Életforma.hu

GASZTRO

Forradalom söpör a magyar sörpiacon

Most ért el hozzánk az a tűz, ami a múlt század hetvenes éveiben az Egyesült Államokból indult. A „forradalmárok” megelégelték az olcsó, nagyipari söröket, és otthon, a konyhában hozzáfogtak a házi sörfőzésnek. Ennek nyomán ma legalább 10 olyan sör készül Magyarországon, amelyik a világ minden táján megállná a helyét. Ez mindössze az elmúlt 3-4 esztendő eredménye. Na, ezt hívja magyar sörforradalomnak a HUBA – Hungarian Beer Academy munkatársa, Simonfai Balázs sörfőző mester. Kukkantsunk bele abba a különleges világba, ami még sok hazai sörkedvelő előtt is ismeretlen.

Szüret alatt kicsit kirándult a Wineglass Sajtóklub, belekóstoltunk a sör világába. Mint kiderült, ez a kultúra ugyanolyan izgalmas, ízletes, mint a boroké, csak keveset tudunk róla. Íme, néhány érdekesség.Sör egyenlő történelem: mióta ember él a földön, sör is készül. Észak-Kínában ie. 9000-ből már találtak sörös agyagkorsót. A Kék-Nílus mentén, a mai Szudán területén ie. 7000-ben már tartós kenyérnek nevezték. Árpakenyeret áztattak vízben, erjesztették, majd datolyával ízesítették. Az egyiptomiak kőkorsókból  szalma- vagy nádszálakkal szívták ki a nedűt a korsóból. A komló csak később került a képbe a sokféle fűszer közül. Használatával tovább volt iható a sör, hisz baktériumölő képessége jót tett az italnak. A nyugtató hatású és B-vitaminban gazdag növény nemcsak színt, illatot is adott a sörnek. Nem véletlen, hogy karrierje megállíthatatlan mind a mai napig.

- Kár, hogy ma Magyarországon mindössze három ültetvényt tartanak számon, ebből is csak kettőnél értenek hozzá – állítja a szakember. Szlovéniában viszont világhírű a komlótermesztés!

Azték lelet a Mexikói Antropológiai Múzeumból, Kép: Max Pixel

Csak egy érdekesség Mexikóból: a chicha, amit mi csicsának ejtünk. Már a derék aztékok is így készítettek sört. Nem főzték, hanem szó szerint csócsálták. Körbeültek egy nagy edényt. Alaposan megrágták a kukoricát, majd beleköpték az edénybe. A száj enzimei indították el az erjedést, és pár hét alatt magától elkészült a kukoricasör. A recept annyira bevált, hogy ma is igen népszerű egész Dél-Amerikában!Kezdetben tehát a sör édeskés volt. Mindössze 500-600 éve kapott kesernyés ízt, ízeket. Sőt, kb. 1840-ig nem is létezett világos sör! A  ma is legnépszerűbb, úgynevezett lager sört Németországban találták fel az 1500-as években. 10 fokos hidegben erjesztették 7 hétig, majd palackozták. Később a csehek is előszeretettel foglalkoztak vele. A lager sörök népszerűsége mai is töretlen, a világ termelésének 92 %-a most is nagyjából így készül.(Micsoda remek festménye ez is László Fülöpnek!)

És hogy ma milyen egy igazi jó sör? A szakember szerint a könyvelők írják a receptet. Magyarul gyorsan, praktikusan kell alkalmazkodni a vásárlók igényeihez.  Nyáron inkább a könnyedebb, télen a keményebb alkoholtartalmú söröket kedvelik az emberek. Manapság kifejezetten divatos az alacsony, 2%-os alkholfokú sör valamilyen gyümölcsös ízzel. Csak egy példa: a málnás búzasör  egyszerűen isteni párosítás. Egyébként hajdanán is tettek gyümölcsöket, zöldségeket a sörökhöz. A csehek például már jó 500 éve csalános sört készítettek minden tavasszal. A színe zöld, és a hosszú tél után kifejezetten üdítő és friss! Meg kell kóstolni!Még a legkiválóbb magyar éttermek is csak azért tartottak sört az utóbbi évekig, mert előírás volt. Ma már a séfek is kezdik felismerni a jó sörök jelentőségét, de az igazi áttörés még messze van – egyelőre. Éppen ezért a HUBA – Hungarian Beer Academy munkatársai tanfolyamokat tartanak, hogy jobban megismerhessük a sörök világát. Egyebek közt megtanulhatunk sört kóstolni, tárolni, vagy éppen pompás ételekhez megfelelő sört választani. Még a főzéshez is kapunk egy-két sörös tanácsot! Így vezet az út a datolyától az újhullámos sörig!

Kép: László Márta

Kísérleteztek, végül a próbafőzések után a sörivókra bízták a döntést! Így született meg a Pale Ale. A legnagyobb hazai sörgyár új, kellemesen kesernyés italának ízvilágát három különleges komló hozzáadásával alakították ki, csodás színét pedig a bajor malátának köszönhetjük.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.