A pazarlás mértékét kizárólag becsülni lehet, azonban reálisabb képet kaphatunk, ha e becslés háztartási mérésen alapszik. Ilyen a közép-kelet-európai régióban elsőként nálunk készült 2016-ban, amelyet a Nébih Maradék nélkül programja végzett el az EU által ajánlott módszertan szerint.
A 2016-os adatok frissítése, valamint az élelmiszerpazarlási tendencia alakulásának vizsgálata érdekében a Nébih idén novemberben megismétli a felmérést, amelyhez önkéntesek jelentkezését várja.
A felmérés mintegy 100 háztartás bevonásával zajlik, az adatokat anonimizált formában dolgozza fel a hivatal. A résztvevőknek egy héten keresztül kell ún. „hulladéknaplót” vezetniük arról, hogy pontosan mennyi és milyen típusú élelmiszer kerül a szemetesbe a háztartásukban. A szükséges mérőeszközöket (konyhai mérleg, mérőedény) a hivatal adja, emellett bármilyen kérdés esetén a szakmai koordinátorok folyamatosan a résztvevők rendelkezésére állnak.
Az érdeklődők jelentkezési szándékukat a [email protected] e-mail címen jelezhetik.
Felülvizsgálta az Európai Unió az elmúlt években az 1977 óta működő növényegészségügyi rendszert. A témára vonatkozó régi jogszabályi környezet áttekintésének, majd módosításának elsődleges célja a rendszer modernizálása és az intézkedések hatékonyságának növelése volt, amely főként az EU területén termesztett növények védelme érdekében vált szükségessé. A 2016 októberében elfogadott, új közösségi rendeletet 2019. december 14-től kell alkalmazniuk a tagállamoknak.