László Márta cikkei

Központosított parlagfűirtás
Országos hálózatot állít fel a Földművelésügyi Minisztérium a parlagfű összehangolt irtására. Az allergiát okozó gyomnövényt június végéig kell levágni, utána jön a bírság - közölte a szaktárca illetékese az M1 reggeli hírműsorában.

Saját sávot kaptak az sms-ezők
Atwerpen forradalmasította a mobilozók sétáját. A holland kikötőváros belvárásnak járdáin külön gyalgos sávon közlekedhetnek az sms-ezők,

Mit együnk a kánikulában? Valami egzotikusat
Következő receptünk nem csak azoknak szól, akik szeretnek új ízekkel kísérletezni, hanem mindenkinek, aki valami hideg finomságra vágyik a kánikulában. Próbálja ki, nem fogja megbánni.

Erre a salátára nem lehet nemet mondani
Megjött a kánikula, itt a strandszezon, és ha formába akarjuk hozni magunkat, bizony ügyelnünk kell arra, hogy mit eszünk. de ki mondta, hogy az egészséges ételeknek nem szabad finomaknak lenniük?
Így edd ki magadból a stresszt!
Az életünkből nehezen kiiktatható a stressz, ami a táplálkozásunkra is kihathat és gyakran az energiaegyensúlyunk felbomlásához vezet. Ilyenkor sokan meghíznak, mert túlzott táplálékbevitellel igyekeznek oldani a bennünk lévő feszültséget, mások, épp ellenkezően, nem tudnak enni és nagyon lefogynak.

Nigella megbukott Amerikában
Két évad után levette a képernyőről Nigella Lawson The Taste című főzőműsorát az amerikai ABC csatorna, miután drasztikusan visszaesett a program nézettsége.

Nem szeretjük, pedig nagyon megéri
Vasárnap térünk át a nyári időszámításra, 29-én éjjel 2 órakor kell 3 órára átállítani az órákat, ezzel egynapi átlagos villamosenergia-fogyasztást lehet spórolni. Ennek ellenére gyűlöljük az óraátállítást és inkább a nyári időszámításnál maradnánk.
Támogasd a veséd, védd a szíved!
A vese működésének támogatásával a szívünknek is segíthetünk, ugyanis a beszűkült vesefunkciók több, mint tízszeresére növelik az idő előtt bekövetkező szív- és érrendszeri eredetű halálozás kockázatát. Dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológusa vesevédő tanácsokkal szolgált.

Itt a tavasz, irány az Állatkert
Elkezdődött a főszezon a Fővárosi Állat- és Növénykertben és a hozzá tartozó Holnemvolt Parkban, ahol csütörtöktől újra birtokba veheti a közönség a hullámvasutat, a mesecsónakot és az összes játékot.

Már a britek is tudnak szarvasgombát termeszteni
Paul Thomas hat évvel ezelőtt látott hozzá a termesztéshez húsz területen a szigetországban. A szakember Leicestershire-ben, egy fiatal magyaltölgy tövében bukkant rá az első, 39 grammos példányra a múlt héten.
El se induljunk a Marsra az új magyar gyógyszer nélkül
Egy magyar kutatóorvos és csoportja olyan hatóanyagot fejlesztett ki, amely napokkal a sugárhatás után is képes hatékonyan kezelni a sugárbetegséget - közölte a Magyar Tudományos Akadémia.
Lennél elefántgondozó egy hétre?
Az utazásról sokaknak a homokos föveny és a napozás jut az eszébe, de a valóságban a jelek mást mutatnak: egyre több turista vágyik különleges élményre a pihenése alatt. Erre utal a tematikus nyaralások térnyerése és a felnőtteknek szóló különleges táborok népszerűsége. Legalábbis külföldön.
Hány házimajom él Angliában? Hamarosan megtudjuk!
A háziállatként tartott majmok összeírását sürgeti Nagy-Britanniában a parlament környezeti, élelmiszer- és vidéki ügyekkel foglakozó bizottsága. Aggódnak ugyanis a magánkézben lévő majmok életkörülményei miatt.
Tragikus a válság mérlege - több mint 10 ezer öngyilkosságot okozott
Több mint 10 ezer öngyilkosságot okozott a gazdasági válság Európában és Észak-Amerikában 2008 és 2011 között egy új, átfogó brit elemzés adatai alapján. Láthatóan több lett az öngyilkosság a British Journal of Psychiatry című szaklapban közzétett tanulmány szerint.
Orrplasztika: nem csak hiúsági kérdés!
Orrplasztikára nem csupán esztétikai, hanem egészségügyi okok miatt is szükséged lehet. Most szakértő segítségével összegyűjtöttük a leggyakoribb kiváltó okokat, és annak is utánajártunk, hogyan zajlik pontosan a műtét.
Négyest adnánk Európának
A magyarok fő úti céljairól – Ausztriáról, Horvátországról, Olaszországról, Görögországról és Németországról – üzlettípusokra és városokra lebontva is megtudhatjuk hol a legegyszerűbb a bankkártyahasználat, vagy éppen hol mire érdemes figyelniük a magyar turistáknak.
Levesre éhezett a medve
Megelégedett az orosz borscs levessel egy medve a szibériai Uszty-Ilimszk környéki hétvégi házas övezetben, így a nyaraló tulajdonosai megúszták a vadállat látogatását.
Jobb állásért irány a plasztikai sebész?
Mind gyakoribb a plasztikai műtét a huszonéves kínai városi fiatalok körében, akik a beavatkozástól többek között elhelyezkedési esélyeik növekedését várják.
Liptaival vagy Brad Pittel nyaralnánk legszívesebben
Ha a magyarok elhívhatnának egy hírességet nyaralni, a legtöbben Liptai Claudiát választanák a Szallas.hu felmérése szerint. Rubint Réka szerezte meg a második helyet, de Brad Pitt és Richard Gere is bekerült a TOP10-be. Az Év Szállása verseny keretében készült kutatás alapján ugyanakkor hatból egy résztvevő soha nem nyaralna együtt celebekkel.
Otthon senki sem rendel el szmogriadót – pedig kellene
A Berkeley kutatólaboratórium szerint, közel annyi halálos áldozatot követel az otthonainkban lévő szennyezett levegő, mint ahányan az utakon életüket vesztik. A kutatók harci ideggázként használt vegyületet is találtak már a konyhák levegőjében.
Töltött őzlapocka barackos-szilvás körettel
A nyári hőségben nem tanácsolt nehéz ételeket fogyasztani, de a hús hozzá tartozik a kiegyensúlyozott táplálkozásunkhoz. Egy igazi ínyencség a húsételek szerelmeseinek.
Szorult helyzetek: a bilincs a leggyakoribb
Több mint 1300-szor kellett kivonulniuk az utóbbi három évben a tűzoltóknak Londonban tárgyak fogságába került emberek kiszabadítására. A leggyakoribb "emberfogók" a gyűrű, a vécéülőke és a bilincs.
Nagyon mennek az aranyékszerek
A tavaly október óta csökkenő aranyárak már nemcsak a sárga nemesfém hagyományos nagyfogyasztójának számító Indiában és Kínában, hanem az Egyesült Államokban is vásárlásra ösztönzik a magánszemélyeket: a tengerentúli kiskereskedelmi ékszereladások 7,6 százalékkal voltak magasabbak májusban az egy évvel korábbinál.
Sült fagylalt - a nyár szenzációja
A nyár, a nagy meleg nem is lehetne elviselhető egy kis éde, hűs finomság nélkül. A fagylalt immáron évtizedek óta örvend töretlen népszerűségnek, de egy kis trükkel megbolondítva feledhetetlen élményt jelenthet.
Gyógyszer? Azt sem tudjuk, mi az
Még a patikai vásárlók körében sem egyértelmű a gyógyszer fogalma, nagy a tudatlanság az egészségügyi termékek vásárlóinak körében.
Több köztünk a hasonlóság, mint a különbség
Érdekes megállapításra jutott a Nielsen piackutató intézet globális felmérésében: a világon hétmilliárd ember él, de meglepőmód több köztük az értékrendbeli hasonlóság, mint a különbség, és jellemzően mindenki a családot, a vallást és az iskolázottságot tekinti a legfontosabbnak az életben.
A bio is ártalmas a klímára?
Több üvegházhatású gáz kerül a légkörbe a bioboltok vásárlói, mint a hagyományos szupermarketek vásárlóközönsége miatt - mutatta aki egy német felmérés.
A korai klimax jelei
A női ciklus szabálytalanná válása, majd elmaradása, azaz a menopauza kezdete átlagosan az 51. év körüli időszakra tehető. Korai klimaxról beszélünk, ha a tünetek a 40. év előtt jelentkeznek.
Vaddisznósült almával-szilvával
A nyár közepén sem szabad megfeledkeznünk a kiegyensúlyozott táplálkozásról, jöjjön tehát egy igazi húsétel a különleges ízek, zamatok szerelmeseinek!
Heringmúzeum és mustártárlat
Akik nyári világjárásuk közben már elunták a hagyományos múzeumokat, azok betérhetnek jó pár rendhagyóba: krumplimúzeumtól kezdve gigászi gazdagságú mustártárlaton át heringgalériáig.
Mennyit kávéznak manapság a fiatalok?
A fiatalok egynegyede naponta iszik valamilyen kávét, egyharmaduk pedig rendszeres kávéfogyasztónak nevezhető (legalább 2-3 naponta fogyaszt kávét). A felük viszont még sosem ivott az élénkítő nedűből.
Drága mulatság lesz az Októberfest
9,85 euróba (csaknem 2900 forintba) kerül egy korsó sör idén a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott müncheni Oktoberfesten, amelynek előkészületei hétfőn kezdődtek el.
Tilos a szotyi egy román városban
Betiltotta a szotyolázást a közterületen a dél-romániai Giurgiu polgármestere: az előírás ellen vétők 50 és 200 lej (3-12 ezer forint) közötti bírságot kockáztatnak - adta hírül a Romania TV hírtelevízió.
Kezelhetőek a nyári bőrbetegségek
Bizonyos bőrbetegségek gyakrabban jelentkezhetnek nyáron, főként azért, mert az izzadás provokálja azokat, vagy a vízben fertőződhetünk meg velük. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológus a szemölcs, a gomba és a melegkiütés fajtáiról, kezeléséről beszélt.
Brokkolis csirkemellszeletek
A friss zöldségek idényében a húskedvelők is megtalálják a számításukat. Receptünk azonban nem csak ízletes, hanem a nagy nyári melegnek megfelelően könnyű és egészséges is!
Bizarr kinézetű egzotikus gyümölcsök a világ minden tájáról
Egzotikus helyekre nem csak a táj, vagy a kultúra miatt utazunk, a helyi zöldségek, gyümölcsök éppoly érdekesek lehetnek. Elsőnek valószínűleg valami furcsa szörnyszülöttnek nézzük majd őket, valójában azonban messzi tájak különleges finomságairól van szó, melyek minden fenntartásunk ellenére fogyaszthatóak! Ha eddig csak almával, meg körtével találkoztál, a most következőkben segítünk, hogy felismerd a távoli földrészek népszerű kuriózumait!
Magyar virág hódít a világon
Kevesen tudják, hogy a 2013-as év hivatalos, nemzetközileg elismert dísznövénye a magyar kezek által nemesített narancspiros virágú Celosia plumosa ‘Arrabona’, amelyet a tavalyi Fleuroselect konferencián jutalmaztak aranyéremmel. A növény az Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet alapító munkatársának, Dr. Kováts Zoltán évtizedes nemesítő munkájának köszönhető. A dísznövényt jelenleg Amerikától Ázsiáig forgalmazzák, s a pozitív visszajelzéseket az idei konferencián zsebelhették be a kutatók.
Hogyan kezelhető az úszófül?
A betegség elsősorban gyerekek, vagy gyakran úszók körében fordul elő, neve is innen ered. Az úszófül gyakori probléma a nyári időszakban, megelőzéséről és kezeléséről fül-orr-gégész szakértőnket kérdeztünk.
Tejszínes paradicsomleves
A paradicsom kedvező élettani hatásait senkinek sem kell bemutatnunk, azonban van egy különleges tulajdonsága is: fanyarkás íze miatt kiváló szomjoltó, hűsítő a nyári melegben.
Szőke ciklon fenyegeti a cseh kormányfők házasságát
Akiből Csehországban kormányfő lesz, az előbb-utóbb elválik a feleségétől, méghozzá általában egy csinos, szőke kolléganő miatt. A legutóbbi kormányválságot is egy ilyen affér robbantotta ki Prágában.
Könnyű, nyári ínyencfalat: meggyleves
A nagy melegben leginkább könnyű leveseket érdemes fogyasztanunk, a meggynek pedig éppen szezonja van, így a piacon is jó áron kaphatunk friss alapanyagot. A menzás meggyleveshez képest azonban receptünk jóval pikánsabb, tehát csak vigyázat!
Életveszélyes kocsiban sminkelni
Évente 450 ezer autóbaleset történik vezetés közbeni sminkelés miatt Nagy-Britanniában brit biztosítótársaságok becslése szerint. A nők 43 százaléka bevallottan kozmetikázza arcát autóvezetéskor.
Meglepő: tényleg borért megy a magyar a borfesztiválra
Ismeretlen borokat, pincészeteket felfedezni járnak elsősorban borfesztiválokra a magyar fogyasztók. Meglepőnek számít az az eredmény, amely szerint az internetezők csupán 2,5 százaléka nem járt 2012-ben boros rendezvényen – közölte a Borászportál.hu.
Életmód-rák: alkohol, dohányzás, napozás
A mértéktelen napozás, a dohányzás és az alkohol tíz év alatt negyven százalékkal emelte az életmóddal kapcsolatos rákos megbetegedések számát Nagy-Britanniában. A brit Országos Statisztikai Hivatal (ONS) adatai szerint a rosszindulatú bőrrákos esetek száma emelkedett a legmeredekebben: 2002 óta 56 százalékkal a nőknél és 38 százalékkal a férfiaknál - idézi a jelentést The Daily Telegraph brit napilap online kiadása.
Belföldön nyaral a magyar
Egyes meteorológiai előrejelzések szerint az idei nyár hűvös és csapadékos lesz, így az anyagi nehézségek mellett talán ezzel is összefügg, hogy kevesebb, mint minden második magyar család tervez csak az idén nyaralást.
Nekik már nem a Balaton a riviéra?
Egyre kevesebben táboroznak a Balatonnál, Budapesten és Borsod megyében is több gyerek táborozik, mint a magyar tenger partján. Feljövőben vannak az „ott alvós” táborok, de a napközik is népszerűek.
A legfinomabb tavaszi előételek
Hiába, hogy ma már egész évben hozzáférhető szinte minden zöldségféle, és nemcsak fagyasztva, hanem friss formájában is, mégis, tavasszal és nyáron különösen jólesnek a zsenge zöldségekből készült könnyű ételek.
Francia csokoládétorta mascarpone-habbal
Miért ezt ajánljuk? Mert e recept elkészítésével lett második helyezett a Piac & Profit csapata a szerkesztőségek főzőversenyén, amelyet a METRO Vevőakadémia szervezett a tudásközpont egyéves születésnapjára.