PÉLDA-KÉP

Koronavírus: Tom Hanks és felesége is vérplazmát adott
Tom Hanks és felesége, Rita Wilson igazán jó példával jár a világ előtt, hiszen nemrégiben vérplazmát adtak. Ehhez persze át kellett esniük a koronavírus miatti betegségen.

Távmunkában készülnek az új Chanel és Dior kollekciók
A nagy divatházakat is komoly átállásra kényszeríti a koronavírus. Az új kollekciók terveit már távmunkában kell elkészíteniük a kreatív csapatoknak, de most azt is a teljes bezártság körülményei között kell felmérniük, hogy mire vágyik majd a piac a következő szezonban.

5 szépítő hajpakolás, hogy ne a hajad bánja a bezártságot
Lassan egy hónapja tart a nagy magyar össznépi szobafogság a koronavírus miatt,s a bezártság a hajunk egészségének sem tesz jót.

Mihez kezdenek az otthon ragadt hírességek?
A social distancing a mindennapjaink részévé vált, így a celebeknek sem volt más választása, minthogy otthon maradjanak. Ki hogy alkalmazkodik a bezártsághoz? Összegyűjtöttük.

Formálódik, hogy mihez kezd Harry herceg és Meghan Markle
Végre kiderült, miben gondolkodik a jövőjüket illetően Harry és Meghan. Részben a kisfiúk ihlette az új nonprofit szervezetük nevét.

3+1 szépítő pakolás, hogy ne a bőröd bánja a bezártságot
Hiába érkezett meg a tavasz, a koronavírus miatt mégis otthon ülve köszöntjük az év egyik legszebb időszakát. A bezártság azonban nem jelenti azt, hogy el kell hanyagolnunk magunkat, sőt, az ebben a cikkben összegyűjtött arcpakolásokat home office mellett is néhány perc alatt össze lehet ütni.

Változik a világ - a ruhaszettek részévé válhatnak?
Néhány hónappal ezelőtt a maszkviselés a mindennapokban még csak a kelet-ázsiai országokban volt igazán jellemző, különösen Dél-Koreában, Japánban, Kínában és Thaiföldön. A koronavírus terjedésével ez gyökeresen megváltozott. Ahogy a világ alkalmazkodik a járványhoz, úgy válnak szépen lassan mindennapi kiegészítőkké a maszkok is.

Megugorhat a molett társkeresők száma?
Nem elég a vírusveszély, ami közösségben leselkedik ránk, még a karanténnak is lehetnek egészségügyi következményei. De mi történhet velünk a bezártság során?

Így ne őrülj bele a bezártságba!
Nem túlzás kijelenteni, hogy teljesen megváltozott az életünk. A tavasz első heteit általában pont, hogy a szabadban töltenénk, ehelyett most otthonról dolgozunk, a gyerekek sem járnak be az iskolába, és a szükséges minimumnál többet nem hagyjuk el a lakást. Most mindenki közös érdeke, hogy otthon maradjunk, na de hogy csináljuk ezt jól? Például nem is gondolnánk, mennyire fontos a megfelelő ruhák megtalálása ebben az időszakban…

Sms helyett stóla, legyező, főkötő
Igazán büszkék lehetünk a magyar hölgyekre! Igencsak toppon voltak a 48-as forradalom és szabadságharc idején. Nemcsak kokárdákat varrtak, fűztek gyöngyből, de a kor divatjának minden kellékét, minden rafinériáját bedobták, hogy kifejezzék hovatartozásukat, szimpátiájukat, és nem utolsó sorban, hogy latba vessék befolyásukat férjük, családjuk mellett. Tanulhatunk tőlük!
Mindent elsöprő szerelem, vagy sírig tartó barátság?
Itt a március, a kirobbanó szerelmek időszaka. Nekünk erről az jutott eszünkbe, hogy a mai napig tartja magát a pletyka, miszerint az olasz színésznő, Sophia Loren és a rock’n’roll királya, Elvis Presley az ötvenes éves derekán egymásba szerettek. Hogy a romantikus megismerkedés valóban perzselő szerelmet vagy inkább örök barátságot hozott a két híresség életébe, azt a mai napig kevesen tudják...
Nincs egy rongyod se?
Évről évre egyre több ember vágyik a természetbe, és vág neki az erdőknek. Sokan ilyenkor állnak tanácstalanul a tükör előtt, mit is vegyenek fel a kiránduláshoz? A túrázás megkezdése előtt bizony érdemes időt szánni a megfelelő ruházat és felszerelés kiválasztására annak érdekében, hogy a természetjárás az időjárás változásaitól függetlenül mindig örömteli élmény legyen.
Az 5 leghülyébb cucc, amit az elmúlt 10 évben viseltünk
Aki követi a trendeket, tudja, hogy a kifutókon időről időre elég extrém megoldásokkal is találkozhatunk. A divattervezők hajlamosak szabadjára engedni a fantáziájukat, és utcai, vagy akár alkalmi viseletként elképzelhetetlen kreációkkal, ruhadarabokkal is jelentkeznek. Elég gyakori, hogy ezek leegyszerűsített változatai elszabadulnak, és a hétköznapi életben is megjelennek – a fashiondays.hu stílusszakértője az elmúlt 10 év gyöngyszemeiből válogatott.
Moszkva-parti séták ma
Anew néven indította útjára tavaszi-nyári kollekcióját a Viktorvarga. A kortárs, fehérben úszó Moszkva hangulatát hívja életre a ruhákon keresztül: a hosszú séták a széles, végeláthatatlan körutakon, a város komplex történetei, az egyszerre jelenlévő modernitás és történelem, valamint az összehasonlíthatatlan naplemente adták az inspirációt. Nézzük!
Az autónk színe árulkodik rólunk
Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy saját autónk van, sőt, esetleg még színének megválasztásában is részt vehettünk, akkor bizony árulkodhat a személyiségünkről.
Vigyázz, kész, tavasz!
Pasztell és vidámabb színek veszik át a hatalmat. A tavasz beköszöntével a sötét árnyalatok a szekrény mélyére kerülnek. A Premier Outlet divatszakértői összegyűjtötték nektek az évszak legtrendibb színeit, amelyek között biztosan mindenki megtalálja a kedvencét!
Tavaszi megtisztulás a természet erejével
Élhetünk, táplálkozhatunk nagyon egészségesen, a szervezetünkre ható káros anyagokat akkor sem tudjuk teljesen kizárni, hiszen jelen vannak a levegőben, az ételeinkben, sőt még a legtisztábbnak tartott vízben is. Elkerülhetetlen, hogy egy idő után szervezetünkben lerakódnak és felhalmozódnak ezek a nemkívánatos méreganyagok. Épp ezért itt az ideje egy alapos „nagytakarításnak”, hogy a várva várt tavasz, ne csak a természet megújulását jelentse.
Berobbant a tavasz a cipődivatba!
Ahogy egytre többször átsüt a napsugár a csúnya téli, szürke felhőkön, úgy színesednek a kirakatok, és persze a ruhatárunk. Nézzük, hogy találjuk meg kedvenc lábbelijeinket: a visszafogott pasztell árnyalatoktól a feltűnő színű és mintájú darabokig.
Így tisztítsd az ékszereidet, és tökéletes pompájukban ragyognak
Csillogniuk-villogniuk kell az ékszereknek, nincs mese. Még ránézni sem jó a megkopott, fénytelen függőknél és gyűrűknél, ezért fontos, hogy bizonyos időközönként ezeket is megtisztogasd. A hogyant most eláruljuk!
Légy büszke arra, hogy nő vagy!
Lilu, a közismert műsorvezető, az újdonsült kétszeres anyuka ezúttal nemcsak ruhájáról és korábbi élményeiről mesélt, de egy inspiráló üzenetet is küldött minden idei és jövőbeli GLAMOUR Women of The Year jelöltnek.
Így tisztítsd kedvenc ruháidat
Nemcsak a divatos ruhák és a kiegészítők vagy a mesterien elkészített smink és frizura tartoznak az elegáns megjelenéshez. Az is nagyon fontos, hogy megfelelően karban tartsuk a ruhatárunkat, hiszen hosszú távon csak így tehetnek jó szolgálatot. Lehet, hogy egyes anyagok több törődést igényelnek, de megéri foglalkozni velük, hogy kedvenc ruháink hosszan eredeti pompájukban tündököljenek. Ezért mi most eláruljuk az egyes anyagok karbantartásának legfontosabb trükkjeit, melyeket gyerekjáték lesz elsajátítanod!
Ilyen lesz a tavasz és a nyár egy férfi lábon
Visszatérnek a kényelmes vitorlás cipők ebben a szezonban a férfiak cipődivatjában. A klasszikus „must have“ darabok munkahelyi öltözékhez vagy szabadidős tevékenységhez is kiválóak.
Így tűnnek el az öregségi foltok
Sokan azt hiszik, az öregségi foltok csak idősebb korban jelennek meg az ember bőrén , de ez nem így van, ugyanis nem a kor okozza kialakulását. De akkor mégis mi? És mit tehetsz ellene? Ne aggódj, napjainkban már el lehet tüntetni őket – orvos-szakértőnk el is mondja, hogyan!
Csillogj-villogj: ez a tündöklő lábak éve
Színes, feltűnő cipők számítanak majd igazán trendinek az idei tavaszi-nyári szezonban: élénk és neon színű vagy csillogó darabok, valamint a modelleken lévő különböző díszítő elemek teszik felejthetetlenné az outfitet. Ezek mellett a parafa- és háncsszerű részletek is igazán divatosak számítanak majd.
Instant irodai szépségtippek
Ébrenlétünk nagy részét többségünk az irodában, és nem a tükör előtt tölti. Így jóval kevesebb idő jut a szépítkezésre - kivéve akkor, ha a kedvenc bőrápolási termékeink a munkahelyre is elkísérnek. A jó hír az, hogy rengeteg olyan szépségápolási trükk létezik, amely bevethető a 8-tól 4-ig úgy, hogy el sem kell hagynunk hozzá az íróasztalt. Íme, a tanácsaink!
Mit tesz egy jól ringó csípő?
Mi kell egy majd 7 milliárdos megtekintéshez a Youtube-on? Fülbemászó dal és egy dögös nő, aki elvarázsolja az embereket. A Despacitó esetében mind a kettő adott, sőt Zuleyka Rivera nevét az egész világ megjegyezte azóta, és időről időre kikiáltják a világ legjobb nőjének.
A tavasz 6 új árnyalata
Igazi megújulást hoz 2020 tavasza. A körmös divat is felfrissül csakúgy, mint a természet. Semmi fakszni, semmi hóbort, tiszta, egyszerű színek kísérik a következő hónapokat.
Versenyeztek a magyar tündérek
Ragyogó mosolyokkal, koronákkal és nyereményekkel ért véget a Tündérszépek 2020 országos szépségverseny, amit február 29-én 19 órától a FEM3 csatornán láthatunk majd. A fináléba a fővárost és a megyéket képviselve 22 szépség jutott be a több mint 700 jelentkező közül.
Üzenj a színekkel, szerelmem!
Különösen nagy szerepe és ereje lehet a színeknek a nevezetes napon az öltözködésedben. Meghatározzák, hogyan érzed magad a bőrödben, de arra is hatással vannak, hogy a környezeted mit gondol rólad. Ha még tépelődsz, hogy a Valentin-napi randidra milyen szerelésben érkezz, akkor azt tanácsoljuk, hogy a színekre is fektess hangsúlyt a fazon, az aktuális divatirányzatok és a stílus mellett. Hiszen egy ilyen helyzetben Te is szeretnél jó benyomást kelteni! Nem?
Csillagok ragyogása és bukása
Villogó vakuk, kamerák, reflektorok, rajongók - ezt látja mindenki, ha szépségkirálynőkről van szó. Csakhogy a kifutón, a mosoly mögött kemény munka, sok lemondás, sőt gyakran szenvedés is áll. Látjuk a sikereket, de még többet hallunk a kudarcokról, botrányokról. Sokan nem bírják, és összeroppannak a pszichés teher alatt, míg mások a szépségbusiness áldozatává válnak. Mi lett a világ legcsodálatosabb hölgyeivel?
Ragasztható divatlap a 18. századból
18. századi ruha bemutatásával folytatja Viselettörténet bélyegsorozatát a Magyar Posta. A mini képzőművészeti alkotás Weisenburger István grafikusművész munkája.
Hamis fogyasztógépek jelentek meg a piacon!
Végleges fogyás hasról, csípőről, combról, fenékről? Mindezt otthonod kényelmében? Vágás, szúrás és mindenféle kockázat nélkül? Mindez valóban lehetséges egy saját, otthoni kavitációs zsírbontó géppel – ha a megfelelőt veszed meg! Fontos azonban, hogy valóban a megfelelőt vedd meg, mert különben könnyen meglepetések érhetnek.
Ó, Viktória! Végre itt a romantika!
Már tavaly is megjelentek a puffos ujjak a divattervezők bemutatóin és a ruhaboltok állványain, de állítólag idén bontakozik ki teljesen a trend. Mit gondolsz, honnan ered?
Ez a 21. századi nők titkos álma
Napjainkban a hölgyek egyre inkább azt érzik, minden feladat és felelősség az ő nyakukba zúdul, így maguk kell, hogy megbirkózzanak az élet különböző területén megjelenő kihívásokkal. Bútort szerelnek, gyereket nevelnek, dolgoznak és tanulnak egyszerre, megoldják a nehéz helyzeteket, és bár akár még önvédelmi órákra is járnak, mégis alapvetően szeretnek nők lenni, így arra vágynak, hogy ha az utcán megtámadják, megvédje őket egy igazi férfi .
Mit üzen a kék?
Kiemelkedő szerepük van a színeknek életünkben, egyformán hatnak hangulatunkra, egészségünkre, boldogságunkra. Mint ismeretes, idén az Év Színe a klasszikus kék, mely az élet több területén is fontos üzenetet hordozhat.
Bőrápolás felsőfokon - síeléskor!
Nincs is felemelőbb érzés annál, mint a téli sportoknak hódolni a hegyekben! Bár a napsütötte lejtők és a hangulatos hütték közötti ingázás biztosan jót tesz a lelkünknek, a bőrünkre nézve viszont katasztrofális lehet! Védelem, hidratálás, és megfelelő tisztítás: ezek az abszolút minimumok, ha a téli élmények begyűjtése mellett a bőrünk egészségét is meg szeretnénk óvni.
Újra elismerték a nemek közti egyenlőségi munkát
A Bloomberg beválasztotta az AVON-t a 2020-as Gender Egyenlőségi Indexébe (GEI), ahol azon cégek kapnak helyet, amelyek élen járnak a nemek közti egyenlőség előmozdításában. A cég immár második alkalommal kapta meg a kitüntetést, ami a vállalat a nők anyagi elismerésének és tanulási lehetőségeinek fejlesztése iránti elkötelezettségét tanúsítja.
3+1 tuti tipp téli sportoláshoz
Még biztosan élénken élnek benned a január elején tett újévi fogadalmak, tartod a diétát, az edzéstervet, hisz mindannyin tudjuk, hogy a nyári álomalak télen készül! Hogy ne hagyjon alább a lelkesedésed, Magyarország egyik legismertebb outlet-központjának divatszakértői összegyűjtöttek néhány remek tippet a téli sportoláshoz, az aktív kikapcsolódáshoz.
Nagyon hordható, csendesen mesélő modellek az olasz kirakatokban
Merész anyagokra és eleganciára kell gondolnod, ha mondjuk Rómában töltöd a farsangot! A Rotate, az ismert koppenhágai divatház ezúttal is követi a skandináv iskolát, modelljeiben visszaköszönnek a 80’-as évek.
Gucci vagy Prada a Balatonnál?
A Balaton téli életét szeretné felpezsdíteni a magyar tengernél rendezett Fasion Weekend! Nekünk tetszik!
2020 színe a klasszikus kék
Kinek mi jut eszébe a PANTONE 19-4052-ről? És ha azt mondjuk, hogy ez a tenger, az ég, a búzavirág, vagy a szilva színe? 2020-ban a klasszikus kék az Év Színe.
Tenger, mozi, művészet a világhírű graffitis terepe
Korunk egyik legrejtélyesebb művésze azért járja a világot, és helyezi el a „Space Invader” videojáték pixeleire emlékeztető csempékből felépülő alkotásait a köztereken, hogy megszabadítsa a művészetet a „múzeumok béklyóitól”. A francia szülei ma is úgy tudják, fiuk „csak” egy burkoló…
3 dolog, ami csak téged zavar az ágyban - a pasid észre se veszi
Nehezen elképzelhető, hogy lenne olyan nő, aki tökéletesen elégedett lenne teste minden porcikájával. Ezek miatt azonban teljesen felesleges feszengeni a legintimebb pillanatokban.
Bangkok, a divatőrültek keleti Velencéje
Már szilveszterkor ki lehetett volna tenni a „megtelt” táblát a thai fővárosra. Azóta pedig csak özönlenek a turisták, hiszen már javában tart az igazi turistaszezon. Pénzt vigyél magaddal, mert bár a mindennapi élet nem túl drága ma sem, ha divatos cuccokra vágysz, meglepetések érhetnek!
2x7 hajtipp, ami végül lenyűgözi a pasikat
Szép hajra vágyik a legtöbb nő, de sajnos előfordul, hogy túl sok mindent szeretnénk tenni hajunk szépségének megőrzéséért, és átesünk a ló túloldalára. Ez tini korban a leggyakoribb, de lássuk be, sokan igen lassan érnek…
10 szépségfogadalom 2020-ra
Új évhez új ígéretek is járnak, például, hogy jobban figyelsz magadra! Mindegy, hogy a vízivási szokásodat akarod megváltoztatni, vagy éppen a „sminkkel nem fekszem le”- rutinodat szeretnéd megtörni, a lényeg, hogy olyan ígéreteket tegyél, amiket be is tudsz tartani.
Gardróbfrissítés pénztárcabarátosan
Kezd 2020-at divatos felsőkkel, farmerekkel, elegáns szövetkabátokkal és trendi sportruhákkal! Ma ezek Európa legjobb, és egyben legpraktikusabb ötletei a divatházak szerint. Magyarország legismertebb outlet-központja segít a frissítésben, és ötleteket is ad, mi az, amit mindenképpen érdemes még januárban beszerezni! Legyél menő idén is!
Titokzatos szilveszteri smink
Mindenki szívét káprázattal töltik el az ünnepi forgatagban a szilveszter pompás színei és az ünnepi fényáradat. Ezen az óévbúcsúztatón azonban nemcsak a lakás és az utcák csillognak majd, hanem Te is ettől az ünnepi sminktől! Szabó Doris, az ismert dekorkozmetikai cég sminkmestere ugyanis csillámos csodával készült az ünnepekre, hogy Te legyél az éj királynője!