Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Már megint a pasik jártak jól

Felmerült már benned, hogy miért mindig csak a nők panaszkodnak a narancsbőrük miatt? Persze, vegyük figyelembe azt is, hogy a férfiak általában nem beszélnek a kozmetikai problémáikról. Itt azonban más áll a háttérben. A nőknél valóban sokkal hamarabb és súlyosabban alakul ki narancsbőr. És az is igaz, hogy a probléma sokkal több nőt érint, mint férfit. A narancsbőr már-már másodlagos női nemi jellegnek is tekinthető, hiszen a felnőtt nők legalább 90%-át érinti, férfiaknál viszont szinte soha nem fordul elő. Ennek okai egyrészt az eltérő hormonális folyamatok, másrészt a nők bőrének különleges szerkezete.

Narancsbőr és a kialakulásához vezető út

De ne szaladjunk annyira előre. Ahhoz, hogy a narancsbőr ellen hatékonyan tudd felvenni a harcot, fontos megértened, hogy mi is pontosan a narancsbőr, valamint azt, hogy a kialakulásához milyen alapvető tényezők járulnak hozzá. A narancsbőrt nagyméretű zsírsejtek alkotják, amelyek rengeteg zsírt és salakanyagot raktároznak. A hatalmas zsírgolyók a bőr megnyúlt kollagénrostjai közt áttüremkednek, így kívülről is jól láthatóvá válnak, egyenetlenné téve a bőrfelszínt. Ezt felnagyítva úgy képzelhetjük el, mint a kötözött sonka felszínét, ahol a merev fonalak között kitüremkedik a sonka anyaga.

Ha ezt olvasod elkönyvelheted magadban, hogy a zsírsejtek megkisebbítése megoldhatja a problémát, pedig az csak másodlagos, ha ugyanis a sonkát sokkal sűrűbb hálóval fognánk össze, nem türemkedhetne ki semmi. A kötőszövet szerepe tehát sokkal fontosabb, mint gondolnád. De térjünk is vissza a nők és férfiak eltérő bőrszerkezetéhez.

A férfiakétól eltérően a női kötőszövet (bőr) lazább szerkezetű, tehát a nőknél a kötőszöveti rostok távolabb helyezkednek el egymástól, ráadásul a rostok lefutása is eltérő. Így a megnövekedett zsírsejtek könnyebben ki tudnak türemkedni, ami által a bőr felszíne könnyen hepehupássá válik.

Nők esetén biológiai szempontból azért lényeges, hogy eltérő kötőszövettel rendelkezzenek, mert ez teszi lehetővé, hogy terhesség alatt a bőr könnyen tudjon nyúlni a pocak növekedésekor. Sajnos ennek folyománya, hogy a narancsbőrre való hajlamosság egyértelműen a női nem életét keseríti meg.

Gondolj csak bele! A férfiak is épp úgy táplálkoznak vagy éppen sportolnak, de még sincs narancsbőrük. Ennek oka, hogy a kötőszövetük erősebb, ami nem engedi, hogy a zsírsejtek kitüremkedjenek.

Nőknél a lazább kötőszövet hasznos a baba kihordása idején, mert a bőr szépen tud tágulni, azonban a további életszakaszokban már hátrányként jelenik meg. Emiatt a laza kötőszövet miatt figyelhetjük meg azt a jelenséget is, hogy a vékony testalkatú modelleken és az élsportoló nőkön is épp úgy lehet látni narancsbőrt, de az elhízott férfiakon nem igazán. A női nemi hormonok hatására ráadásul a medencetájékon, a combokon és a hason könnyebben halmozódik fel a felesleges zsír, épp ezért a narancsbőr is ezeken a területeken jelenik meg legelsőként.

Kép: pixabay

Sokan azt gondolják, hogy a narancsbőr mindenkinél egyforma, de ez nem így van! A cellulit már ránézésre is más és más, sőt van akinél a test különböző részein is más a megjelenése. Megmutatjuk, milyen fajták vannak. Olvasd át, és gondold meg, nyárra milyen popsit szeretnél!

A női bőr különlegessége

Na, de jöjjön akkor egy laza kis biológia, hogy megértsük miben is különbözik annyira a női kötőszövet.

Ahogyan említettük a narancsbőr oka a női bőr eltérő szerkezetében, illetve a hormonális hatásokban rejlik. Alapvetően a bőrt a benne lévő kötőszöveti hálózat tartja a helyén és egyben. Ez a kötőszöveti rostszerkezet a nők esetén inkább párhuzamos, míg a férfiaknál keresztirányú elemekből épül fel.

A könnyebb megértés érdekében képzelj egy búzamezőt, ahol a búzaszálak a földet összekötik a kalászokkal. A kalászok alkotják a bőr külsejét. A kalászok szép rendezetten állnak, de ha kicsit is meglazulnak, megnyúlnak, ráadásul közéjük nagy gumilabdákat tuszakolsz, akkor a kalászok rétege elveszti egyenletes, sima felületét és rajta behúzódások jelennek meg. Nos, pontosan így alakul ki a narancsbőr is! Csak ez esetben a gumilabdák a zsírsejtek.

A férfi bőr ellenállósága

A férfiak bőrének rostszerkezete ezzel ellentétben nem párhuzamos rostszerkezetű, így itt nem jellemző a búzaszálas hasonlat. Ezt a rostszerkezetet inkább egy cserjéshez kellene hasonlítani, ahol a rostok egymást keresztezve tartják a bőrt. Még mielőtt férfitársainkat megsértenénk, kiemelnénk, hogy ez a szerkezet is szabályos és rendezett, csak éppen nem merőleges a bőrre. A zsír itt is betüremkedhet, de behúzódások ennek hatására sokkal kevésbé alakulnak ki.

Azért megjegyeznénk, ahogyan az életben megszokott, hogy itt sem minden fekete vagy fehér, tehát a női és férfi bőr sem csak kétféle lehet. Jelen esetben a két szélsőséget mutattuk be, ebből kifolyólag természetesen vannak olyan nők, akiknél sosem alakul ki narancsbőr és vannak férfiak, akik pont úgy küzdenek a narancsbőr ellen, mint a nők. Mégis elmondható, hogy a fent vázolt helyzet az általános.

Ezek tehát azok a valódik okok, amelyek a narancsbőr kialakulásában alapvető szerepet játszanak.

(Forrás: www.vitaminsziget.com)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.