Életforma.hu


Álom, álom, édes álom

Álom, álom, édes álom 

Az újévi fogadalmak kapcsán, az ilyenkor szokásos „leadom a plusz kilókat, tanulok valami újat és leszokom a dohányzásról”, önmagunknak tett életmódváltó ígéretek mellé érdemes feljegyezni a „mától kialszom magam” fogadalmat is! Elegendő alvás nélkül ugyanis a többi ígéretet is sokkal nehezebb lesz betartani!
Túlcukroz a Mikulás?

Túlcukroz a Mikulás? 

Izgatott apróságok, csillogó kis csizmák az ablakban, édességhegyek. Végre kiderült, ki volt jó gyerek ebben az évben? Szerintem, nagyon sokan! Ilyenkor általában több cukorkát, csokoládét esznek a gyerekek, mint máskor. Lehet-e a megnövekedett édességfogyasztásnak káros hatása? Összeállításunkban Dr. Karoliny Anna gyermek gasztroenterológus elmondja, hogy a szülőknek mire érdemes odafigyelni az ünnepen?
Áfonya hercegnő új fellépése

Áfonya hercegnő új fellépése 

Ingyenes családi egészségnapot rendez az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 27-én, vasárnap 10 órától a BOK, korábbi nevén SYMA Csarnokban. Az Egy Csepp Világnapon a gyerekeket izgalmas játékok és színpadi programok várják, a felnőttek egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon vehetnek részt.
Hoppá! Már nem is orvost hívunk?

Hoppá! Már nem is orvost hívunk? 

Lesújtó véleménye van az embereknek a hazai egészségügyről. Az egyik biztosító társaság felméréséből kiderül, hogy baj esetén a legtöbben nem is hívják a háziorvosukat. Sokan szívesen fogadnák, ha munkahelyük a cafeterián belül adó- és járulékmentes egészségbiztosítást adna, de a munkaadók erre nem gondolnak.    
Jelképes kendők - furcsa rajzokkal

Jelképes kendők - furcsa rajzokkal 

Új formaruhákat kapnak a Telekom az üzleteiben dolgozó értékesítő munkatársai, melyeknek egyik fontos tartozéka egy olyan hernyóselyem kendő, amelyre az Autistic Art Alapítvány művészeti programja keretében alkotó autista fiatalok rajzai kerültek.
Egy ritka, gyógyíthatatlan betegség: az idiopathiás tüdőfibrózis

Egy ritka, gyógyíthatatlan betegség: az idiopathiás tüdőfibrózis 

Az IPF jelenleg nem gyógyítható betegség, így sem a betegnek, sem az orvosnak nincs könnyű dolga az idiopathiás tüdőfibrózis diagnózisának megállapításakor. Ugyanakkor a beteg életminősége szempontjából kulcsfontosságú az alapos tájékoztatás – ezt erősíti meg egy, a témában végzett friss nemzetközi kutatás.
A lány, aki két tüdőátültetés után csúcsot hódított

A lány, aki két tüdőátültetés után csúcsot hódított 

Amikor Lendvai Anna úgy döntött, hogy megmássza a Kékestetőt, addigra már egy tüdőtranszplantáción túlesett és a másodikra várt, a veleszületett cisztás fibrózis nevű, igen veszélyes betegsége miatt. Szeptember 3-án családja és 300 betegtárs, barát és blogkövető kíséretében meghódította a csúcsot.

Szemünk fénye 

Életünk előrehaladtával nagy a valószínűsége annak, hogy látásunk romlik, és kialakulhat valamilyen szembetegség is. A teljesség igénye nélkül a leggyakoribbakról kérdeztük Dr. Milibák Tibor főorvost, az Uzsoki Kórház szemészeti osztályának vezetőjét.
A macskakarmolási betegség tünetei

A macskakarmolási betegség tünetei 

Az állattal való játék, vagy szőrének gondozása közben könnyen szerezhetünk apróbb sérüléseket. Ha ezek pár nap után sem gyógyulnak, akkor érdemes orvoshoz fordulni. A seb körül megjelenő dudor, hólyag, bőrvörösség és a sérüléshez közeli testrészen jelentkező nyirokcsomó duzzanat „Macskakarmolási betegség” tünete is lehet.
Legyen szívügyed kutyád szíve

Legyen szívügyed kutyád szíve 

A szívférgesség a kutyák életét fenyegető megbetegedés. Súlyos panaszok léphetnek fel, és halállal is végződhet az eset. A fertőzés kórokozóját szúnyogok terjesztik, és már Magyarországon is egyre gyakrabban fordul elő. A kifejlett férgek a 30 centiméter hosszúságot is elérhetik, és akár 7-10 évig is élősködhetnek a kutya szervezetében. A szívférgesség terjedését azonban a megfelelő eszközökkel meg lehet állítani!  

Cukrom, cukrom! És a bébim? 

A terhesség alatt néhány vizsgálattal minden nő találkozik, legyen bár tökéletesen egészséges, vagy veszélyeztetett terhes. Ezek közül az egyik a cukorterhelés, melynél a terhességi diabéteszt szűrik ki a szakemberek. A cukorbetegség igazolása után a megfelelő diéta betartása alapvető fontosságú, de sokan nem tudják, hogy mik azok a részletek, amikre fokozottan figyelni kell. A témában Sárga Diána, a Budai Endokrinközpont dietetikusa segít eligazodni.

Nagymellű nőt keresek, szeretetre méltót! 

Magyarország az elhízás vonatkozásban élen jár, az európai rangsorban az 1. helyezés, a világrangsorban pedig a 3. helyezés a miénk. A túlsúly azonban aláássa az önbizalmunkat, megnehezíti a párkeresést és persze egészségügyi problémákat is okoz. No meg most éppen nem is trendi..

Nincs menekvés? Mindannyian allergiásak leszünk? 

Nyakunkon az idei allergiaszezon, az első éger és mogyoró pollenek már megjelentek a levegőben. Prof. Nékám Kristóf allergológust, a Budai Allergiaközpont orvosát, az évről-évre egyre több embert érintő betegségről kérdeztük.

Lelkileg is megviseli az anyákat a megfázás 

Gyereknevelés, munka, háztartás…. az anyukák sokszor a legügyesebb zsonglőröket is megszégyenítő módon egyensúlyoznak a teendőik között. Mi történik azonban akkor, amikor az összhang megbomlik és egy kisebb betegség, akár egy megfázás ledönti lábukról a mindent megoldó édesanyákat? A pszichológus szerint ez az egész családra  negatív hatással lehet, leginkább mégis az érintettet, vagyis az anyát viseli meg lelkileg.

Nagyon cuki a nagy segítség Pécsett! 

 Átadták az első hazai Ronald Szobákat a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján. Magyarországon először Pécsett, a Gyermekgyógyászati Klinikán létesített családi szobákat a beteg gyermekek gyógyulását támogató Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány. A nálunk 21 éve működő Alapítvány és a PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika együttműködésében megvalósult szobák négy kis beteg és az őket kísérő négy szülő részére, a kórházi osztály területén belül nyújtanak elhelyezést a kezelések idejére.

Meddőség: még nem biztos, hogy nem lehet gyereked! 

Sok nők számára talán az a legszörnyűbb, amikor több hónapos vagy éves sikertelen próbálkozást követően orvosuktól kapnak egy papírt, amin ez áll: meddőség. Érdemes tisztázni, hogy a meddőség egészen mást jelent a köznyelvben, mint orvosi értelemben, és persze a kiváltó okok között szép számmal találunk olyanokat, melyeket a szakember közreműködésével kezelni-gyógyítani lehet. Mindebben dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza segít. 

5 ok, amiért szemészhez kell menni! 

Általában akkor fordulunk szemészhez, ha gyulladást tapasztalunk, vagy ha már nem látunk tisztán, élesen. A szemüveg vagy a kontaktlencse készítésekor az optikusnál csupán látást vizsgálják. Dr. Jánosházi Eszter, az Oxygen Medical szemorvosa szerint sok olyan tünetmentes, mélyebb probléma rejtve maradhat, amely idejében felfedezve még orvosolható lenne.  

Nézz rám, megmondom, hogy vagy! 

A pajzsmirigy betegségei nagyon sok kellemetlenséget és sajnos akár komoly problémát is okozhatnak a szervezetben. Sokszor a betegség olyan formát is ölt, amikor nemcsak a hormontermeléssel, hanem a szerv megnagyobbodásával is számolni kell – ilyen a Basedow-kór is. A témában dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája van a segítségünkre.

Óvatosan! Könnyen a fa alatt végezhetjük! 

Az ünnepek előtti rohangálás hatalmas megterhelés, amely sokszor odáig fajul, hogy az ember rosszul lesz. megszédül, megfájdul a feje, szaporán kezd verni a szíve, izzad, esetleg fekete körök, vagy más, múló látászavar jelentkezik nála. A legtöbben ilyenkor legyintenek egyet, nem foglalkoznak a jelenséggel, hiszen majd csak elmúlik. De sajnos előfordulhat, hogy ahogyan a stressz, úgy a tünetek sem múlnak el nyomtalanul, újra és újra jelentkeznek, ami már komoly betegségre, a magasvérnyomásra is felhívhatja a figyelmet.

Akár meddőséget is okozhat az endometriózis 

Sok nő panaszkodik erős hasi fájdalmakra, mely jelentkezhet folyamatosan, de van, akinek ez a ciklusának csak bizonyos napjain tér vissza hónapról-hónapra. Sajnos előfordulhat, hogy a háttérben betegség áll, amivel fontos foglalkozni. Ha ugyanis elhanyagolják, akkor a gondok jelentősen megnőhetnek. Dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza az endometriózisról, a tünetekről és a lehetséges kezelésekről beszél.

Ezért nyűgösebbek a férfiak, ha betegek! 

Általános vélekedés, hogy a férfiak nehezebben viselik a betegségeket. De miért nyűgösebbek? És tényleg több törődésre vágynak ilyenkor mint a nők? De még  más is kiderül egy nemzetközi kutatásból.

Álomkóros a gyerekem! Valami baj van? 

A gyerekek alapból sokat alszanak, de ha a szülő azt veszi észre, hogy gyermeke napközben is álmos, mert nem tudja megfelelően kipihenni magát, akkor felmerülhet, hogy valami betegsége van. Dr. Tar Attila, Budai Endokrinközpont. gyermek endokrinológusa elmondja, mikor gyanakodjunk betegségre.

Hogyan kezeljük az őszi fülkürt hurutot? 

Felső légúti hurutot, náthát követően gyakran alakul ki füldugulást, átmeneti halláscsökkenést okozó fülkürt hurut. Az esetek többségében nem súlyos, de gyakran hosszan tartó betegség - ha nem kezeljük megfelelően - akár középfülgyulladáshoz is vezethet.

Betegen is dolgozunk! Ez nooormááális? 

Világviszonylatban nézve évente 2-3 alkalommal esünk át megfázásos, influenzás megbetegedéseken az őszi-téli szezonban, és átlagosan 5 napig tart a felépülés. Sokszor azonban nem pihenéssel, hanem munkával töltjük a gyógyulás napjait is. Miért nem maradunk otthon?

Nemcsak a házasságát, de az egészségét is tönkreteheti a horkolás 

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás az egész szervezet működésére pozitív hatást gyakorol, így a horkolással nemcsak a párját üldözheti el ágyából, hanem megnöveli bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája az alvási apnoe és a hipertónia közti összefüggésre hívja fel a figyelmet.

Virág Levi a "hétköznapok legjobbja" 

Sokan küzdenek gerincbántalmakkal. A tünetek egyre fiatalabb korban jelentkeznek. Az - idézőjelben - legegyszerűbb kezelésben, a gyógytornában azonban viszonylag kevesen bíznak. Ezért mesélte el történetét Virág Levente.

Ne legyints a fehérköpeny-szindrómára! 

Gyakran hallani az úgynevezett fehérköpeny-szindrómáról, amikor egy orvosi rendelőben hirtelen valakinek magas lesz a vérnyomása, míg otthon minden visszaáll a normál értékekre. Bár a legtöbben ekkor megnyugodnak, miszerint a túlzott stressz okozza az emelkedést, azonban a kutatók óvatosságra intenek. Dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistájától megtudhatjuk, hogy vajon mi a teendő ilyen esetekben?

Szólalj meg! Hangod elárulja betegséged is 

Sokat elmond rólunk a hangunk színe, ereje, már az első bemutatkozás során. Önbizalmunk mértékéről is árulkodik, ha magas, mély, határozott, vagy félénk, rekedtes hangon szólalunk meg; és az is hamar kiderül, hogy hajlamosak vagyunk-e a másokat olyan bosszantó torokköszörülésre, köhécselésre. Ha elégedetlen a hangjával, a beszédterápia segíthet!

Három ok, ami gyakori puffadást, hasfájást okozhat 

A táplálékérzékenység, vagy a felszívódási zavar főként hasi tünetekkel hívja fel magára a figyelmet: az érintetteknél hasfájás, puffadás, hasmenés jelentkezik. A panaszokat okozó élelmiszer mellőzésével rendszerint a tünetek is megszűnnek, ám ha nem szeretnénk végleg lemondani a kedvenc ételeinkről, bizonyos esetekben az enzimpótlás is segíthet.

Így ne legyél beteg a légkonditól 

A nyári kánikulában nagy megkönnyebbülés, ha végre hűvösebb, klimatizált helyen tölthetünk némi időt. Előnyei mellett azonban a légkondicionáló helytelen használatakor számos kellemetlen tünetet, sőt komolyabb betegségeket is okozhat. Az alábbiakban a reumatológus ad tanácsot azzal kapcsolatban, milyen tünetekre figyeljünk, és hogyan kerüljük el a ma már gyakorinak tekinthető klímabetegséget.

Két fertőzés, amit a nők gyakran össszeszednek nyáron 

Egyes betegségeket a nők nyáron jóval gyakrabban „összeszedhetnek”, mint más évszakokban. Dr. Demjén László, az Oxygen Nőgyógyászat orvosa tanácsokkal segít a megelőzésben, kezelésben.   

11 tény és tévhit a rotavírusról 

A rotavírus főleg kisgyermekkorban jelentkező fertőzés, amely lázzal, hányással, hasmenéssel jár,és rendkívül  gyorsan  kiszáradáshoz  és  akár életveszélyes  állapothoz  vezethet. A közkeletű tévhitek  cáfolatával, a   betegséggel   kapcsolatos   tájékozódásra   és   a   megelőzés fontosságára hívja fel a kisgyermekes szülők figyelmét a Házi  Gyermekorvosok  Egyesülete .

Vigyázat! A hazugság komoly betegséget okoz! 

Idővel pszichés zavarokhoz, sőt  pszichoszomatikus megbetegedésekhez is vezethetnek a kegyesnek hitt párkapcsolati élethazugságok.

Mennyibe kerül nekünk évente a szénanátha? 

Magyarországon minden negyedik embert érint az allergia valamilyen formában, parlagfű allergiától pedig a lakosság közel 20%-a szenved. A szénanáthás betegek száma a kilencvenes évek eleje óta 27-szeresére emelkedett.

Anyunak mellrákja van! Mi lesz most vele, velünk? 

Hazánkban évente 6-7 ezer nőnél diagnosztizálnak emlőrákot. Ez ugyanannyi családot, férjet és partnert, nagyjából kétszer ennyi gyereket, és ki tudja hány barátot, barátnőt érint. Az összefogás, a testi-lelki támogatás nemcsak életet, de kapcsolatokat és családokat is menthet.

Hormonzavar is okozhat magas vérnyomást 

A néma gyilkosnak is nevezett magas vérnyomás állapot olyan súlyos szövődményeket okozhat, mint a stroke vagy a szívinfarktus, így kezelése kiemelt jelentőséggel bír. Előfordulhat azonban, hogy hiába a gyógyszeres terápia, a beteg értékei nem javulnak. Ebben az esetben nem kizárt, hogy hormonális zavar áll a háttérben.

Támogatott kezelésre pályázhatnak a parlagfű allergiások! 

Országszerte  mintegy 40 fő parlagfű allergiás immunterápiáját támogatja az idén is az Allergiamentes Életért Alapítvány. Május 15-ig lehet pályázni!

Az alattomos gyulladások növelik a stroke kockázatát! 

A stroke az egyik leggyakoribb halálok világszerte, és vezető tényező a maradandó rokkantság kialakulásában. Az esetek többségében egy agyi ér elzáródásakor alakul ki, melyet az ér által ellátott agyterület gyors elhalása követ. A szervezet egészében lejátszódó gyulladásos folyamatok is kockázati tényezők.

Miért veszélyes az indokolatlan antibiotikum fogyasztás? 

Az antibiotikumokkal számos életveszélyes fertőzést lehet gyógyítani, ám gyakran indokolatlanul használjuk őket, például torokfájás esetén. Ennek következtében egyre sűrűbben esik szó az antibiotikum rezisztenciáról. Mit is jelent ez?

Idő előtt fogunk meghalni, ha ez így megy tovább! 

Évente mintegy 16 millió ember korai - hetvenéves kor előtt bekövetkező - halálát okozzák világszerte a nem fertőző betegségek. A korai halálozás azonban megelőzhető lenne, - derült ki a WHO jelentéséből.

Ezek a legjobb vasforrások! Innen pótolj! 

A vashiány a világ leggyakoribb hiánybetegsége, amely főleg a nőket és a gyerekeket érinti. Eredhet többek közt sérülésből, vérveszteségből, túl erős menstruációból, de akár elégtelen C-vitamin és fehérjefogyasztásból is. Hogyan juthatunk hozzá?

Rejtélyes kór pusztít a faluban! 

Az észak kazahsztáni Kalacsi faluban már két éve feltűnt a szokatlan betegség. Az érintettek váratlanul elszunnyadnak, majd akár napokig alszanak, később pedig emlékezetkiesésről, vagy néhány esetben hallucinációkról panaszkodnak.

Elindult a program! Sclerosis multiplexes betegek segítenek sorstársaiknak 

Az országos SM Mentor Program online felülete december 19. óta bárki számára elérhető. A Magyar SM Társaság célja, hogy a frissen diagnosztizált betegek ne maradjanak magukra a neurológia falain kívül sem. Különösen az ünnepek közeledtével fontos ez, amikor sokakban felerősödhet a magányosság érzése.

5 tipp, hogy a legkisebb se betegedjen le az ünnepekre! 

A téli napokat és az ünnepek hangulatát bizony nagyon meg tudja keseríteni, ha beteg van a háznál, főleg ha pici baba. Mit tehetünk, hogy a legkisebbeket megóvhassuk a fertőzésektől, vagy éppen gyorsabban vészelje át azokat? Vannak rá hatékony módszerek!

Hogyan segítsünk súlyos beteg hozzátartozónknak? 

Miért pont velem történik ez? - kérdezzük, amikor egy közeli hozzátartozónk balesetet szenved, vagy éppen beteg lesz. A váratlan helyzetben gyakran pánikba esünk, holott éppen a segítségünkre lenne szükség. Mit tehetünk a katasztrófahelyzetekben?

Gyakran fáj a gyerek hasa? Annak több oka is lehet! 

Kisebb gyermekeknél és serdülőknél is gyakori panasz a hasfájás. A szülő sokszor tanácstalan, hogy a matekdolgozat vagy komolyabb stressz, iskolai konfliktus, esetleg valamilyen egészségügyi probléma áll-e a tünetek hátterében. Az okok feltárásában több minden segíthet, többek között a hasi ultrahang is.

Nem bírod az utazást? Ezekre figyelj! 

Van, akinek nem jelent problémát egy hosszabb utazás, mások viszont rémálomként élik meg. Az utóbbiak utazási betegségben szenvednek, ami bár teljesen nem orvosolható, de a kellemetlenségei enyhíthetők. Néhány ötlettel segítünk a szenvedőknek!

Lépfenefertőzés! Ezt kell tudnod róla! 

Hat ember került kórházba lépfenefertőzés gyanúja miatt kórházba, jelenleg Debrecenben tartják megfigyelés alatt őket. Jó, ha mindenki tisztában van a tünetekkel! Íme!