Életforma.hu

GASZTRO

Mellbedobással győzött a húsleves, a gulyás a kanyarban sincs

Köztudottan leveses nép a magyar, ráadásul a többi kultúrához képest meglepően sokféle ízvilágban és variációban készítünk forrón kanalazható előételeket. Az egyik legismertebb ételrendelő portál felmérése alapján a legnépszerűbb leves a húsleves, ami önmagában nem meglepő, hiszen ki ne akarná a hétköznapi munkarutin közben felidézni a vasárnapi családi ebédek nosztalgiáját? A második helyezést a bableves érte el (a babgulyás népszerűbb, mint a Jókai-féle verzió), a bronzérmet pedig meglepő módon a hideg gyümölcsleves érdemelte ki.

Húsleves, Kép: wikimedia

Negyedik a fokhagymakrémleves lett, majd a csontleves következik a kedvelt levesek sorában. Érdekes, hogy a gulyásleves a szerény hatodik helyen végzett a Falatozz.hu adatbázisa szerint, holott az elsőszámú hungarikum levesünkről, népünk kvintesszenciájáról van szó.

Gulyásleves bográcsban, Kép: wikipedia

A hazai ízek mellett azonban egyre népszerűbbek Magyarországon más kultúrák specialitásai is. Az oroszok legalább annyira levesimádóak, mint mi, sőt, náluk akár főételként is funkcionálnak a tartalmasabb változatok.

Borscs, Kép: wikipedia

A céklából készített borscs és – az alkoholfogyasztás után főleg javallott – savanyú uborkás szoljanka a két legismertebb specialitásuk.

Sonkakrémleves Stájerországból, csak Nektek!
Valójában egy zöldséglevesről beszélünk, amiben egy-két szelet, nem füstölt, hanem pármai tipusú, vagyis szárított sonka kerül, amit Auersbachban készítenek óriási sikerrel. A tejszín és a schnidling szinte előírás, ám a marhachips rátördelve egyszerűen mennyei! Ez utóbbira kiszáradt sonkavégek is tökéletesek! Ne lepődj meg, ismételhető otthon is!

Mostanra már nálunk is egyre népszerűbb a vietnami pho leves, amely ázsiai fűszerekkel – főleg korianderrel –, hússal és rizstésztával tölti meg a bendőnket. Érthető okokból a szintén vietnami kacsavér-leves nem szivárgott be a köztudatba.

A mexikóiak is szeretik megpakolni a folyékony ételeiket, ők a tortilla-levesre és a fűszeres tehéngyomor-levesre esküsznek. Thaiföld különleges ízvilággal hódít: az édes-kókusztejes csirkeleves, a Tom Kha és a csípős-savanyú Tom Yum minden ínyenc szívébe és gyomrába belopja magát.

Frittatensuppe, Kép: wikimedia

Az osztrák nem egy levesnemzet, de a palacsintatésztás erőlevesük, a Frittatensuppe egyszerű és nagyszerű. A japánok két slágere a miso és a ramen leves: előbbi egy szójababpürés alapléből és némi levesbetétből áll, utóbbi egy szójával ízesített, hússal és zöldségekkel gazdagon pakolt hosszútészta-leves. A japán újévi leves, az ozoni pedig arról ismeretes, hogy párolt rizsgombóc, azaz mochi van benne.

Kínai savanyú erőleves, Kép: pixabay

A kínai kínálat hiába változatos, a csípős-savanyú leves egyeduralmát nehéz megtörni. Holott méltán lehetnek büszkék az üvegtésztás, gyömbéres csirkelevesükre vagy a shiitake- és fafülgombalevesükre is. Vannak olyan népi csemegék is, amelyek nem terjedtek el, ugyanakkor jól jellemzik az adott gasztronómiát. Ilyen a brazilok kelbimbós-kolbászos-kukoricalisztes levese, az izlandi langusztakrémleves, az albán paprikaleves és a dél-afrikai struccleves egyaránt.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.