- 1 citrom
- 1 kg megtisztított garnéla
- 2 fej lila hagyma
- 4 paradicsom
- 1 piros kaliforniai paprika
- 10-15 citrom frissen facsart leve
- 1 csésze frissen turmixolt paradicsomlé
- ½ csésze ketchup
- 1 csokor petrezselyem
- pattogatott kukorica, főzőbanán
- 2 ek étolaj
- só, bors
- Főzzük a garnélát forró, sós vízben 2-3 percig, vigyázzunk, hogy ne főzzük túl. Szűrjük le, hagyjuk lecsepegni és kihűlni. Csavarjuk rá a citrom levét, a magok nélkül.
- A lila hagymát szeljük vékony karikára, és áztassuk sós vízbe 10 percre, majd öblítsük le, és szűrjük le.
- A paradicsomot vágjuk apró kockákra, majd tegyük egy külön tálba.
- A piros húsú paprikát is kockázzuk fel, és azt is tegyük egy külön tába.
- A paradicsomléhez: turmixoljuk le a paradicsomot, és szűrjük le, hogy megkapjuk a levét. A négy paradicsomból kettőt me4g is főzhetünk, ezeket hámozzuk meg, majd a két nyers paradicsommal leturmixoljuk, így a paradicsomlé kevésbé lesz savas.
- Vágjuk apróra a petrezselymet.
- Keverjünk össze minden összetevőt egy nagy tálban. Adjuk hozzá a citromok levét, ízesítsük sóval, borssal, majd locsoljuk meg 2 evőkanál napraforgóolajjal.
- Pihentessük a hűtőben legalább 1 órát, majd tálaljuk pattogatott kukoricával vagy sült főzőbanánnal.
Aki azt hiszi, hogy egy génbank petricsészék, lombikok halmaza egy trezorként is szolgáló hűtőszekrényben, az nagyon téved. Legalábbis Pécsett, az egyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetében biztosan nincs így. A világ hatodik legnagyobb szőlőgénbankjából pedig díjnyertes borokat is kóstolhatunk.
Jázmint ajánlanak a Pécsi Tudományegyetem éppen most 70 éves Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének szakemberei ehhez a remek, nyári rákos ételhez. Pompásan harmonizál vele az intenzív virágos, citrusos illatú, ugyanakkor légies könnyedségű fehérbor. A Jázmin a kutatóintézet „gyereke”, vagyis magyar nemesítésű, illatos szőlőfajta.
50 étel a nagyvilágból címmel jelent meg a Pécsi Tudományegyetem szenzációs szakácskönyve. Csakhogy ez nem egy egyszerű receptes kötet, hanem ablak a világra a mintegy 100 országból Pécsre érkezett 4500 diák szemével. Nemcsak a könyv, az ételek is óriási sikert arattak a sajtóbemutatón. A receptgyűjtemény fogásaiból Lokodi Ákos séf és a Reggeli csapata főzött ízelítőt, amihez a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének borait kínálták.