3D-ben is elérhető.
Ez igen! Ilyen filmet még nem csináltak a Balatonon!
A film ötlete a hazai vitorlázás és hajógyártás élvonalába tartozó maroknyi kis csapattól jött, hogy készítsenek egy olyan filmet, ami egy életérzést közvetít, megmutatja a Balatont és a balatoni extrém vitorlázás páratlan élményét és szépségét.
5 dolog, amit nem tudtál a guppikról
A Bubi Guppik kedves és bölcs sellői hétről-hétre a legérdekesebb témákban tanítják és készítik fel az iskolára a legkisebb nézőiket, és most az is kiderül, mit érdemes tudni a Nickelodeon nagysikerű animációs sorozatának névadó guppijairól. A 3-5 centi hosszú uszonyosok életük során akár 800 utódot is a világra hozhatnak, de nem csak ezért érdemlik meg, hogy a kezdő akvaristák első halai legyenek.
Véres Valentin - amikor a vágy hajt, a szerelem öl
A február 14-én vasárnap este 21 órakor az ID Xtra műsorán debütáló Véres Valentin című sorozat történetei hazugságról, árulásról és titkos viszonyokról mesélnek. A valós bűneseteket dramatizálva feldolgozó csatorna első olyan programját láthatják a nézők Magyarországon, ahol a műsor házigazdája egy magyar híresség lesz, a színész-énekes Péterfy Bori. A csatorna kifejezetten a sorozat témájához és hangulatához keresett olyan magyar karaktert, aki meg tudja teremteni a történet és a néző közötti kapcsolatot.
Hello! Adele még a kicsiknek is bejön?
Március 12-én a Kids Choice Awardson, végre kiderül, kikért rajonganak legjobban a kicsik. Vajon Adele, Selena Gomez, Jennifer Lawrence, Taylor Swift vagy Chris Pratt a legnépszerűbb? A Nickelodeon nemzetközi díjkiosztóján 22 kategóriában dönthetnek a jelöltek sorsáról: szavazni a világ minden tájáról lehet, így a hazai gyerekek is voksolhatnak a kedvenceikre.
CSOKos házépítők, szevasztok!
Ez az oldal akkor érdekes Neked, ha CSOKkal vagy anélkül új ház építésébe vagy meglévő felújításába szeretnél kezdeni!
A legtöbben rögtön fejest ugranak az építkezésbe, és a kerttel csak a munka végeztével kezdenek el foglalkozni. Ez így is van rendjén, de van pár feladat amivel nagyon sok időt, energiát és pénzt spórolhatsz meg - tanácsolja Megyeri Szabolcs kertész.
Legyen a mi tölgyünk Európa fája - már szavazhatunk!
Már tegnap óta lehet szavazni az interneten a bátaszéki molyhos tölgyre a hatodik alkalommal megrendezett Az év európai fája versenyben. Az idei év győztesét március 7-én hirdetik ki.
Így varázsolnak ők - mágusaink sikere a nagyvilágban
A világ minden táján hatalmas népszerűségnek örvendnek a többszereplős bűvész show-k. A Broadway-n, a londoni West Enden, a Dubai, Sidney vagy akár Las Vegas utcáin sétál végig az ember, egy közös dolgot látható: óriási sikerrel futnak világszerte a nagyszabású bűvész és illúzió show-k, ahol gyakran magyar bűvészek is színpadra állnak.
Kicsi, sárga és egy kifosztott játszótéren énekel! Mi az?
SpongyaBob és barátai hamarosan zenés musicalben is szórakoztatják majd a Nickelodeon világhírű sorozatának rajongóit – a népszerű karakterek ezúttal ráadásul emberi alakban lépnek színpadra. A Tina Landau által megrendezett darab története szerint egy kifosztott játszótéren zajlanak majd az események.
Hitted volna? Ez most az egyik legnépszerűbb szakma!
Ellenállhatatlan illatok, finom sütemények, kreatív játék az ízekkel - a cukrászat ma a legdivatosabb és a legnépszerűbb szakmák közé tartozik. Ínycsiklandó édességeket, gyönyörű tortákat és bonbonokat készíteni nemcsak jövedelmező, hanem örömteli tevékenység is, így nem csoda, hogy sokan szeretnének profi cukrászképesítést szerezni.
Télen lazulnunk kell! Fogd vissza magad!
Érdemes már év elején összeállítanunk 2016-os egészségnaptárunkat, egy kis odafigyeléssel és tudatossággal ugyanis több eséllyel vészelhetjük át a betegségeket. Most akár téli álmot is aludhatnánk...
Ha síelni indulsz, enélkül ne tedd!
Michael Schumacher balesete és Liam Neeson feleségének tragikus halála az elmúlt években komolyan ráirányította a figyelmet a síelés veszélyeire. A Biztosítás.HU adatai szerint az utóbbi években ugyan jelentősen nőtt azoknak az aránya, akik biztosítást kötnek síelésük idejére, de a kiutazók közel fele még mindig biztosítás nélkül utazik és nincs tisztában a síelés anyagi és egyéb kockázataival.
Dráma a világ tetején - és mi csak nézzük
A Mount Everest lábánál két hegymászócsapat vágott neki a csúcs meghódításának 1996. májusában. Fel is értek a Föld legmagasabb pontjára, ám az úton visszafelé a hegy történetének addigi legkegyetlenebb hóvihara zúdult rájuk. Kezdetét vette a harc a túlélésért. A megtörtént eseményeken alapuló Everest című film január 20-tól már DVD-n is kapható!
Halványkék és rózsakvarc - így néz ki 2016 otthona
Az idei év lakástrendje a színek terén is a harmónia megteremtésére törekszik, talán ezért lett a meleg, ölelő rózsa kvarc és a halványkék a 2016-os év színe. A két árnyalat felhasználási lehetőségei a lakberendezés területén határtalanok, illetve a nyugalom és a biztonság iránti igényünket is tökéletesen kielégítik.
Világítóan jól teljesítenek egyes magyar virágok!
Mára valóra vált, méghozzá itt, Magyarországon a hollywoodi rendező, James Cameron kasszasikert aratott filmjének, az Avatarnak a csodálatos világa! A közelmúltban, hosszú kutatómunka után, sikerrel mutatta be a virágkereskedelemmel foglalkozó hazai vállalat, a viaFlora Csoport az új világszabadalmát, a sötétben világító virágokat, amelyek a flAVATAR fantázianevet kapták.
Láncos kutyavilág van!
2016. január 1-jétől tilos ebet tartósan kikötve tartani. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szeretné felhívni a figyelmet a rendelettel kapcsolatos néhány, nagy publicitást nyert félreértésre. A legfontosabb, hogy helytelen az az értelmezés, mely szerint a kutyákat mostantól egyáltalán nem lehet láncon tartani.
Kerttervezés gyerekeknek
Nem pihen a kertész télen sem. Ilyenkor tervezi meg, hogy tavaszra, nyárra milyen növények kerüljenek a kertbe, a balkonra. Megyeri Szabolcs kertészmérnök azt tanácsolta, hogy ilyenkor nézzünk utána például az interneten, melyik növény mekkora vagy milyen virága lesz. A Klubrádió szakértője azt tanácsolta, ha majd apuka és anyuka tavasszal elmegy a kertészetbe, konzultáljon a helyi szakemberrel, és feltétlenül mondjuk el, ha kisgyerek is van a családban.
Mit fogunk enni pár év múlva?
A Tomorrow’s Food exkluzív premierje idén januárban lesz látható a BBC Earth csatornán, amely bemutatja a nézőknek az ételek izgalmas jövőjét: a szántóföldektől a szupermarketek folyosóin keresztül, egészen az étkezőasztalunkig.
Áll a bál, ez már biztos!
Alig dobtuk ki a karácsonyi bejgli maradékait, még éppen csak elkezdtük a kilóledobálást megtervezni, máris itt a következő megpróbáltatás, a farsangi eszem-iszom, dínom-dánom ideje. A jó hír, hogy a báli szezonban le is rázhatjuk a felesleget. A lakótelepünkön már buli van...
5 tanács, hogy ne félj nyilvánosan beszélni!
Sokan jobban félnek a nyilvános beszédtől, mint a haláltól. Az életben azonban vannak olyan helyzetek, ahol rákényszerülünk arra, hogy több ember vagy akár egy nagyobb hallgatóság előtt beszéljünk. De van 5 olyan módszer, amellyel legyőzhetjük az ettől való félelmünket!
A téli sportok veszélyei
Télen a hideg miatt kissé módosulnak a sportolás körülményei. Így jobban oda kell figyelnünk arra, hogy ne fázzunk meg, valamint alaposan fel kell készülnünk, hogy síelés, snowboardozás vagy korcsolyázás közben ne szenvedjünk sérüléseket. Így legyünk óvatosabbak...
Egér a kanálban és más fura babonák az új évre
Lópatkót találni, kéményseprő gombját fogdosni, lencsét enni, malac farkát huzigálni - csak néhány az ismertebb szerencsehozó babonák közül. De ha esetleg egyikkel se futnánk össze, keressünk egy darab ólmot, vegyük elő a gyertyát és a kiskanalat, és máris jósolhatunk magunknak a következő évre! Egy egér kifejezetten jól jöhet most!
Egyen halat, életmentő falat! Megmondjuk melyiket
A halak táplálkozás élettani szempontból rendkívüli beltartalmi értékekkel rendelkeznek, a szív- és érrendszerünk védelmében igen jelentős szerepük van a bennük található telítetlen zsírsavaknak köszönhetően. Íme néhány fontos tudnivaló a tengeri és édesvízi halfajtákról.
5 tökéletes ajándék japánrajongóknak
Anyu a teák megszállottja, az unokaöcséd pedig odáig van az animékért? Íme, öt tipp, mit adj annak, aki rajong Japánért és a szigetország kultúrájáért.
A gyerekeink értik az angyalok üzenetét
Ma, advent negyedik vasárnapján lejön hozzánk egy nagy, halványlila lepelbe öltözött angyal, kezében lanttal és gyönyörűséges dalokat énekel a békéről, a karácsonyi gyermekről. Énekét azonban csak a tiszta szívűek hallják meg. A gyerekeink például, akik a zajos készülődésben is fogják üzenetét…
Így vásárolj karácsonyi ajándékot!
A megfelelő karácsonyi ajándék kiválasztása sokunkat ejt gondolkodóba. Az ünnepek közeledtével egyre aktuálisabbá válik a kérdés, milyen a jó ajándék, és hogyan válasszuk ki?Adunk egy kis segítséget hozzá.
Örülhetünk, a dinók már a házban vannak!
Több mint két évtizeddel az első Jurassic Park megjelenése után otthonuk kényelmében is élvezhetik a rajongók 2015 legnagyobb mozifilmjét, a Jurassic World-öt. A DVD-n és Blu-rayen is elérhető kiadványok számos extrát tartalmaznak, többek között Chris Pratt főszereplő és Colin Trevorrow rendező egymással készített interjúját.
Mű vagy természetes? Melyik az egészségesebb?
Műfenyőt vagy élő karácsonyfát vegyünk? Egy kanadai tanulmány szerint az élő növény környezeti és egészségügyi szempontból is jobb döntés.
Angyali érintés és bátorságpróba - ez vár most ránk
Advent harmadik vasárnapján az öröm, a boldogság és szeretet rózsaszín gyertyáját gyújtjuk meg, miközben csendben leszáll közénk egy ragyogó fehér angyal is, hogy csodát tegyen velünk. Ám a varázsláson kívül hatalmas lelki erőre is szükségünk lesz ezen a héten.
Így teheted zöldebbé a karácsonyt!
Közép-Európában a magyarokat foglalkoztatja leginkább a háztartás zöldebbé és egyúttal gazdaságossá tétele - állpította meg egy felméréssel az IKEA. A tanulmányból az is kiderült, hogy a legtöbben a technika vívmányainak használata helyett inkább spórolással és házi praktikákkal igyekeznek takarékoskodni. Az alábbiakban néhány tippet olvashattok, amelyekkel a karácsonyi időszakban is gazdaságossá tehetitek otthonotokat.
Ponty ez kell nekünk az idei karácsonyra is!
A magyar háztartásokban többnyire a halászlé és a rántott hal képezi a karácsonyi menü részét, amihez jellemzően pontyot választanak a vásárlók. A halárakat, illetve az ár-érték arányt figyelembe véve, várhatóan ez idén is így fog történni. Ugyanakkor az elmúlt években a gasztronómia kezdi felfedezni, hogy a magyar halfajták milyen változatosan készíthetőek el, így a hagyományos fogások mellett újdonságok is megfigyelhetők.
10 mesés hely Stájerországban - csodás képekkel!
Stájerország a magyar üdülővendégek legkedveltebb osztrák tartománya a kiváló sípályáinak, a változatos programlehetőségeknek és a megfizethető áraknak köszönhetően. Most tíz olyan helyszínt ajánlunk, amelyek nem csak gyönyörűek, de minden igényt kielégítenek üdülés szempontjából.
Karácsonyi túlélő tippek - nemcsak anyukáknak
Számtalan nő életét megkönnyítheti a zsúfolt ünnepi időszakban, ha pár elengedhetetlen karácsonyi dolog beszerzését egyszerűbbé tesszük. Bár a karácsony sokunknak a kedvenc ünnepe a maga meghittségével, varázslatos atmoszférájával, szülőként, főleg anyaként, ismerjük azt, a ránk nehezedő nyomást, ami az ünnepi előkészületekkel, a karácsony "levezénylésével" jár. Üröm az örömben, hogy mire elérkezünk a szentestéig, a sok kapkodás és sürgés-forgás miatt gyakran már csak ájultan dőlünk be a fa alá…
Fogd a hasad, itt vannak a legbugibb adventi koszorúk!
Azt már megírtam, hogy szinte mindenből lehet adventi koszorút készíteni, csak egy kis kreativitás, meg ragasztópisztoly kell hozzá. Arra azért mégsem gondoltam, hogy ennyire...