Életforma.hu

GASZTRO

Sertésszűz bazsalikomos karfiolpürével Pammer Lívia konyhájából

Csodás, friss sertésszüzeket kaptam, amihez a maradék blansírozott karfiolokat és egy kevés brokkolit felhasználva bazsalikomos pürét készítettem. Diétába kiválóan beilleszthető, és egyszerűen elkészülő étel - nem mindennapi ízekkel. Kis kiegészítésként lilahagymás paradicsomot is tálaltam mellé.

Hozzávalók:

Kép: Pammer Lívia

Születésnapi vacsorát készítettem, ugyanis megint egy évvel korosabb lettem gondoltam, adjuk meg a módját. Egészen különleges nagyon finom vörös tonhalat készítettem minimális fűszerezéssel , szaftosra sütve olyan körettel, hogy az egész vacsorát bűntudat nélkül ehettük! Jó ez csak vicc volt.. Fotózáskor vettem észre, hogy szívecske alakú a tonhalsteak amit a tányérra tettem…

Elkészítés:

A sertésszüzeket az esetlegesen rajta maradt hártyáktól megszabadítjuk, majd  sózzuk, borsozzuk. Fél órát állni hagyjuk, majd kevés zsiradékon hirtelen megkérgezzük minden oldalon. Deszkára fektetve, konyharuhával letakarva, 15 percig pihentetjük. Előmelegített sütőben letakarva sütjük. Én úgy szeretem, ha már nem rózsaszínű, de még teljesen szaftos a belseje, épp csak átlépi azt a határt, amikor már nem rózsaszín de nem is száraz. Ha ezzel elkészülünk, deszkán letakarva pihentetjük tovább.

A karfiolrózsákat és a brokkolit alaposan megmossuk, és sós-fehérborsos vízben puhára főzzük. Karfiolokból 4-4 nagyobb rózsát, brokkoliból kettő közepes rózsát használtam fel. Egy magas falú tálba vagy késes aprítóba tesszük a megfőtt zöldségeket, a pucolt fokhagymagerezdet és egy közepes nagyságú friss bazsalikom levelet  Erre ráöntünk 1dl tejszínt, és pürés állagúra dolgozzuk kézi botmixerrel vagy a késes aprítóval.  Ha túl sűrű, mehet bele még tejszín.

Tálalás előtt a húst forró serpenyőben kevés zsiradékon átpirítottam , majd vastagabb szeleteket vágva a pürével kínáltam. Kiegészítésként lila hagymás paradicsomsalátát is tálaltam mellé.

Jó étvágyat kíván: Pammer Lívia


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.