Az ország egészét tekintve az ünnepi rendelések számában ugyan Pest megye vezet, de nem elhanyagolható Baranya, Fejér, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megye sem. Budapesten magasan a XIII. kerületben szeretik a legjobban a hasukat, utánuk a XI. és a XIV. kerületekben netpincéreznek a leggyakrabban. A magyarok átlagosan 2 emberre rendelnek, de ünnepekkor megugrik a nagyobb összejövetelekre szánt rendelések száma is. Az ünnepi időszakban jellemzően azok választják a szolgáltatást, akik az év többi hónapjaiban is aktív ételrendelők.
Ízlés tekintetében a vidék és a főváros sok hasonlóságot mutat: általánosságban elmondható, hogy az olasz és az amerikai konyha bárhol és bármikor jöhet, de természetesen nem elhanyagolhatók a magyaros ízek sem, újdonságként pedig feltörekvőben van a sushi, amelyet az ünnepek elteltével is szívesen fogyasztunk, hiszen új év, új esélyek, hogy letornázzuk a felszaladt kilókat.
Azonban ameddig az óév kitart, addig pizza, hamburger és rántott csirke orrvérzésig, utóbbi töretlen népszerűségnek örvend vidéken és Budapesten egyaránt. A pizza műfajában nem ismerünk viccet, egy valamire való adag legalább 30 cm, és a hawaii, mint sláger természetesen sosem mehet ki a divatból. Ha hamburger, akkor leginkább a dupla, baconnel és sajttal, a húsok közül pedig a már említett csirke bármilyen formájában boldoggá teszi a magyarokat. Az ételek mellett persze az italok iránt sem vagyunk közömbösek, különösen az ünnepekkor: december 25-én és szilveszterkor megugranak az italrendelési számok – országos szinten Jász-Nagykun-Szolnok megyében van a legerősebb whisky-fogyasztás, sörben viszont Budapest viszi a prímet.
Az elmúlt években egy karácsonyi vásárláskor átlagosan 4 000 forintot, egy szilveszteri rendelés alkalmával pedig 3700 forintot fizetünk. Az eddigi legnagyobb összegű karácsonyi rendelés: 53 160 forint, míg a legnagyobb szilveszteri 139 680 forint volt.
Egyszer volt, hol nem volt, élt a XX. század első felében egy Chicagóba kivándorolt szicíliai úr, nevezett Ike Sewell, aki erősen tűnődött saját megélhetésén. Így jutott eszébe nagymamája, aki isteni pizzát sütött neki minden hétvégén, csak ez más volt, mint hagyományos olasz testvérei. Így született meg 1943-ban az úgynevezett deep dish pizza, és vele együtt a Pizzeria Uno étterem, ami rövidesen egy egész hálózattá nőtte ki magát. Amerikai útjukon ismerkedtek meg vele a Kiss-testvérek az elmúlt években, és ma már fogadja is vendégeiket új éttermük a Budapesten, a Bajcsy és az Alkotmány utca sarkán. És ez nem mese!